Délelőtt felhoztam a tárolóból pár nyári ruhát. Próbálgattam őket. Az egyik szűk volt, a másik túl rövid. Az erős tavaszi nap beragyogott az ablakon, így a tükör könyörtelenül megmutatta újabb ráncaimat, a narancsbőrt, az öregségi foltokat – következésképpen elhatároztam, hogy többé nem mutatkozom senki előtt fürdőruhában, s nem veszek fel soha többet ujjatlan blúzokat.
Délután a temetőben megállított egy néni, néhány évvel lehetett csak idősebb, mint én.
Azt mondta:
– Ne haragudjon, hogy megszólítom, de el kell egyszer mondanom, hogy csodálom magát, mert tudom mennyi lelki katasztrófa érte, mégis mindig mosolyog!–
Majd hozzátette: – Ezért ilyen szép! –
A sírok felé vezetett utam, kezemben a korán jött hőségtől már-meggyötört virág, Ő meg a kapu felé kocogott.
Épp egyszerre fordultunk meg mind a ketten, s picit könnyes szemmel mosolyogtunk egymásra.
Legutóbbi módosítás: 2012.05.01. @ 19:25 :: Péter Erika
