– Hát megérkezett a finom papi! Orrokat megnyújtani, szájakat fülig tornászni! Kés, villa, olló, nem gyerek kezébe való! Látjátok ezeket a csodálatos, alumínium, bordázott domborzatú, kongásra képtelen szépségeket? Bizony, a kanalak is ugyanilyen csúcsminőségű, csermelyen lefolyt homokszemek. Helyezkedjetek szépen, nem látok a fejeteken, arcra ragadt gyönyört… Kérnék, egy csendesen poroszkáló, szép képű visszajelzést! Nos, harminc percetek van falánkság dagasztóra. Ihajla, kezdjétek a majszolást!
– Elnézést kérek tányéros, és minden tányér hordozó, de egy zsugorodott mákszemnyi kaját sem látok…
– Mit akadékoskodsz érthetetlen, még felbújtod a többieket. Francba az elégedetlenségeddel! Nem azt mondtam, hogy kaja van a tányérban! Kit érdekel, elméleti kajátok! Nyomás zabálni, teljes fél órán át!
A kanalak kongásával, minden légszomj megszűnt, mert annyi semmit, még soha nem evett a kis brancs, mint akkor. És, mert a komor szemű tányérhordozó látta, hogy ez a szép, eldöntötte, attól a naptól kezdve, a mosogatás mocskos terheit letudja.
Reggel, délben, este, ilyen – egy, illetve két fogásos – üres tál étellel traktálja, a nagy étvágyú kubikosokat. Ebből ugyanis van bőven, időt és fáradtságot spórol. A hirtelen elhízás gombócozását is, lapított, mélység nélküli, két dimenzióba szorítja.
Legutóbbi módosítás: 2012.05.20. @ 17:59 :: Boér Péter Pál