Emberek, három heti kitartó dobálás után, szippanthatnak egy nagyot, az éjszaka gyógyítóan friss levegőjéből! Megtekinthetik a holdat és csillagokat, ha akarnak orgonát téphetnek maguknak, de ami ennél ezerszer fontosabb, eljött a nagy pillanat! Az igazán bátrak, dupla, vagy semmi alapon, még a hamuba sült pogácsáikat is feltették rá.
Ennyi nem alvás után, látványosan megsoványodtak, de ez a következetes kocka gurigálás, meghozta gyümölcsét. Mennyi ötöst, hatost, négyest egyest dobtak! Veszítettek és nyertek.
A szerencsétlenebb gyávák, már az első megtelt táska pénzzel, két nap után, hazagurulva adták fel, a nem csatákat, hanem háborút nyerni akarók, céltudatát. Olyan ez a terem, mint Aladdinnak a palack szelleme! Hiszen, napi pár pillanatos horkolás, sörivás, és szendvics kalória kondicionálók benyakalása mellett, muszáj volt dohányozni. Nem?
A játékszabályok, nem engedik az ablakok kinyitását, szellőztető rendszert sem használnak, mert túl drága.
Szenvedjenek meg rendesen, azért az egekbe repítő harsona aláfestéses nyereményözönért, amit csak egyikük zsebelhet be, ahogy igazi kockadobáló szerencsejátékosokhoz illik.
Főnyeremény átadás közben, ezt az ókori hangszert, rátermett, újkori, dísztisztelgő, zenevicsorgó sereg szólaltatja meg most. Kezdődik a visszaszámlálás! Mindössze hatvan másodperc múlva kiderül, kinek érte meg legjobban a játék, a beleölt zsáknyi összeggel.
Még harminc másodperc! Húsz, tíz, öt, négy, három, kettő, egy, és mi szervezők ledobhatjuk a gázálarcunkat, megnyitunk minden ajtót és ablakot.
Szóljanak azok a fanfárok! A versenyzők, ennyi idő után, már majdnem konzerválódott állapotban, alig értették a szavakat, mindössze a benevezési díj és eljátszott vagyonok utáni, soha nem látott főnyeremény zaklatta belsejüket. Hogy még valamilyen szinten, zöldessárga vonatalagút, csőszerű látásán, fejeikből kinézzenek, a belső sötétséget meg sem próbálták kivilágosítani.
Csak, nyerni, nyerni, nyerni akartak, és a nyereményt nyelni, zsebelni, vinni. Szóltak a fanfárok, ahogyan meghirdették. Az ennyi idő alatt, igen mocskossá, füstössé vált pódium függönyét elrántva, rendezők derűsen mutattak egy ködleményre.
Nagy darab volt a nyeremény, és mozgott. Igen fáradtak lehettek, a hatalmas kupac pénzt, minden adrenalinszintjük mozgatása után is, imbolyogni látták.
Nem baj, gondolták – úgy egymástól függetlenül -, egy kiadós evés, ivás után, három teljes napig alszanak, aztán rájuk csücsörít, a szerencse kövér malacának gyümölcse. Ebben a megváltozott tudati állapotban, már minden malacon, termő ágakat láttak, gyümölcsöktől roskadozva.
– Hölgyeim és uraim, a nyertes Kiskalap Benő! Ő veheti át a – csak erre az alkalomra, egyszeri – fődíjat. Soha nem kívánunk jobban kitenni magunkért! Dobjanak be hát, némi tudatjavítót, hogy felfoghassák mi is történik a színpadon.
Kiskalap Benőnek, a győztesnek, Sarkavácia félárú első embere, dísztraktorról pukedlizik. Segítünk odamenni, ott kezet is fog vele, és most hazamehetnek.
A következő verseny, három hét múlva kezdődik! Készüljenek, a fődíj, talán még ezt az elképzelhetetlen magasságot is meg fogja haladni.
Kiskalap Benő, kábult paprikának érezte magát, valahogy hazavergődött és eldöntötte, hogy még aznap lecsót csinál magából.
Legutóbbi módosítás: 2012.05.06. @ 07:54 :: Boér Péter Pál