dr Bige Szabolcs- : Mónika egy gazos udvarban élt

Szerette az útszéli megállásokat is *

 

 

Valahol a Maros mentén, nem a rengeteg havasban, hanem a városi zsúfoltság kellős közepén, a Főtértől nem messze, egy gazos udvar mélyén élt, éldegélt Mónika. Nem volt már fiatal, mondhatnám úgy is, hogy rég elhullatta a csikófogait. De nem panaszkodott a sorsára szeretet vette körül, becézték, simogatták, meg-megveregették az oldalát, s néha megmosdatták, megtörölgették. Nagymami is szerette, s mondta, köszöni neki, hogy olyan gyakran elviszi hozzá a gyermekeit, unokáit.

Ő is szeretett itt lenni a jó emberek között, de legjobban száguldozni szeretett. Száguldani a város egyenes utcáin, vagy kint a városon kívül. Az aztán az igazi! Fütyöl a szél, suhannak az út menti fák, villanyoszlopok, tanyák. Gyönyörűség!

Szerette az útszéli megállásokat is, azoknál a kicsit mocskos, de kedves parkolóhelyeknél, ahol a kukák mellett ugyan halomban áll a szemét, a hulladék, de a kőasztaloknál lehet falatozni, termoszból kávét inni. Aztán száguldani tovább.

Szerette a kanyargós szerpentineket, ahogy egyre feljebb és feljebb viszik az utasembereket a hegyek szédítő magasságába, hogy aztán a másik oldalon visszavezessenek éppen olyan nyaktörő kanyarokkal a völgybe.

A havas teleket is szerette, mikor puha, frissen hullott hó borítja a tájat, s a domboldalak szikráznak a napfényben, s idesejlenek a hótól roskadozó, öreg fenyők, vagy amikor a reggeli dér csipke díszbe öltözteti az út menti fákat.

Csak a latyakos, esős napokat nem kedvelte, mikor mindent beszennyezett a sár, de ezt is elviselte türelemmel, mivel tudta jól, hogy az esős napokat mindig napsütés követi.

Egyszerre, a házból kiszaladó gyerekek zsibongása ébresztette fel álmodozásából. Hárman jöttek vedrekkel, kefével felszerelkezve. Egyikük langyos, szappanos vizet löttyintett rá.

Jó reggelt, Mónika! köszöntötte vidáman. Na, hogy aludtál?

Nem haragudott meg, hogy leöntötték, sőt örömmel fogadta. Tudta, ilyenkor mindig valamilyen kellem út vár rá, és általa a családra. Már előre érezte a surrogó robogást, az elsuhanó szelet, a változó tájat.

Ma megyünk nagymamihoz ünnepet köszönteni! mondta egy másik. Tudod, nagymami mennyire örül nekünk, ha meglátogatjuk, s ilyenkor mi is olyan boldogok vagyunk!

És elkezdték tisztára mosni a kis piros bogárhátút, a kedves Mónikát.

Nézd, apa, hogy mosolyog! kiáltotta a legkisebb gyerek az éppen kilépő férfi felé. – Ő is örül, hogy újra szép tiszta, és hogy megyünk a nagymamihoz!

Mónika pedig boldog volt ennyi kedvességtől, már amennyire boldog lehet egy kis, piros, bogárhátú VW.

 

Legutóbbi módosítás: 2019.08.15. @ 11:31 :: dr Bige Szabolcs-
Szerző dr Bige Szabolcs- 647 Írás
Teljes nevem Bige Szabolcs Csaba. Orvos vagyok, nyugdíjas, Marosvásárhelyen végeztem 1960-ban. Most Olaszországban élek.