Csak futnak a napok egymás után,
bársonyos léptekkel – néha sután -,
batyut köt vállára tizenkét hó,
észre sem veszed, hogy milyen mohó.
Futnak a napok egymás után,
nem surrog éjjel zöld lombú ág,
hallgat a tücsök, fecske sincs már,
délre húzott a vándormadár.
Rövid az este, a dal elcsitul,
pityókás vendég is hazaindul,
fonnyad a fűben a réti virág,
víz után vágyott, de szárad a szár.
Erdei padon egy szürke veréb,
míg nem talál magot, morzsát remél,
sás között béka ül, most nem vidám,
hideg az éjszaka, szökik a nyár.
Aszú szemekben arany rekedt,
dolgos kezektől kincs lesz neked,
telik a hordó, csordul a lé,
jó magyar bornak minek cégér.
Táncol az avar, hol szélzene jár,
még megcsillan néhány reménysugár,
lengeti haját a napkorona,
bágyadtan néz be a kis fasorba.
Csak futnak a napok egymás után,
a tükörbe néznem kár is talán,
de rezdülő vágyak rozsdafalán
karcolom mélyre a nyár illatát.
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:14 :: Bakkné Szentesi Csilla
