Boér Péter Pál : Átírt szöveggel

 

Nem vágyott erre az aljas forgatókönyvre, ha teheti átírja, de ő maga is csak egy betoldás volt. A leírt dolgok nem tudják magukat átszerkeszteni. Szívében semmi nem keltett olyan harmóniát, mint az ő drágája, akit – holmi katarzis katapultálással -, Shakespeare úr zérus saját akarattal hagyott neki.

Ő, aki rögtön látta Jago ármánykodását, nem vethette fel, mert a dramaturgia, másképp osztották le a szerepeket. Soha nem nyakmasszírozza meg a kedvest, de nem tehetett mást.

Jobban örült volna, mindezek után, ha egy bíróság kénye kedvének vetik alá, bár kora, mindössze két büntetést ismert ilyen ügyekben. Az egyik, a biztos halálbüntetés, a másik, a Zöldlevélvár pincéjébe, vagy tornyába költöztetés, határozatlan, ritkább esetekben meghatározott időre. Ami azonos volt a kapitális büntetéssel, mindössze jó időhúzóan csinálták. Lehet, onnan mintáztuk a mai tényleges életfogytiglant. Azon kőtömlöcök, csak élet kifogyás után adtak utat a szabadulásra.

Különös, sajgó keserv ez, hogy évről évre megszenvedtetik azt az egyszeri, akaratlan simítást, a nyakolajozás miatt.

Ez jár, ha nem is akarta! De ez az évente megismétlődő csúfság, külön zord hozzáállású idegek agyalmánya lehet. Megérdemli, hogy kormozott parókával, gyapjasított, paródiába illőn jelenítsék meg. De, a folyton fürtökbe lógás állandósága ellen, mikor mélyebbre csúszik  morálja, fellebbezhetnékje támad.

Aztán eszébe jut Desdemona hűsége, és csak csüng hektárokon át, és tűri, amint évente kisajtolják mindenét, hogy a következő évben újra, meg újra megismételje, kiérdemelt, kacifántosra szabott büntetését.

Kopasz dűlőkön, és kérges hegyeken, lusta gazdáéknál, hol töltés, kacsolás, metszés, kapálás nélkül himbálózik dudva közt, télen kipergő szemei, fakóra halványultan repednek szét, és gördülnek jeges göröngyök, fagyos ölébe.

Minden szem magában áriázik! S most így, színpad és szereposztáson kívül, nyugodtan átírt szöveggel, juszt sem hajlandó kárt okozni, a szúnyognép nyakának sem, nemhogy emlékeiben élő Desdemonájának.

Forrt bor formában, önmagát bódítva fogyódik át, szürettől, szüretig, hogy kezdhesse újra, meg újra, direkt termővé alacsonyított, nem nemes – ezt megérdemli úgy érzi -, fürtjeivel az évi büntetés, teljes hosszának végrehajtására.

Így, az év összes évszakában, állandó folyamatosságban nyomja terhét a szőlői lét. Lé formába. Amíg a nedűvágy ki nem írtja.

Legutóbbi módosítás: 2012.05.26. @ 01:07 :: Boér Péter Pál
Szerző Boér Péter Pál 755 Írás
Nagyváradon születtem, 1959-ben. Nem mondhatnám, hogy kesztyűs kézzel bánt volna velem az élet, de még a szorítóban vagyok! Családtagjaim hiperoptimistának tartanak, azt hiszem nem véletlenül. A humort – ezen belül a szatírát, abszurdot – és a romantikát egyaránt kedvelem. Empatikusnak, toleránsnak gondolom magamat. Egész életemet Erdélyben éltem, élem. Anyám révén erősen kötődöm a székelységhez, de Ők már csillagösvényen járnak Apámmal. Nagyon érdekel a teológia, filozófia, nyelvek, irodalom, és sok egyéb. Fiatalon kezdtem verseket írni, ám a rövid próza vált a nagy kedvenccé. Köteteim: 2010 – “Nagyító alatt” – novelláskötet 2011 – “Le a láncokkal” – novelláskötet 2012 – “A nonkonformista” – novelláskötet 2013 – “Engedélykérés”- novelláskötet 2013 – “Megtisztult ablakok” – regény 2016 – "Fenyőágon füstifecske" – regény 2017 – "Ködös idill" – két kisregény 2018 - "Szabályerősítő" (Válogatott novellák) - e-book Írásaim jelentek meg a Bihari Naplóban, a Reviste Familiaban, a Comitatus folyóiratban, a Várad folyóiratba, a Brassói Lapokban, a Reggeli Újságban, a “7torony” irodalmi magazin antológiáiban (2010-2016), a Holnap Magazin antológiájában, a Holnap Magazin nyomtatott mellékletében, az Irodalmi Jelenben, a kolozsvári Tribunaban, a bukaresti rádióban és máshol.” A világháló adta lehetőségekkel élek: Lenolaj irodalmi és kulturális műhely A Hetedik Héttorony irodalmi magazin MagyarulBabelben CINKE Holnap Magazin PIPAFÜST Szabad szalon Penna magazin Bukaresti rádió AlkoTÓház Weblapom: http://boerpeterpal.blogspot.com/