Marthi Anna : Eloldozás

 

füleidet tépő simogatással túrok hajadba

parányi csókharapások szemhéjadra

felélem álmatlanságodat

agyvelőd viharfelhőit hergelve

bárányfelhővé csitítanám

a szavakat kiszívom szádból

hogy nyelvemre tapadva

csillapítsák éhségem

honnan sarjadtak s miből tápláltad

a belém villanó gyönyör

nem rettent el lefelé száguldanék

ahol csontba font éleit arcodnak

végigszántanám nyakadon megfojtva

rózsafodrú koszt rozsdás barna ízed

nyalnám fésülném fogammal

a szótlanság remegve alélna

míg önfeledtté rágnám magam

legyél a farkasom te is

add fogad ordíts szoríts

míg át nem jutunk a csend mögé

belénk robbant új világok

táncolnak a szabadság viharában

amíg szelíddé szed szét a csend

isten egységburok foldozó órát tart

a katedra előtti létfokon

a türelem rám szabadítja lelked

felisút-leisút eloldozáskor

kegyetlen és kegyelem

mindkét égnemű hibrid strázsánk

belénk szabadítják harmóniát

s a feloldozás órára érkező isteni rendtől

egyensúly kötényt kapunk

Legutóbbi módosítás: 2012.04.27. @ 15:13 :: Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1359 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak