1. Átkozott cigány fattyú!
— Megátkozott az isten ezzel a cigányleánykával! — fakadt ki Kilyéni Márta. — Mióta tanítok, ennél komiszabb tanítványom még nem volt. Több bajom van vele, mint eddigi két generációmmal összesen. Az még hagyján, hogy olyan hülye, amilyent még hátán nem hordott a Föld. Órán nem figyel, állandóan egyébbel foglalkozik. Ha megszólítom, csak bámul, mint a lőtt medve. Ha megkérdem, miért nem figyel, földre szegezi tekintetét, és dacosan hallgat. Füzete rendszerint nincs. Anyja persze egyetlen szülői értekezletre el nem jön. S ha csak ennyi lenne a panasz rá! Csúful átkozódik, persze anyanyelvén, verekedik… Minek soroljam! Annak örvendek, ha hiányzik, de az se jó, mert akkor engem küldenek utána, győzzem meg az anyját, küldje iskolába. Még én menjek abba a koszfészekbe, s térden állva könyörögjek neki, méltóztassa… De hát neked mesélem? Te szoktál elkísérni… Ha nem kapná azt a kiflit és pohár tejet, szerintem ide se dugná az orrát! No persze, megbuktatni nem lehet, mert azért engem vesznek elő! Beszélhetek neki szép szóval, üvöltözhetek vele, nem fog rajta büntetés sem. Pedig legutóbb még kukoricára is térdepeltettem. Az se használt. Erre már feljött az anyja, akkora pofával, hogy a Krakatau[1] krátere kismiska mellette.
— Legalább beszélni tudtál vele… — szólt közbe a férje.
— Francot! Azt hiszed, szóhoz jutottam? Tiszta szerencse, hogy kéznél volt az igazgató úr, mert meg is vert volna. Még neki állt feljebb. Hogyan merészelem a kislányát kínozni! Aztán mikor végre megszabadultam tőle, a diri rajtam főzte ki a mérgét. Nevelj büdös cigány fattyút, ez a köszönet fáradozásodért, és mert idegronccsá válsz miatta. Ha lovat adnak az ilyenek alá, nem csoda, hogy a tanító fejére másznak. Azt hiszed egy szó is megragadt a fejében? Hazament, csináljon még egy rajkót, s kérhesse utána a segélyeket. Az iskolába feljönni nincs ideje, de rögtön akad, ha valamit osztanak! Miért nem a bátyád volt a polgármester, amikor idekerült! Ő nem hagyta volna, hogy megvessék itt a lábukat!
— Nézd csak meg mi lesz itt néhány év múlva, a sok rajkó felnő, összedugnak fejenként tíz büdös kölyköt, dolgozni nem fognak, s örvendjek, ha csak koldulnak. De nem fognak itt megállni. Kialakítják a maguk bűnbandáját, aztán fuccs közbiztonság. Tartóztassam csak le őket, ha merem! Egyedül leszek félfalunyi cigány ellen. Ha meg az embereknek elegük lesz, és összefognak, majd felhördül az egész Európai Unió, a világsajtó másról se fog üvölteni, mint a cigánypogromról. Bocsánat… Romák elleni diszkriminációról, népirtásról, hitlerista magatartásról… — vált ironikussá Sándor hangja. — Ha cigánynak nevezed őket, az sértés… Élnének ők velük! — fakadt ki ő is.
Odalépett feleségéhez, és átölelte a minden ízéből remegő nőt. Egy idő után megrémülve tapasztalta, felesége elnehezedik karjában.
— Mi történt? Rosszul vagy? — támogatta az ágy felé.
Márta nem válaszolt, egyre sápadtabb lett. Végül nehezen, de kinyögte:
— Hívd a mentőket… Vér…
— Amíg kijönnek… — tétovázott Sándor, majd kinyitotta az ajtót és segítségért kiáltott. Szomszédjával együtt a rendőrautóba helyezte feleségét, majd pillanatnyi habozás után átnyújtotta a slusszkulcsot. Szirénázva indultak a szülészet felé.
Ketrecbe zárt farkasként járt fel-alá a szülészet halljában, míg végül a portás a telefonhoz hívta. Az ügyeletes orvos volt a vonalban.
