Marthi Anna : Anaréta

 

Miliő nélküli vers.

Űrben kötött.

 

Bontom a csillagok

szövedékét,

lélekszálakon fut,

és kibomlik akárhány.

Rezignált magányomból

égi üstben főzik

a hideg éjszakát.

Megdermedt sóhajok

keringnek mint

űrodüsszeiák.

Lenéz a csend,

felnéz a gondolat.

Még e semmiben is

holtbiztosan –

vala MI ottragadt!

Legutóbbi módosítás: 2012.04.16. @ 18:45 :: Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1359 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak