/korabeli kép apósomról/
Hajnalban subáját hátára vetette,
zsíros kalapját fejre biggyesztette,
mamkája már kocogott serényen,
a gajmós botot nyújtotta kezébe,
amivel terelő kutyáknak utat mutatott,
kik értettek minden mozdulatot,
s zsigerből vigyáztak a
színből kiáradó birka-rengetegre,
gazdájuk és botja rezdülését lesve.
Ritkás erdő fövenyében – míg a nyáj legelt,
két hűséges társa éberen figyelt-
öreg juhász a botjára támaszkodott,
s mikor a pipából a dohány kifogyott,
tán szundikált is egyet.
Azért egész nap tétlen nem maradt,
mert a gyapjasokkal dolga is akadt,
gajmóját a lesántult birka
lábába akasztotta,
zsebéből előkerült másik
szerszáma a bicska.
Értette a módját, nem teketóriázott,
rögvest megkörmözte, vagy férget kivágott.
Megkönnyebbült jószág iramodott tova,
juhász meg a gajmóst subájára dobta,
s eldőlt a hűvösbe. Feje alatt a bot,
mélyen arcára húzta a kalapot.
Méhek zsongására, madarak dalára,
teli hasú birkák kérődző hangjára
egy szebb életről álmodott.
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:14 :: Fitó Ica