— Idejében behozta. Meg tudjuk menteni őt is, a babát is. Ám terhességének hátralevő részét, lehet jobb, ha ágyban tölti. Nyugodjon meg, őrmester úr. Ki tudja majd hordani.
Kilyéni őrmester szívéről Salamonkő[2] méretű szikladarab vált le.
Amint hazaért, első dolga volt tölteni magának egy pohárkával a nagy ijedtségre. Majd még eggyel, a máramarosi szilvóriumból.[3] Lassan kezdte összeszedni gondolatait, még ha egyensúlyával akadt is kisebb probléma.
— Fel kell hívnom a dirit, amíg nem jutok arra a következtetésre, hogy három a magyar igazság… — biztatta magát.
Erdélyi László komoran hallgatta végig.
— Honnan a kutyából szerzek most, április végén helyettes tanítónőt egy falusi iskolába?
— Talán egy érettségizett kislány… akinek nincs munkahelye… — ajánlgatta Sándor. — A felső tagozaton is tanítanak szakképzetlen tanárok.
— A tanítói álláshoz nem elég a tudás. Azt hiszi a kívülálló, olvasni és számolni kell tanítani őket. Nem az a nagy kihívás, hanem ekkora gyermekekkel bánni. Izegnek-mozognak, figyelmük elkalandozik. Nem lehet felnőtt szinten magyarázni nekik. Rengeteget számít a pedagógiai érzék, és a tapasztalat — sóhajtott. — A tanári pálya is nagy kihívás, de a tanítóé…
Kilyéni Sándor rendőrőrmester sóhajtva tette le a telefonkagylót, miközben meg tudta volna fojtani egy kanál vízben az átkozott rajkót. Miatta idegesedett fel a felesége. Bár semmit se tehetett az események megelőzése érdekében, bűntudatot érzett felesége egészségi állapota miatt, főleg mert Márta unokaöccsüket, Gáborkát is tanította. A szilvóriumos korsóra pillantott. Már-már utána nyúlt, de megcsörrent a vezetékes telefon. Sógornője, Júlia kereste. Időközben hozzá is eljutott a hír.
— Mi van a maroktelefonoddal? — kérdezett rá, miután Sándor megnyugtatta, Márta úgy tűnik, túl van a közvetlen veszélyen.
Önkéntelenül az övéhez nyúlt, a telefon tokja üres volt. Megpillantotta a konyhaasztalon. A fejveszett sietség közepette otthon felejtette. Elérte. Tizenöt fogadatlan hívást jelzett ki. Mindegyik Pétertől vagy Júliától.
— Átjövök! — felelte, letette a kagylót és indult.
Hamarabb is eszébe juthatott volna. Minek a család, ha nem arra, hogy ilyenkor egymás támaszai legyenek? Péter a polgármester, van némi összeköttetése az RMDSZ-nél is, talán jön valami ötlete. Hiszen a fiának is érdeke, minél hamarabb kerüljön egy megfelelő helyettes. Bár ma péntek, és két és fél napjuk van rá hétfő reggelig, olyant kellene keríteni, aki az év végéig vállalja. Nem lehet ekkora gyermekeknek hetente tanítót cserélni. Hosszabb távon is gondolkodni kell megoldáson, hiszen — ha bízni lehet az orvosi szakvéleményben — Márta nyáron amúgy is szülési szabadságra megy.
Amint odaért, bátyjának is el kellett mondania mindazt, amit már Júliának a telefonban, majd elpanaszolta a helyettesítéssel kapcsolatos gondjait.
Péter először elkomorodott, de hirtelen felkapta a fejét.
— Az öreg Zajzoni bácsi… Aki nemrég költözött haza Fenyvesre… Tanító volt! Azonnal tárcsázott.
Folytatás következik: Az öreg tanító.
[1] Vulkán, melynek kitörése 36000 halálos áldozatot követelt.
[2] Magas szikla Brassó közelében, a brassóiak egyik kedvenc kirándulóhelye.
[3] Általában 55 fok körüli.
Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 10:57 :: Vandra Attila
