Elhatározta, változtat a dolgon, ez így nem mehet tovább. Már éppen elég nagy ahhoz, hogy eldöntse, fiú legyen, vagy lány. Még, hogy lány? — azt már nem!
Szülém, és Anya, amikor beszélgettek, azt mondták.
— Egy lány értéktelen, semmi haszna, csak visz a háztól, hozni a fiú hoz.
— Hát látja Szülém, ver engem is a sors, csak lányok vannak, ha fiam lenne nem is kellene több gyerek.
Ő hallotta ezt a beszélgetést, már majdnem négy éves, itt az ideje, hogy változtasson a dolgok menetén. Ő úgy szeretne fiú lenni, értékes lenni, nem ilyen haszontalan. Ő hős, és bátor akar lenni. Még akár katona is lehetne, mert azok olyan bátrak! Elhatározta, felderíti, hogy mitől lesz fiú, vagy lány valaki. „Hát az a véletlenen múlik, hogy mit dob be a gólya a kéményen”. Ez a furcsa válasz nem elégítette ki. Elhatározta, maga néz utána a dolgoknak!
Először is mi a különbség a fiúk és a lányok között? Hát a fiúk nadrágban járnak, a lányok szoknyában.
Valami sántít, mert Pösze-néni is nadrágban jár, és öreglány. Apán is nadrág van, meg kalap, meg kabát.
Anya az nem hord kalapot, és nadrágot se. De a pesti Mari néni hord kalapot. „Jajj, de nehéz, mit hagytam ki? Hát apa cigizik, anya nem, de tata se cigizik, Pösze-néni az cigizik is!
Ó, hát persze!
A borotválkozást hagytam ki. Csak a férfiak borotválkoznak, a nénik nem!”
Nincs más hátra, meg kell borotválkozni! Igen ám, de a borotva az fent van a szekrény tetején, és az olyan magas, hogy apa is pipiskedik, amikor leveszi. Ezen lehet segíteni! Az asztalt a szekrény elé húzni. A gondolatot tett követte. „Hát még így is kicsi vagyok, nem érem el” — morfondírozott a gyermek.
„Ha a hokedlit felrakom az asztalra, onnan már csak elérem!” Próba! Székre fel, asztalra fel, hokedli… és eléri a szekrény peremét. De nem a dobozt, ami az áhított borotválkozási felszerelést rejti. Míg letornázza magát, kiötli, hogy a kis-sámli az elfér a hokedli tetején, akkor már eléri a dobozt. Megint egy próba: Szék, asztal, hokedli, és a sámli! Kicsit inog, de, nem torpanhat meg a cél előtt! Fent áll a torony tetején. Lenéz:
„Jajj de lent van a szoba!” Elindul a keze az áhított doboz felé. Visszarántja, elgondolkozik, nem szabad a borotvához nyúlni, mondta apa! Meg-til-tom! Igen így mondta. De ha sikerül, és fiúvá változok, akkor örülni fognak, és akkor nem szidják össze, és nem kell a sarokba állni, gondolkodni.
A cél érdekében meg kell tenni. Megint kinyújtja a kezét, a doboz megvan. Benne az áhított jószág, ami őt fiúvá fogja változtatni.
Lelki szemei előtt látja anyja és apja boldog arcát, végre nekik is van fiuk. Nem viszi le a dobozt, hanem itt borotválkozik! Kiveszi a borotvakést. Nyeklik-nyaklik. Apa hogy is fogja? Kicsi keze nehezen találja meg a fogást, de végül sikerül. Akkor jön rá, hogy nem hozott vizet. Víz nélkül nem lehet habot csinálni, hab nélkül meg nincs borotválkozás. Le vízért, már rutinosan rakja lábait, a torony áll. Egy kis üvegpohárba egy pohár vízzel megkezdődik az út, fel a magasba. Útközben a víz fele elveszett, de nem baj! Sikerült habot kavarni! Már éppen fel akarja kenni az arcára, amikor arra gondol, vizes szoknyába mégse lehet fiúvá változni. Eldönti, méltón felöltözik az átváltozáshoz. Apa nadrágja, kabátja és kalapja a szekrényben van.
Le a toronyról… nem nyílik a szekrényajtó. Óvatosan elhúzza az asztalt, kiveszi a ruhát, a kalapot a seprű nyelével kell lepiszkálni, végre minden megvan. Belebújik a nadrágba. Nagyon bő, de ha felgyűri a szárát, akkor pont jó. Benne a nadrágszíj, kétszer körüléri, most jó! Jöhet a kabát. Az majdnem jó, csak az ujját kell felgyűrni, csak egy kicsit hosszú, éppen a bokájáig ér… nem baj, fő, hogy sikerüljön. A kalap, hát az egy kicsit nagy, ha a fejére teszi, akkor nem látja, csak azt a részt, ahol a lába lenne, ha nem takarná el a kabát. Jól hátratolja a fején. Így lát, de nem nagyon lehet mozogni, mert akkor megint eltakar mindent a fránya kalapja. Nagyon óvatosan felmászik a kis-sámlira, kicsit billeg, de nem nagyon. Jöhet a szappanozás. Kap a kalap bőven, jut a kabátnak is. A cél érdekében ennyi belefér… csak egy kis szappanhab.
Jó lesz a szaga. Veszi elő a borotvát, ráncolja a homlokát, gondolkodik… Apa hogy szokta. Rááll a keze, lehúzza az első habcsíkot. És indul a keze a következő lehúzáshoz, amikor… Nyílik az ajtó! Apa óvatosan les be a szobába. Felszalad a szemöldöke, majd szép csendesen megkérdezi.
— Mit csinálsz ott fent?
— Borotválkozok!
— Minek?
— Mert fiú akarok lenni!
— Nem jól csinálod, add ide, megmutatom, hogy kell.
A kislány lenyújtja a borotvát, apja elveszi, és nyúl a gyerekért.
— Gyere, leveszlek, üljünk ide, és beszéljük meg, miért is borotválkoztál.
— Hát, hogy legyen fiatok, mert tudom, ti csak fiút akartok, én nem akarok lány lenni, én a fiatok akarok lenni. A lányok nem érnek semmit, anya is megmondta.
— De kicsim, én téged így szeretlek, ahogy vagy, te vagy nekem a szép, aranyos kislányom! Olyan nagyon szeretlek, mintha fiú volnál. Te kislánynak születtél, így a kislányok életét kell élned. Ez a törvény! Olyan szamárságra meg ne is figyelj, hogy ki az értékesebb! Hidd el, nagyon nagy szükség van a lányokra. A fiúk nem tudnak meglenni nélkületek. Hidd el kicsim, még most nem érted, de eszedbe fog jutni, hogy apának igaza volt.
— Anyu azt mondta, a fiú viszi tovább a nevet.
— Most olyan világot élünk, hogy a lány is viheti, kérvénnyel, de viheti. Azért hadd ne nőjön szakáll ezen a szép kis arcocskán.
— De Anyu…
— Anyu biztosan nem úgy értette, vagy elértettél valamit. Gyere, takarítsunk ki, és ne beszéljünk róla többet. Én pedig büszke vagyok az én szép kislányomra, és ez így lesz mindig!
A gyerek apja nyakát átkarolva oly szorosan tartotta, hogy a férfi kicsit lazított a szorításon. Arcát a kicsi hajába rejtette, és palástolta könnyeit.
A kislány pedig nem akart többé borotválkozni, hisz megtudta, hogy apjának ő mindig fontos, és értékes volt, és lesz, míg él, és azon túl is.
Legutóbbi módosítás: 2012.05.08. @ 13:42 :: Győri Irén