Idebújok melléd, olyan jó itt. De ugye nem én keltettelek fel. Elfáradtál a sétában, és elszunyókáltál, ahogy Johanna néni szokott. Sokat beszélgettünk azzal a hölggyel a hídon. Hallottam, együtt jártatok iskolába. Osztálytársak voltatok? Nehéz elképzelni téged gyereknek! Nem tudom, akkor is szerettelek volna? Biztosan!
Szóval, hogy Sanyiról beszéljek, ő már felnőtt. Olyan lekezelő. Azt mondja, hogy én egy elkényeztetett, neveletlen fruska vagyok, akit szemmel tart. Meg hogy jó lesz vigyázni, tudjam merre hány méter, mert megtanít kesztyűbe dudálni. Te tudod, hogyan kell kesztyűbe dudálni? Jó, most már tudom, hogy ez ízetlenség, de akkor is borzasztó. Hogy lehet így beszélni egy fiatal… szóval velem? Meg, hogy ő sokkal régebben él itt, mint én! Hát kérem, lehet ilyet mondani? Szóval Sanyi az Sanyi, ha lehet, elkerülöm. De néha ingerkedünk egymással, néha fogócskázunk. Olyan ügyesen mozog, olyan jó néha zavarócskázni. Szívesen kergetem meg.
Szóval a váza… Tudod az ott állt az udvaron a nyári ebédlőben. Olyan szép nagy váza volt. Ketten csináltátok a férjeddel. Ha vendégek jöttek, azok is mindig megdicsérték. Szóval, Sanyi elbújt a nagy kőváza mögé, én meg kerestem, ekkor kilépett és adott egy nagy pofont. Hát én rettenetesen begurultam, mi az, hogy csak úgy, ukmukfukk lekever egy nagy pofont az átkozott? Mit képzel ő rólam, hát nem olyan családból származom én, hogy csak úgy hagyjam magam? Mit szólna az én nagyszerű apukám, aki még a bűnözőkkel is elbírt? Sőt, a drága jó mamám sem arra tanított, hogy megtorlás nélkül hagyjak egy ilyen galádságot. Elfeledtem, hogy én egy kicsi és törékeny teremtés vagyok! Hát én ugrottam Sanyinak. Legalábbis ugrásom pillanatában még ezt gondoltam, de az az átkozott félreugrott, és én teljes erőmből neki a vázának. A sunyi szemét csak röhögött, és kaján pillantásokkal nézte a rombolást: a szép váza darabokban.
Annyira sajnálom! Sanyi meg kárörvendőn mondta, hogy majd kapsz érte! Mondtam, hogy ő az oka, mire ő, hogy hozzá se ért, én törtem el. Igaz, hogy én törtem el, de Sanyi ugrott el, és ő adta a pofont. Én csak meg akartam torolni a szemétségét. Álnok és hazug. Jó, jó, néha én is tudok egy kicsit kerülni, mármint az igazságot, de neked nem szoktam hazudni! Illetve csak néha. Amikor nem akartam elmenni veletek horgászni? Hát nem, mert nem tudok olyan sokáig egyhelyben ülni, és semmit se csinálni. Az, hogy csak úgy nézzem a vizet, az nekem nem szórakozás. Igen emlékszem! De csak azért sántítottam, mert akkor…
Emlékszel, amikor leestem a létráról? Az is úgy történt, hogy Sanyi hívott, nézzük meg a padláson a galambokat, már biztosan megnőttek. Akkor estem le, és nagyon megütöttem a lábam. Azt mondta az orvos, hogy hematóma, és szépen meggyógyul, pihenjek, kíméljem. Sántikáltam én biz egy darabig, kicsit ki is kíméltettem magam, mert nagyon jó volt, hogy csak azt kellett megcsinálni, amihez kedvem volt. Szóval ki is élveztem a sántaságot. Akkor mindenfelé biciklivel vittél, és az nekem nagyon tetszett. Ha a horgászás is abból állt volna, hogy bicajjal oda és vissza… De nem. Ha nem kell egész nap nem csinálni semmit, és még fürödni se lehet,csak délután, amikor már nincs horgászat, na nem, abban nincs számomra semmi élvezet!
Hát ezért sántítottam, azt hittem, beveszed. Bocsi! Azt hittem, elhiszed, hogy fáj a lábam, és nem kell horgászni mennem. De te átláttál rajtam, mint az üvegen, és be is csaptál, igen! Azt mondtad, azaz kérdezted, hogy sétálni van–e kedvem? Igen, becsaptál, mert sétálni volt kedvem, és örömömben elfelejtettem sántítani. Na! Ekkor te is erőszakos voltál velem! Azért igaz, rendes is, mert te nem horgásztál. Akkor festetted azt a képet rólam, tudod azt, hogy Gizi a napernyő alatt. Azt élveztem. Akkor festetted le a férjedet is, ahogyan horgászott. De én azóta se szerettem meg a horgászást.
Egész nap a kapásjelzőt bámulni, jaj, olyan unalmas. Legszívesebben beugrottam volna a vízbe és az összes halat világgá zavartam volna! Sanyi persze szeret horgászni. Ebből is látszik, hogy már felnőtt. Kiül az érpartra, és egyik halat fogja a másik után. Igen! A halat én is szeretem, ha jól van elkészítve.
Annyit beszéltem a halról, hogy egészen megéheztem, szinte beszélni se tudok, csak nyelek.
Megéheztem! Vacsorázni kellene. Legközelebb elmesélem celebségem és a fagyizás történetét.
Legutóbbi módosítás: 2019.06.26. @ 08:10 :: Győri Irén
