Abban az időben a világ legfontosabb eseménye az volt, hogy a brit slágerlistát a Shadows együttes „Kék csillag” című száma vezette. Mármint a tizenéves srácoknak a legfontosabb, akiket megbabonázott az a csengő, kristálytiszta gitárhang, ami még a sercegő rövidhullámon keresztül is borzongás okozott. Sokan mindenüket odaadták volna, ha képesek eljátszani, ha nem is úgy, mint Hank Marwin, de legalább felismerhetően.
És sokaknak legfontosabb a szocializmus győzelme volt, gyűlésekre, gyakorlatokra jártak, és még többen voltak, akiknek a megélhetésért való küzdelem töltötte ki az életét. Mindennapi kenyér, egy új cipő és a vágyálom: egyszer, valamikor egy saját TV.
Így voltak Vargáék is, az anya három gyereket nevelt sovány fizetéséből, egyedül. Nagyon szegények voltak, szinte minden vagyonuk egy régi Orion rádió volt, amin Imre, a tizenhat éves nagyfiú hallgatta a Luxemburg adót, mint minden fiatal akkoriban. És mint minden fiatal, ő is gitározni szeretett volna, de az ő viszonyaik mellett arról szó sem lehetett, hogy édesanyja hangszert vegyen neki. De hát gitár mindenképpen kellett, egy piros-fehér lapgitár két hangszedővel, olyan, mint amit az Ezermester írt le részletesen a barkácsolóknak. És az alapján kezdett hozzá Imre a gitárépítéshez. Nem volt egyedül vele, sokan barkácsoltak maguknak gitárt akkoriban, több-kevesebb sikerrel. Hát mi kell egy lapgitárhoz? Sok-sok lelkesedés. Fél évet dolgozott rajta a fészerben, kölcsön szerszámokkal, elrontva, újra kezdve, kitartóan. Az újság rajzai alapján a nyakat, hangszedőket, mindent maga készített. Sok munka után aztán elkészült, piros-fehérre festette, ahogy mindig is gondolta. Büszke volt rá, és nagyon szépnek látta. A továbbiakban, szabadidejében gitározni tanult az Orion csöves rádiót használva erősítőnek, a környéken messze hangzott a gitárhang, lassan alakult a Kék csillag. A hangszert természetesen az ágya mellett tartotta, és néha éjszaka is felgyújtotta a lámpát, hogy megnézze. Nagy-nagy szerelem volt.
És még egy szerelem — Márti. Az elmúlt nyáron ismerkedtek meg a strandon, Márti tizennégy éves volt, eleinte hetente, majd szinte minden nap találkoztak. Márti szülei tiltották, mert gyereknek tartották még a lányukat. De a tiltásnak, rábeszélésnek nem lett eredménye, erős volt a vonzalom, így egy idő után Mártit minden percéről elszámoltatták. Ezután már szinte sosem találkozhattak, ez mindkettőjüket megviselte, látatlanban szeretni keserves dolog.
Egy őszi nap Imre megvárta a kislányt az iskolánál, és megbeszélték, hogy délután a falu melletti hegyen, a romtemplomnál találkoznak. A hegyre együtt mentek fel, leültek egy fenyő alá, beszélgettek. Imre megkérdezte, mit tegyenek, ha nem engedik találkozni őket? Márti elérzékenyülve válaszolta: akkor haljanak meg együtt!
— Komolyan? — kérdezte Imre.
— Igen, komolyan.
— Megvársz?
— Meg.
Imre lesietett a faluba, és a füstölő padozata alól kiásta a Frommer Stopot. Még néhai apja dugta el a háború után, soha senkinek sem szóltak róla, kemény büntetés járt a fegyverrejtegetésért. Világháborús pisztoly volt öt lőszerrel. Imre néha titokban elővette, szétszedte, lezsírozta, lőni sosem mert vele. Bedugta az öve mögé, és elfedte az inggel.
Márti várta a fenyő mellett, leültek a fűbe és cigarettáztak. Aztán Imre megtöltötte a fegyvert. Márti azt kérte, hogy ő lehessen az első, mert nem ért a fegyverekhez, és különben sem tudná Imrét halva látni. Kezet fogtak, megcsókolták egymást, majd Márti a fegyver csövét a homlokához szorította, és meghúzta a ravaszt. Hanyatt dőlt, még azt mondta halkan: Imrus. Imre felvette a földről a fegyvert, és látta, hogy a hüvely beszorult a csőbe, és hiába rángatta a szánt, nem tudta eltávolítani. Kétségbe esve próbálkozott, és amikor látta, hogy sehogyan sem boldogul, eliramlott haza valami szerszámért.
De a házuk környékén többen álltak, nem mert bemenni, ezért tovább szaladt és az első kútba, ami nem volt lefedve, fegyverrel a kézben beleugrott. Nagyot csobban a víz, és később világosságot látott, a szomszédok kötéllel kihúzták. És hamarosan ismét ott volt a romtemplomnál, és újra látta Mártit — mozdulatlanul. A rá vigyázó rendőr nem volt ellenséges.
— De hülye vagy, édes fiam, mindent tönkretettél. Nem feladni kellett volna, hanem harcolni egymásért. Kitartani. Hát mi is az asszonnyal…
Mondta volna tovább, de Imre kitépte magát a kezéből, és elfutott. Minden erejét, elkeseredését beleadva rohant le a hegyről, rohant végig a falun, be a házba. Felkapta a piros-fehér lapgitárt az ágy mellől, kivitte a favágó tőkéhez, és a baltával darabokra törte.
Sírva ütötte még akkor is, amikor a szirénázó rendőrautó megállt a ház előtt.
Legutóbbi módosítás: 2012.04.24. @ 15:50 :: Torjay Attila