(Tal vez manana)
Város utcáin
autó kipufogó
okádja füstjét,
a visszapillantóban
szűrt fény tükröződik,
így válik el,
mi lesz veled,
ha arcátlan a holnap.
Tudnod kell,
milyen az, amikor
lemondanak rólad.
Ahogy befogadtalak,
úgy válok meg tőled.
Még a gondolatát is
kikéred magadnak,
de igaz, csak kergettem
nyúlánk álmaimat.
Ma minden olyan, mint
tavaly ilyenkor,
csak most
gyerektelenül sétálok,
emlékszem,
milyen megpróbáltatás volt,
amikor hegyet mászni bírtalak.
Holnapok
halkan
neszeznek,
Tal vez manana
dübörög,
dörög az ég,
szitkokat fröcsög
az elégedetlen
mindenható.
Elsurransz, mint
az elhalványult
tegnaputánok.
Párhuzamos vízszint,
belső monológ vagyok.
Bevetetlen élhetetlenek,
talán, holnap.
Legutóbbi módosítás: 2012.05.16. @ 20:02 :: Horváth Nóra
