A húson túli világ virágain
Rómeó vállrándít,
szájában rágó,
heve erkélyre rántja,
hajnalig Kovách,
aztán újfent Mondague
a következő Júliáig.
Faltól falig az élet,
nézzünk valami más
mesét.
Vegyünk elő egy izmos
kesét,
nyomjunk nyergébe
daliát.
Nahát,
a lovagok rettegnek
a lótól.
Csömörödve a valótól,
királylányok anyázva
sarokba vágják
a hímzést,
nőznének inkább,
csak volna rá
egy cseppnyi vágy,
egy kicsit nagyobb csakazértis,
mint amekkora az erkélyes
pasas ágya utáni nosztalgia.
– Utállak Montague fia. –
Csobog a kispatak,
Partján Iluska
puskát tisztít,
nem lövi le a mocsok Jánost,
de ráfogja majd,
és akkor csillogjon
fenyegetőn az a rohadt
fegyver,
kendőzze legalább, hogy
lőni nem mer.
Fogja a kezét valami
szemét érzés,
hátha mégis
van szíve a dögnek,
meg amúgy is
úgy vannak a mesék,
hogy a lányok
nem lövöldöznek.
Legutóbbi módosítás: 2012.04.24. @ 19:31 :: Nagy Horváth Ilona