Vadászi Árpád : Sötétbe omlott

Keskeny életek sápadt sorfala el?tt

lompos szamáron döcög kapun át a hit,

az ég szemére lusta szél seper felh?t,

szemfedélbe dugva milliók álmait.

 

Harangtorony tövén tört gerinc? angyal,

a közöny hamujába eltemetett lény,

lassan megbékél a testében a faggyal,

egy kormos vonat elé leguggol a fény.

Legutóbbi módosítás: 2012.05.06. @ 07:31 :: Vadászi Árpád
Szerző Vadászi Árpád 98 Írás
Elhagytam az ötödik ikszet, mikor rájöttem, hogy a tollam viszket. Kiderült, ha vele a papírt vakarom, ha nagyon akarom a karom úgy lendül, hogy biztos lehetek benne szentül - mivel agyamban a hangya bent ül À“ amit leírok vele, rímmel lesz tele. Már sok mindent tollhegyemre tűztem, csengő-bongó szavakat szavakba fűztem, passzióként űztem, amit lebetűztem.