Szeretem a felkel? napot – vele ébredni oly csodás!
Kitört a hegy mögül, s a szemközti házak közt préselte át magát, hogy ablakomhoz érjen.
Leült a h?s párkányszegélyen, és várta ébredésemet.
Nem siettetett — megcirógatva álmom — lágyan ringatott a lassú eszmélés felé.
Aztán, ahogy kinyílt, szemembe hunyorgott, rámosolyogtam. Kitártam ablakom, hogy utolsó perceit velem töltse el.
Holnap újra értem jön, s én boldogan várom akkor is…
*
Hiába vártam, nem jött ma értem —
nem ült a h?vös párkányszegélyen.
Helyette s?r? köd lepte házam,
sötét szobámban — magambazártan —
szomorkodom…
Talán a holnap felissza könnyem
szememre hajnalt szalajt, miközben
cirógatóan suhint a napfény,
s vidám mosollyal köszön be ismét —
reménykedem…
Legutóbbi módosítás: 2012.04.07. @ 07:13 :: Czirják Jolán