Most kezdhetném úgy, hogy Toynbee tévedet. Ez a kijelentésem azonban bizonyára sokakat vitára hergelne, ezért inkább azzal kezdem, hogy az Amerikai Egyesült Államok sorsa 2011. július 30-án 13 óra 29 perckor pecsételődött meg. Ezt az időpontot ma már a történészek legtöbbje elfogadja (csak az allahabadi egyetem professzora Naran Szing kardoskodik még mindig annak a bizonyos napnak és órának, a 27. perce mellett).
A tények közismertek. Arról az egyetlen percről írtak már számos cikket, tanulmányt, de ihletet verset, novellát, és még musicalt is. Mi is történt akkor?
Az afganisztáni Kandahar tartományban lévő ideiglenes katonai tábor 4-es számú konténerébe belépett Jules Sorel, a kanadai hadsereg szakaszvezetője. Juan Miquel Carlos az amerikai hadsereg őrmestere, golyóálló mellényben, páncélsisakkal a fején, mocskosan, az izzadságtól bűzlőn (épp’ egy perccel azelőtt ért vissza az őrjáratról), az ágyon fekve egy könyvet olvasott, felnézett és megkérdezte, hogy van-e már szabad zuhany. Sorel igenlően válaszolt. Carlos feltápászkodott az ágyról és kezébe nyomta a nyitott könyvet. Sorel a jobb oldali lapon néhány ceruzával aláhúzott sort pillantott meg, ösztönösen olvasni kezdte. Carlos nem mozdult, csak állt mellette, mintha valamire várna. Sorel elolvasta a megjelölt sorokat és megdöbbenve nézett Carlosra. Mindketten tudták, hogy ugyan arra gondolnak.
Az Amerikai Egyesült Államok sorsa megpecsételődött.
Sorel szerint, a könyvet Carlos az ágyon találta. Hogy kerülhetett oda? Egyes kutatók feltételezik, hogy egy brit katona felejthette ott. Ezt igazolni látszik Carlos emlékiratának egyik megjegyzése, miszerint júniusban, a 4-es számú konténerben egy angol egységet szállásoltak el.
Vajon ha megkérdeznének bennünket, hogy melyek azok a könyvek, amelyek hatással voltak a történelemre, akkor mit válaszolnánk? Bizonyára legtöbben elsőként valamelyik szentkönyvet, a Bibliát vagy a Koránt említenénk, majd ki, ki, történelmi ismeretei vagy politikai beállítottsága szerint sorolna még műveket, talán a Mein Kampfot vagy Marx Tőkéjét, vagy kitudja még mi mindent.
Ebben az egyedülálló esetben azonban, nem egy mű, hanem egy bizonyos műnek egyetlen példánya szólt bele a történelembe.
Afganisztáni felbukkanása után „A Könyv” – ahogy Carlos és Sorel üzeneteikben hivatkoztak rá – Kanadába került, majd csak húsz év multán bukkant újra elő Oregonban. Bár egy hatalmas politikai mozgalmat alapítottak a benne leírtak alapján, mégis egészen addig a napig kettőjükön kívül, senki sem tudta, sem a szerző nevét, sem a címét, sem a tartalmát.
Ők ketten huszonegy év multán találkoztak ismét, azon az Államokra oly végzetes napon, amikor valaki, talán egy őrült, talán egy jólfizetett pribék megnyomott egy gombot.
Az ötvenhat hónapig tartó vizsgálat sem derített fényt arra, hogy 2032. április 11-én ki indította el azt a rakétát, amely a Második Polgárháború kitörését okozta. Azon a napon mind Carlos, mind Sorel a CTV élő háromdimenziós közvetítését nézték rejtekhelyeiken. Mindketten azt hitték, hogy a másik valóban ott van Santa Fében, a Liga elnökjelölő kongresszusán. Mikor a küldöttek tapsa közepette bevonult jelöltek, Sikorvsky, Carlos és Sorel felléptek az emelvényre, elsötétült a képernyő. Két másodperc elteltével, a távoli stúdiókból irányítható bombabiztos kamerák, újra képeket továbbítottak, a pusztulás képeit.
Az első hivatalos rendőrségi jelentés szerint, a DNS minták alapján mindhármuk holtestét azonosították. Sikorvsky valóban meghalt, ők ketten azonban csak bio-hibrid-robot dublőröket küldtek oda. Ennek okát egyes történészek abban látják, hogy ők már előtte megegyeztek arról, hogy visszalépnek Sikorvsky javára. A robotok szerepe csak annyi lett volna, hogy ezt bejelentsék a küldötteknek.
Orosco, Carlos testőre visszaemlékezésében percről percre leírta annak a napnak az eseményeit. Carlost, alig bírták elrángatni a képernyő elöl. Másik búvóhelyre indultak. Mikor kiértek a szálloda parkolójába, ott egy fegyveres csoporttal találták magukat szemben. Már majdnem tüzet nyitottak rájuk, mikor Orosco felismerte közöttük Sorelt.
Mindketten ugyanabban az oregoni kisvárosban, ugyanabban a szállodában rejtőztek.
Akkor találkoztak életükben másodszor.
„Carlos megkérdezte, hogy még mennyi idejük is van, mire Sorel kivette táskájából a könyvet, átadta neki, majd testőrei gyűrűjében sietve távozott. Carlos hagyta, hogy a könyv magától kinyíljon valahol. Ott nyíl ki, azon a bizonyos oldalon.
– Már csak egy év. Kevés lesz. Biztos, hogy kevés – dünnyögött maga elé.”
Carlos 2036-ban hunyt el, Sorel pedig 2041-ben, mikor a polgárháború már a végéhez közeledett.
2043. július 8-án, Washingtonban, az újonnan épült parlament előcsarnokában, Carlos unokája saját kezűleg helyezte el a vitrinbe „A Könyvet”, melyet Londonban adtak ki 1934-ben, s amely Arnold J. Toynbee, angol történész A Study of History vagyis Tanulmányok a történelemről című művének második kötetének egy példánya volt.
A könyv kinyitva került a tárlóba, hogy a 73. oldalon olvashatóak legyenek a ceruzával aláhúzott, híressé vált sorok:
„Lehet, hogy az észak-amerikai történelem drámája azzal fejeződik be, hogy az USA-ba bevándorlók fő tömegét alkotó, két latin nép feltámad, és a mexikói spanyolok és a kanadai franciák seregei győztesként találkoznak az Egyesült Államok Szövetségi Fővárosának közelében! Talán ennek a megoldásnak lesznek tanúi ükunokáink 2033-ban. Észak-Amerika történelmében már voltak hasonlóképpen furcsa fordulatok.”
Igen. Toynbee tévedett. Arnold J. Toynbee, a történész tévedett. Több mint kilenc évet. De mennyi is kilenc év, a világtörténelem mércéjével mérve?
Miért írtam le mindezt? Ma 2044. szeptember 15-én láttam „A Könyvet”. Ott a tárló előtt elgondolkodtam azon, hogy vajon Carlosra és Sorelre, ott Afganisztánban, ugyanúgy hatottak volna Toynbee sorai, ha egy laptop képernyőjén olvassák? Nem vagyok biztos benne. Ha mégis, akkor mit állítottak volna ki a vitrinben? Egy laptopot? Talán találtak volna még egyet valamelyik múzeumban.
Legutóbbi módosítás: 2012.05.10. @ 13:00 :: Bojtor Iván
