Ó százarcú, ezerarcú ég!
Illatos, felhős és rózsaszín!
Arcomra írsz Isten, csend ül
a tisztes vágyakozásra –
engedélyt kap szemem,
hogy lássa: a szépség is
olyan akár egy lenge ruha,
lebben és szomorú fejűek
ölthetik magukra ha
pingál a nyitott ablakon:
ecsetje a táj, a természet,
palettán maga a tavasz,
kelendőbb, napsugaras.
Arcomra festi esti énekét,
madárszólamú csendes
révületet, elhúz egy mézes
madzagot, rózsaszínnel
babrál a szellő – bele is
pirulok. Egy felhőcsíkból
rajzolsz mosolyráncokat,
a hajam felcsavarod – fák
törzséről lecsurran a copf.
Legutóbbi módosítás: 2012.04.29. @ 15:16 :: Marthi Anna