Hópelyhek
(Snow-Flakes)
Az ég keblétől messzi már,
Gyűrött felhő-gúnyából kiverten,
A lombja-tűnt erdőn, s sivár,
Barnás kaszálóréteken,
Puhán és hangtalanul;
A hó lehull.
Ha unt szeszélyünk hirtelen
Felhőben Isten-arcot felfedez;
Vagy midőn sápadt, elvtelen,
Bűn-arcú ember gyónni kezd;
Az ég így tárja fel
Mily kínt visel.
Ez hát a légnek verse itt,
Mit néma szótagokkal írt; veszett
Reménytelenség titkait –
Mi felhő-keblén rejtezett –
Most erdő-mezőnek
Így vallja meg.
.
Snowflakes
Out of the bosom of the Air,
Out of the cloud-folds of her garments shaken,
Over the woodlands brown and bare,
Over the harvest-fields forsaken,
Silent, and soft, and slow
Descends the snow.
even as our cloudy fancies take
Suddenly shape in some divine expression,
Even as the troubled heart doth make
In the white countenance confession,
The troubled sky reveals
The grief it feels.
This is the poem of the air,
Slowly in silent syllables recorded;
this is the secret of despair,
Long in its cloudy bosom hoarded,
now whispered and revealed
to wood and field.
Legutóbbi módosítás: 2019.07.09. @ 15:17 :: Rossner Roberto
