Marthi Anna : Nőne – lesz még kikelet

A Föld Napján

 

Az első virág kibújt kertemben.

Ágas bozót alól sárga,

harangszoknyácska fejjel.

Kiszabadítom, mondtam,

és fésültem az ágakat,

simogattam, megrendülve

ez apróság özönön.

Felszakadt, mint Bach szólamok

örömei közt elrejtett fájó

ismeretlen: földburok

giliszta-hullámai ringtak.

Porhanyó rögök tenyeremből

kiszóródtak, és buksik

csillagmiriádjai egyetlen

szelíd mosolyból kitakarózva,

avaréj anyaméhből

sóhajtották világra: Élet!

Kinyúlt levélkezeik elhúzták

a levegő fátylait; először

pislogtak bele a Napba, hol

édesatyjuk szeme ragyogott,

édesanyjuk keblén esővíz forró

teje csorgott; habzó tavaszt

ittak, szent gyönyörhírnökök.

Legutóbbi módosítás: 2012.04.22. @ 07:27 :: Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1359 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak