Anyai nagyszüleim és anyám is Miskolcról származnak. Pontosabban anyám még ott született, ott éltek a háború kitöréséig, később felköltöztek Budapestre. A kilencvenes évek táján történt, hogy valami hivatalos értesítést kaptam és le kellett utaznom Miskolcra.
Még gyerekként elég sokat jártam erre anyámmal, amikor apámat látogattuk Diósgyőrben, ahova lehelyezték „munkája elismeréseképp”, mivel 56-ban benne volt valamiben, ami nem aratott osztatlan elismerést az akkori rendszer vezetőiben. Rendelkeztem régről némi helyismerettel, de a város teljesen megváltozott közben. Ahogy mondani szokás, indulj el a kályhától… Betartva ezt az íratlan szabályt, megkerestem a Búza teret, ahol a villamosok és az autóbuszok végállomása is van. Pechemre az itteni parkoló tele volt, és mivel úgy terveztem, itt hagyom az autót és ezen járművek valamelyikével, és gyalogszerrel megyek tovább, ez nem így történt. Elkezdtem lassan befelé csurogni a belváros irányába. Valahol a Széchenyi utca környékén — ami mai napig a város főutcája — találtam egy parkolót. Beálltam egy dögös BMW terepjáró mellé. A tulaja bent ült a volán mögött, ügyet sem vetett rám. Éppen kászálódok ki az autóból, amikor pár fiatal körém sereglik vedrekkel, szivacsokkal felszerelkezve.
— Bácsi kérem — szólítottak meg. — Megmoshatjuk az autót, amíg vissza tetszik jönni? Szünet van az iskolában és kellene egy kis zsebpénz. A szüleink nem tudnak adni, sokan vagyunk testvérek. Igazán nem kérnénk sokat.
A mellettem parkoló BMW-s kiszólt a volán mögül.
— Takarodjatok a francba innen. Nem megmondtam nektek, hogy ne rontsátok a városképet? Még, hogy szünet! Nektek egész évben szünet van, mert az iskola környékére sem jártok, a szüleitek sem dolgoznak, hanem titeket zavarnak ki koldulni, miközben ők meg lopni járnak.
A srácok lassan próbáltak eloldalogni.
— Nehogy megengedje nekik, hogy az autójához közel menjenek. Még ellopnak belőle valamit és össze-vissza karcolják. Utána meg tartják a markukat pénzért. Ha nem kapják meg a munkadíjukat, hívják az idősebbeket, és összetörik az kocsit. Nekem elhiheti, idevalósi vagyok, tudom, mit beszélek. Csak jót akarok magának.
Nem akartam leállni, vitatkozni az amúgy sem bizalomgerjesztő „úrvezetővel”. A srácok után eredtem.
— Nesztek, itt van ötszáz forint, de ne nyúljatok az autóhoz. Jó annak, ahogy van.
Egymás szavába vágva kezdtek mesélni.
— Mi nem vagyunk koldusok és a szüleink tényleg dolgoznak, nem zavartak ki, ahogy azt mondta az a „hájfejű”. Sőt iskolába is járunk naponta. Vannak persze olyanok is, akiket említett, de azok nem is jönnek be a városba, mint mi. Mit csináljunk, ha nem adnak nekünk nyári munkát sehol, sőt ha már elvégeztük az iskolát, akkor sem. Nincs itt munka már sajnos, mert elvitték máshova. Minden „kisebbségi” bűnössé van téve ezért, hogy minden miattunk, a koszos cigányok miatt van. De miért kell általánosítani? Mi aztán igazán nem lopni járunk, és tényleg becsületes úton akarunk pénzhez jutni. A Devla üssön minden ilyenbe bele, mint ez. A múltkor a húgomat is megverte, mert segíteni akart valakinek a szupernél, hogy hazacigöli amit vásárolt. Forduljon fel az első kanyarban az ilyen.
Nem tudtam szóhoz sem jutni. A BMW vezetője utánam kiabált egy jó cifrát, de nem reagáltam rá. Elindultam a közeli buszmegállóhoz, hogy azzal menjek ki Lillafüredre, ahol az elintézni valóm egyik fele volt. Pár perc várakozás után megérkezett a busz. Lassan tudott csak araszolni — noha hétköznap volt —, a rengeteg kocsitól. Sokan elégedetlenkedtek is, hogy mi történt, hogy lépésben kell haladni. Egy utastárs szóba elegyedett velem.
— Maga nem idevalósi. Láttam, hogy inkább leállította az autóját a parkolóban és buszra szállt. Nem félti, hogy mire visszamegy, szétszedik majd? Errefelé elég gyakori az ilyen.
— Nem hinném, hogy ennyire „amerikanizálódott” ez a vidék.
— Nem tudhatja, hiszen nem itt él. Errefele nincsen szinte semmi munka. Sokan lopásból, meg minden másból próbálják fenntartani magukat. Volt már olyan is, hogy valakit fényes nappal kiraboltak, pár száz forint miatt. Nagyon rossz lett erre a közbiztonság.
Amint tovább haladt a busz, egy mentő — majd gyors egymásutánban még egy — valamint egy rendőrautó is elhúzott mellettünk hangos szirénázással.
— Valami nagy baleset lehet, ezért haladunk ilyen lassan.
A nagy kanyarnál, majdnem Lillafürednél kiderült a forgalom lassúságának az oka. Egy BMW terepjáró „kiegyenesítette” a kanyart, és egy betonoszlopon kötött ki. Teljesen széttört a drága járgány, amiben felismerni véltem ugyan azt az autót, aminek a sofőrje olyan „szép magyarosan” szólt utánam a parkolóban. Közben a tűzoltók is megérkeztek, hogy a roncsokból megpróbálják kiszedni a még esetleg életben levő utasokat. Sajnos már csak a holttestüket sikerült.
Késő délután értem vissza az autómhoz. Mivel kifutottam az időből, úgy döntöttem, hagyok már mindent a fenében, és azonnal indulok vissza Budapestre. Majd máskor eljövök, ami meg halaszthatatlan, azt esetleg ügyvédre bízom. Persze megfordult a fejemben az utasnak a figyelmeztetése, hogy lopják, meg szétszerelik az autókat, ha hosszabb ideig gazdátlanul parkol. Csak nem ─ reméltem magamban.
Szerencsére egyben találtam, de a szélvédőn ott díszelgett egy cetli. Büntetés volt, hogy tartozom a parkolási díjjal, miután a befizetett két óra bőven lejárt. Sebaj — gondoltam. — Nem vagyok idevalósi, küldje utánam, ha megtalál. Már éppen indítani akartam, amikor ugyanazok a srácok integettek felém, akik az autómat akarták megpucolni.
— Vigyázni akartunk a bácsi autójára, de jött az utcai „sínbohóc” vagy más néven parkseriff. Nem szeretünk mi ilyenekkel ujjat húzni. Láttuk, hogy telefonál, és büntetéspapírt is tesz az ablaktörlő lapát mögé. Utána meg jött a rendőr-autó is egy lopós-kocsival. Tetszik tudni, olyan, amivel a lerobbant autókat szokták elvinni. Már éppen el akarták volna vontatni, amikor a rendőr kapott egy telefont és mondta a vontatósoknak, hogy hagyják az autót, mert máshol fontosabb dolguk van egy balesett miatt.
Pénzt akartam adni egyiküknek.
— Nem azért meséltük ezt el, hogy pénzt tessék adni, csak azért, hogy szerencséje volt, mert ha elviszik az autót, sok pénzébe került volna. Mi nem tudtuk volna megakadályozni.
— Mondjátok, foglalkoztok kártyavetéssel vagy jóslással, esetleg rontással is?
— Mire tetszik gondolni?
— Egyikőtök azt kiabálta annak a BMW-snek, hogy forduljon fel az első kanyarban. Ha nem is az elsőben, de Lillafüred előtt kiegyenesítette a nagykanyart. Fogott az átka.
Csodálkozó szemek meredtek rám.
— Á, mink ezt csak úgy mondani szoktuk, szokásból. Meg is halt talán a balesetben?
— Azt már nem tudom, de az autójából nem sok maradt.
A srácok ijedten néztek.
— Talán megérdemelte — szólt az egyik fiú —, de én ezt csak úgy mondtam, nem komolyan, csak mert mérges voltam… Nem gondoltam, hogy fog is az átkom. Szerencse, hogy senki sem halotta magán kívül, mert akkor most megint mink lennénk az oka.
Legutóbbi módosítás: 2012.05.01. @ 16:39 :: Avi Ben Giora.
