Csak nézlek, egyre nézlek
testem kalodájába zárva,
lábujjam is görcsbe
rándul, ökölbe
szorítom kezem,
hogy belefájdul,
önkéntelen válasz
a kimondatlan kérdésre,
igen, nagyon félek.
Félek szinte mindent?l.
Pórusaimból puhán párolog,
a rettegést?l
hajam valamennyi szála
elektrosztatikusan töltött,
borzongó halk sóhaj
szakad fel tüd?mb?l.
Mozdulatlanná fagyott
rózsa, döglött
élettelen tanú ma arra,
mi bámul rám örökkön,
a néma tükörb?l.
Legutóbbi módosítás: 2012.04.15. @ 13:13 :: Maretics Erika