Értelek én Sándor, csak fel nem foghatlak,
hiszen merszedből bennem talpalatnyi sincs.
Soha-idők járnak erre s most sem más a nép,
nyögve, hol meg jót kacagva csinosítja saját
börtönét. A buzgóság is kárba vész, mert tett
hiány az úr, mostanság az ember itt már alig
boldogul. Esküdözni Istenemre bizony nem
fogok, csak sürgetem, hogy döntse már el:
ra
bo
k l
eg
yü
nk
va
gy
sz
ab
ad
ok.
Legutóbbi módosítás: 2012.04.03. @ 11:53 :: Kőmüves Klára
