M. Fehérvári Judit : Húsvéti Ecce Homo

Nyomtatás

Valahogy megéreztem, hogy ez a néhány óra

ismét nem lesz majd sima,

bezakatol a vonat, s kiáramlik

a bűzös emberek hada,

kik rohannak majd tovább,

kergetve mindent, mi délibáb,

s én ismét oly kicsinynek hiszem majd magam,

mint a tömegben eltévedt süketnéma gyermek…

Lehetne Jézus is akár,

hiszen korunkban lénye sajátos

törést mutat, mert inkább testvér, embertárs,

ki beköltözvén világunkba elszörnyed,

mily fénysebességgel halad itt

az emberi élet, és nem álmodik

feltámadásról ő sem és csak

pihenni szeretne és aludni ott,

hol a legelésző oroszlánok

útját előre kitaposták a galambok,

de ez a fényhajlék mára csak

vad peronok és sínek útja,

s persze Te sem tetted könnyebbé

a mindennapi kegyelmet,

csak mondtad, csak kérted,

mikor hova, s merre menjek

— oly szívesen otthagytalak volna,

de nem jött az ajkaimra semmiféle gnóma,

így magamban szidtam az életet,

s lehet anyáztam is néha-,

vártam, talán újra leomlanak Betlehem falai,

quia natus et nobis Dominus,

s talán még ma sincs késő,

feltámasztani egykori énünk,

és városokat építeni, kerítések nélkül

megülni a húsvétot, mi hitünktől szépül…

Két nap túlhajszolt kábulat után

mégis rádöbbentem, nincs semmiféle titok,

csak akarsz, nem kérsz, csak mondod,

ha valamit nem kapsz meg azonnal,

a sarokban duzzogsz és menni kell,

kufárok módjára óráinkat piacokon tölteni,

sírgödreinket magunknak magunkból kiásni,

s az enyészet tüzében hamvadni, pállani.

(quia natus et nobis Dominus = mert ott született nekünk az Úr)