M. Fehérvári Judit : Álomszilánkok

A mellékelt fotó a Lányom alkotása. *

 

Még mindig az éjszaka hatása alatt vagyok. Lassan közeledik a műtétem ideje. Igaz, még az előzetes kivizsgálásokon sem vagyok túl, de az éjjel álmomban megforgatták bennem a kést. Nem sok mindenre emlékszem, csak arra, hogy drótkerítéseken keresztül másztunk át valakikkel valahol, és három műszakos munkarendben valamit csomagoltunk…

Menekülés. Félelem — írná az álmoskönyvem, ha volna nekem olyan…

Hajnali öt óra. Felébredek. Álmomban ekkor hunyt el az előttem felvágott páciens. Gondolkodóba esem, hogy felkeljek-e. Minek? Korán van még. És ismét beindul a mozi, multiplexben:

Mellettem senki sincs. Valahol a távolban sírok árválkodnak. És beugrik a dobogás, a merülés egyre fuldoklóbb, a szívhangok erőteljesen bedübörögnek. A másik teremben a műtőben fekszem. Zöld. Felettem az orvos, hallom amit beszél:

— Csoda, hogy… — mondja.

— Tudom — gondolom.

És ott Vagy Te is, mert megígérted, hogy végig bent leszel. A végiget nem szeretném, csak amíg el nem alszom.

Megbeszéltük. Ugye tudod, hogy ne végig?! Olyan illúzióromboló a meztelen belek látványa… Gonoszabb lehet egy szülésnél is.

És mégis bámulsz. Az aurád ragyog.

Nem Rólad volt szó! Nem téged kértelek! — sikítom.

A tudatalatti. És ott vagy Te is, aki a valóságban csak úgy elhunytál… Hülye egy szó! Megszöktél, elmentél, feladtad.

Elég ebből! És csak én vagyok fent. Szétnézek a lakásban. Minden a helyén… Elindulok a másik szoba felé, hogy felébresszem a bent alvót. Félúton meggondolom magam. Rágyújtok. Két napja alig szívtam cigarettát, megszédülök. No, ideje akkor elkezdeni a napot! Kávé, reggeli, és ki innen a szabad ég alá, mindegy merre, csak ne itthon álmodjam tovább a délelőttöt!

 

Debrecen, 2012. április 28.

Legutóbbi módosítás: 2012.04.29. @ 21:58 :: M. Fehérvári Judit
Szerző M. Fehérvári Judit 168 Írás
2010. karácsonyáig középiskolai történelem-orosz- magyar-tánc -és drámapedagógus voltam, aki akkor egy művészetoktatási intézményben próbálta átadni mindenféle tudását. Ez volt életem második munkahelye. Az első, a volt alma materem, egy Vegyipari Szakközépiskola, mert az egyetlen napig sem űzött alapszakmám általános vegyész. Akkor, 2010 év végén elhatároztam, hogy belevágok az ismeretlenbe... Jelenleg pedagógiai szakmódszertani cikkeket írok egy újságnak. Az irodalom felüdülés és kikapcsolódás, rejtvény és néha megoldás is, de sajnos egyre kevesebb időm van rá, s minél inkább belemélyedek, annál inkább rádöbbenek minden hiányosságomra. Ez néha aztán földhöz is vág... Meg a gravitáció... Ennél többet nem szoktam elmondani magamról, s ezt is azért tettem, mert ma ilyen kedvemben voltam... Debrecen, 2012. március 31.