Kiömlött éjeken áhítlak,
míg a szelíd csönd fölém hajol,
városunk lármája rég elült,
de lényed még bennem zakatol.
Nem hűl szemed fénye,
ajkad gyémántja sem tompul,
meztelen élsz lelkemben
…pucéran, olykor hanyagul.
Egyre többször épül bennem
az álom
– vágyom álmaidra.
Olykor úgy kelt a rend,
hogy egy „nélküled csend”
visszaszunnyaszt.
Ráncos reggelre érkező Nap,
foszlik a sötét,
megtaláltalak.
Legutóbbi módosítás: 2012.04.01. @ 13:21 :: Serfőző Attila
