Régente volt olyan szilajpásztor a Nagykunságban,
aki 30 esztendeig sem volt városban.
„..nem jártam s kőtem én a Várason még soha..”
Holdas fa, napos fa, sámánfa, világfa,
annak kilenc ága, annak kilenc ága,
mindenik egy erdő, mindenik egy erdő,
tetejetlen csúcsán lakik a Teremtő,
derekán, derekán földiek világa,
gyökerén a pokol feneketlen szája,
kígyók-békák-gyíkok éjsötét országa.
Csöpp volt a táj, alig pár láthatárnyi,
így onnan nézve istenesen véges,
de tündér-álmok röppentek az éghez,
és föl-le kezdett hiedelmük szállni.
Holdas fa, napos fa, sámánfa, világfa,
elragadtatódott táltosok tanyája,
minden-mag gyümölcse, csudálatossága,
elhagyódott lelkek révült bolyongása,
sámándob sikoltoz, riadalom csöndül,
a szív megrejtőzik, kicsi lélek pöndül,
és jönnek a hangok őrajta körösztül.
És nőtt és nőtt a sírig mozdulatlan,
felhők fölé, az isten-bírta égig,
a jaj-fekete feneketlenségig,
és hetedhétszer halt a halhatatlan.
Holdas fa, napos fa, sámánfa, világfa,
planéta-istenek világ-anya háza,
aranyvár, ezüstvár, rézvár csillogása,
tűz-táltos lovaknak patadobogása,
sámándob sikoltoz, riadalom csöndül,
a szív megrejtőzik, kicsi lélek pöndül,
és jönnek a hangok őrajta körösztül.
És így lett napnál tisztább, holdnál is szebb,
világ közepe, köldöke a földnek,
öröm magassa, kútja a gyönyörnek,
és csodafa, mert túlélni segített.
Eső bugyborékoljék,
szél fenn, lenn nyugodjék,
ember szűre, jószág szőre
hadd ázzék.
Holdas fa, napos fa, sámánfa, világfa,
lappangó értelem garabonciása.
Legutóbbi módosítás: 2012.04.10. @ 16:52 :: Böröczki Mihály - Mityka
