Már azt sem lehetett tudni, hogy a terem forgatja a keringőt, vagy a keringő a termet. Kecsesen suhantak a párok egymás mellett, és mint megannyi szigetnek szűnt meg számukra a nagy egész. Rozália, Csabára szegezett szemmel, hirtelen örömmámorba szakadt. ” Igen”, sikította a vele szemben lévő arcába.
– Ó Viola, maga mindig olyan kedves volt, tudtam, hogy nekem adja a töltött kiflit.
– Balázs, maga egy gyönyörűség! Emlékeztet csitri korom első nagy szerelmére, de most, kamaszlányként, ím itt van mind a kettő. Fogja és vigye!
– Köszönöm!
Mondta, és szemtől szembe nyúlt is.
– Na de Károly, itt a két kezem!
– Kezembe fogom a kalapom, Ibolya kedves, jóságát csak a szépsége ragyogja túl. De én inkább, mit is mondtam?
– Nem tudom Sándor, olyan tolakodó, azt hiszem, félreérthető mozdulatokkal illetett, teljesen illetlenül.
– Elültek, kedves Rozmaring, az árnyékába a galambok… Galambom volt nekem, dúcokban több is.
– Miről beszél Dénes? Nálunk, a többnejűség alapvetően… elfelejtettem. Talán béres?
– Az vagyok. A múltkor is, egy Trabant majdnem elütött kocogás közben, csak mert lomhaságát nem bírva leelőztem. A sörözőben…
– Sör, sör, de szépen nyújtja, szépen mondja, hogy beee, azzal a, majdnem piros nyelvével. A haja is feketébb a koromnál.
– Az én koromnál már semmi nem feketébb, kezét csókolom. Leszereltem, huszonéves vagyok!
– Szoktam volt, egy ujjnyi likőr nyalogatása közben hallgatni a regruták szép énekét.
– Igen, Viola drága, hallottam már, hogy reguták. Nem kell feltétlen öregnek lenni ahhoz, hogy valaki regutát kapjon!
– Mondja Tihamér, maga mindig ilyen tolakodó? Ha saját tisztességem nem forogna kockán, már rég idehívtam volna a táncmestert.
– Ja, Jázminka, eltáncolta ő a mesterségét valami bálon, vagy egyéb, seregszemlének nevezett, tartalék… elfelejtettem micsodán. Elkártyázta, megjegyzem együtt vertük a blattot.
– Maga szégyellhetné magát, Lajoska! Blattolni szokott?
– Megvallom, néha nem veszek jegyet, olyankor valóban átvillamosozom, a világ összes városát. Nálunk, ilyen univerzális, mindenhová járó van, csókolom a kezeit, mind a kettőt ugye. Akkor köszönöm, veszem a kiflit.
– Mit akar, honnan és micsodát Imruska?
– Édes Liliom, csak nagyon éhes vagyok, mint általában. Látom, saját sütésű, havasi kifligigászok hevernek magácska előtt.
– Szégyentelen, még hogy gigászok! Előttem, még gigászok sem, szólok a pingvinnek. Táncmester, állítsa le a zenét, ez az ember molesztál!
Csokornyakkendősen megjelent a fehérbe öltözött.
– Mondja Rozika néni, mi a probléma már megint Galambos bácsival?
– Rossz a zene, és rondán táncol, mindig tapossa a lábamat.
A társalgó többi asztalánál, hasonló, néhol unalmasabban egyoldalú, ultizással egybekötött locsogás folyt. Papucsok csoszogtak a padlón és valóban megtöltötte a termet, a csak nekik, mintegy kívánságra, az ápolók által eresztett angol valcer, bécsi keringővel, és egy-egy polkával vegyítve. A fiatalabb korosztálynak, szamba és csacsacsa is járt.
– Értem Rozika néni.
– Szégyellje magát táncmester! Miért nénizik itt engem?
– De tényleg, mivel bántotta meg Galambos bácsi?
– Milyen bácsi és milyen néni? Egyáltalán ki az az ember?
– Mondja Galambos bácsi, miről csevegtek?
– Kivel, mikor és miért éppen…Ja, nem adott kiflit képzelje, és örök harag.
– Sanyikám gyere! Fogjuk meg és vezessük lakosztályaikba Rozika nénit és Galambos bácsit! De jó nekik, holnapra az egészet elfelejtik. Azt is hogy léteznek, és hogy másik létezik, talán, hogy ő maguk a világon vannak is.
– Józsikám, azért ne légy ilyen pesszimista. Általában lenyomod a hangulati barométert, baromul felfelé.
– Ugyan már! Gondolj bele, milyen jó lenne nem emlékezni, hogy otthagyott az asszony. Csak úgy felébredni, és az egészet törölni, mint ezek a csóró csoroszlyák.
– Haver, te majd csak kihevered, de ők már csak elheverik. Úgy hogy, végtelen ütőerővel, csapd szájon magad!
– Kislány, fiatalember, takarodó! Magát az anyuci hívja, magának pedig fújt a kürtös. Megértette?
Járókeretük mellett, némi kar alásegítéssel visszatotyogtak, és reggel megkezdődött egy másik nap. Vagy nem…
Legutóbbi módosítás: 2019.08.15. @ 11:31 :: Boér Péter Pál
