Talán nem kellett volna az első szerelmet froclizni, mert se rád, se rám nem vet jó fényt az én szerelmi történetem. Akkor te is gonosz és erőszakos voltál velem. Igen! Én most mindent úgy mesélek el, ahogyan történt. Most én mondom, semmi szépítés. Volt neked is szereped benne. Ma már tudom, hogy csak szeretetből voltál szigorú, de akkor nem értem fel ésszel. De megpróbálom az akkori érzéseimet elbeszélni.
Egy esti sétálás alkalmával még elég sokan jártak az utcán. A vadgesztenyék teljes pompájukban nyíltak. Fehér gyertyáik ontották az édes, semmihez se hasonlító, bódító virágillatot. A szemem sarkából láttam, hogy az az alacsony srác, akivel már beszélgettem a kerítésen keresztül, követ bennünket. Te nem vettél észre semmit. Azért gondolom, mert te semmit nem szoktál szó nélkül hagyni. Hátra-hátra nézegettem, az a mamlasz meg biztatásnak vette, és már egészen közel sétált ő is. Csak éppen a járda másik szélén. Tudod, a Fő utca olyan széles, mint egy sétatér. Hát mi sétáltunk-sétáltunk, és igencsak szemeztem a kis sihederrel. Rajta kívül csak ritkán találkoztam más gavallérokkal. ők nem jelentettek nekem semmit. De az a szegény kis siheder nagyon kedves volt. Én már tudtam, hogy Dodinak hívják. Te párszor rám szóltál, jött a lelki fröccs. Gizi így, meg Gizi úgy, még nem fiúzunk, még nagyon fiatal vagy… Akkor én tényleg nagyon fiatal voltam, és azt hittem, irigy vagy a fiatalságomra. Ugye most mosolyogsz? De igazán akkor lettem rád mérges, amikor elkezdted magyarázni, hogy mindennek eljön az ideje, és ilyen ápolatlan tacskóval még csak szóba se áll egy magamfajta ifjú hölgy.
Azt hiszem én is hisztiztem egy sort. Ekkor te megfordultál, és kijelentetted, hogy vége a sétának, és gyerünk haza. Mi az, hogy haza? Akkor már csak azért is le- lemaradtam, és pár suttogó szót váltottam Dodival.
Ó, én akkor fülig szerelmes voltam! Te azt mondtad, hogy nem tudom, mit csinálok. Azt is mondtad, hogy én a szerelembe vagyok szerelmes! Hiszen a fiút most láttam először. Én bizonygattam, hogy már járt felénk, és néztük egymást, sőt ő be akart szökni hozzám, de Johanna néni nem engedte. Te pedig azt mondtad, lesz gondod Johannára is. Milyen dolog az, hogy a te hátad mögött… Szóval, mondtam, hogy őszinte leszek, Dodival csak a kerítésen keresztül beszélgettünk. Én is ki akartam menni, azon a résen, amin már egyszer kimentem, de nem fértem ki, pedig még mindig olyan apró és törékeny vagyok.
Hazaértünk. Dodi egészen hazáig követett bennünket, de nem sikerült beszélgetnem vele. Te keményen beparancsoltál, még az udvaron se maradhattam. Én meg hisztiztem, sírtam, hiába. Hajthatatlan maradtál. Büntetésből két hétig nem mentünk sétálni. Amikor kértelek, hogy menjünk, azt mondtad, sétáljak az udvaron. Nincs séta! Olyan utálatos voltál. Dodi még egy ideig eljárt az utcánkba, de nem találkozhattunk. Az ablakból láttam, hogy meg-megállt a kapu előtt. Olyan szép szomorú szeme volt. Azután elmaradt. Soha többé nem láttam. Nekem csak ez a történet maradt belőle. Ma sem értem, honnan tudtad, hogy nem Dodi lesz az igazi. Igen, akkor mondtad, ha azt szeretném, hogy az én jövendő gyerekeim is büszkék legyenek a családjukra, akkor ne legyek türelmetlen, mert mindennek van sora, és van ideje.
Látod, emlékszem minden szavadra. Azt mondtad, majd elvisztek olyan társaságba, ahol megtalálom az igazit. Szép lassan kigyógyultam az első szerelemből. Dodi emléke elhalványodott. De tudod, így visszatekintve, szép volt, talán azért, mert olyan ártatlan és tiszta szerelem volt.
Egyszer majd, ha lesznek gyerekeim, főleg lányok, nekik azért elmesélem. Most pihenjünk egy kicsit… Együnk és utána megyünk sétálni.
Legközelebb azt hiszem a legjobb lesz, ha a tűzijátékot mesélem.
Legutóbbi módosítás: 2019.06.26. @ 08:10 :: Győri Irén
