*
Útszéli tócsákból isznak az ebek,
olyanok, mint én,
a testük megremeg,
Kiunják életük korcsosságát,
vicsorgó emberek hitványságát.
Útszéli estben, virágszirmok lesben,
hányszor mentem ki,
hol vigaszt kerestem,
Szívhasadásra gyógyír halk szavuk,
nem figyeltem, mi válaszuk, bajuk.
Az útszél oly konok, szürke és hideg,
enni kér belőlem,
űz erkölcsileg,
Átadom egy felem a Hold alatt,
csont nélkül skalpot húz, a hús dagad.
Lerombolt múltam, háttérben elcsuklik,
a jövő is némán,
egyre távolodik,
Versem útszélen írtam, átfázva,
kutyákkal, kutyatej árnyékába.
Legutóbbi módosítás: 2012.05.06. @ 07:23 :: Thököly Vajk