Aranyos asszony a párom, nekem elhihetik.
Óvó néni, és büszke pozitív gondolkodására.
Most is, hogy megkezd?dött az új tanév, és megteltek az ovik, jóles? érzéssel, meleg szeretettel mesél arról, hogy hármas ikreket kapott. És mennyi mosolyogtató érdekességet ezzel a három lurkóval! Közülük kett? egypetéj?, a harmadik viszont nem. ? a vezér! Az els? napon csak szoktatásképpen, egy-egy órára vitték ?ket az oviba, majd fokozatosan hosszabbították az ott töltend? id?t, de még hetek múltán is, miután elmentek a szül?k, gyakorta sírni kezdtek az ikrek. Nagyon anyásak, és ugye az idegen környezet, az ismeretlen társak, szóval nem a legjobban érezték magukat. Ha a vezériker elkezdett sírni, nyomban rázendített a másik kett?.
ââ?â?¬ És hogy hívják ezt a vezérikret? ââ?â?¬ kérdezem.
ââ?â?¬ Ákos.
ââ?â?¬ Jó, nekem ennyi elég.
És meséli, hogy kés?bb mikor már mind hosszabb id?t töltöttek az óvodában, egyre kevesebbet sírtak, ám új és új megnyilvánulását adták szoros összetartozásuknak. Ezt érzékelhette minden cselekedetükben.
Ha Ákosnak nem kellett a krumplif?zelék, az egypetéj?ek sem nyúltak a kanálhoz. Ha egy játékból nem akadt három darab, bizony egyikük sem játszott! Volt, hogy kakilni kellett Ákosnak, és az egypetéj?ek megmakacsolták magukat, nekik nem kell kakilni! Azért se!
Ám mire Ákos felhuzigálta a kis nadrágját a másik kett?nek is sürg?sen menni kellett, ahová a király is gyalog jár.
Valamelyik nap az apjuk meglátogatta ?ket. Hát az az öröm, az a boldogság, amivel apjukba csimpaszkodtak, kérdezgették, majd könyörögtek: vigye ?ket haza! Beszokott csoportba ritkán van „látogatás” napközben, az óvón?k általában nem szeretik, mert felbolygatja az apróságokat, ezért nem is engedik.
És az a sírás-rívás, amikor elbúcsúzott az apjuk…
Máskor arról mesélt, a fia hétalvó volt, persze, ma is az, ha megteheti.
Közel laktak az iskolához, és a fiúcska mindig az utolsó pillanatban kelt. Ahogy ebben a szituációban szokás, kapkodta magára a ruháit, táskáját a hátára vetette, gyors puszi anyunak és irány az utca… Anyjuk meg nézett utána, míg be nem fordult a szomszéd kerítése mögött.
Egyszer azonban mit lát? Siet a fiú, hátán a táska, a táskáról meg libeg-lobog az ? ââ?â?¬ melltartója… Gyorsan ki a kapun…
ââ?â?¬ Várj, Tibikém! Várj…
„Tibikém” megállt, ? meg hamar beérte és nevettek, nevettek…
Egy más alkalommal kollegan?jének esetét mesélte. Reggel felkelt, nagyon álmos volt, gyorsan, gyorsan, hogy el ne késsen az oviból, felkapkodta a ruháit, egy nyeletre kiitta a kávéját, felkapta a fehér bevásárlószatyrot és irány a kötelesség!
Átöltözéskor vette észre: a férje trikóját kapta magára hirtelenébe…
Délután, mikor végzett, megint csak sürg?sbe kapcsolta a mehetnéket.
Útközben betért a boltba, néhány dolgot vásárolni. Miután összekapkodta az árukat és fizetett, el?kapta a fehér szatyrot, és pakolni kezdett… Csak miután ?szinte értetlenséggel konstatálta, hogy a szatyorba rakott dolgok a lábára potyognak, akkor nézett a kezébe tartott szatyorra, ami nem volt más, mint férjeura trikója…
Ilyen sztorikat mesél, és nevetünk, mert jó kedvünk van az élet der?sebb dolgaitól.
Szóval aranyos asszony a párom, nekem elhihetik.
Legutóbbi módosítás: 2012.05.09. @ 10:00 :: dudás sándor
