Öreganyám mesélte részletenként Ábris Zsiga történetét. Téli estéken a rokka kerekét serényen forgatva, vagy az osztováta* előtt ülve beszélt mindenféléről, de előbb-utóbb rátért Zsiga történetére. Erősen a szívéhez nőtt ez valamiért — lehet, saját maga volt a történet egyik szereplője…
-.-
Hárman voltak testvérek — két leány és egy fiú. — A fiú, Józsi mostanában végezte el az erdészeti technikumot, a leányok: Eszter és Bella még alig fejeztek az iskolával. Velük élt özvegy sógornőjük is karon ülő gyermekével.
Apjuk, Ábris Zsiga szigorú ember, nem sok belátással a mások hibáival szemben, még a felesége, Anna sem bírta jobb belátásra bírni, ha valamit elhatározott…
-.-
Jössz-e hozzám, vagy sem?
— Erre mit mondjak?
— Mondd, hogy igen!
— Iiiiigen!
No, így jöttek össze Kata, a kocsmáros Máté lánya meg Józsi, a fiatal erdész. Lakodalom is volt. Nem is akármilyen! Fél falu jelen volt. Jól indult a közös életük, házat építettek a rokonság segítségéve, s be is rendezték ügyesen — félév se telt, és Kata áldott állapotba került.
A medve azonban közbelépett. Mondhatnám úgy is, hogy közelebb lépett, mint amennyi még elég lett volna a megmaradáshoz.
— Szegény Kata! Ilyen fiatalon megözvegyülni, növekvő élettel a szíve alatt! — révézeteskedtek a vének.
— Hamar megvigasztalódik, meglátjátok! — rosszmájúskodott egyikük.
Nem volt azonban igazuk a huhogóknak, mert Józsi családja nem hagyta magára. A temetés után Ábris Zsiga összevont szemöldökkel maga elé hívatta Katát és rámordult, hogy üljön le vele szemben az asztal mellé.
— A házatokat kiadjuk valakinek, s te ideköltözöl hozzánk. Itt meglesz mindened, ami kell. Lakhatsz a gyerekkel majd az elsőházban, eszel a mi asztalunknál. A pénzt, amit a bérlőtől kapsz, beteszed a takarékba a gyerek nevére. A tanító úr már érdeklődött is.
Máté nem szólott bele, nem volt tehetsége a házába fogadni megözvegyült lányát. A kovácsműhely mögött egyetlen szobája nem tűnt alkalmasnak.
Így Kata az apósa házába költözött, s hamarosan megszületett kicsi fia. Jól berendezkedett a tisztaszobában, s derekasan kivette a részét a házimunkából, kijárt a mezőre, segített az állatokat gondozni. Mikor nem akadt dolga, leült az ablak elé és kézimunkázott, vagy javította a háziak ruháit. Ügyes kezei voltak…
-.-
„Megnőtt már a mi lányunk
Ne csak enni-inni járjon minálunk”
Eszter és Bella már nagylányok lettek és fiúk kezdtek a házhoz járni. Előbb alig serkedő bajuszúak, majd meglettebb legények is. De amikor megjelent Dezső, a többi legénynek nem nőtt többé babér. Választani ugyan nem akart, vagy nem tudott Eszter és Bella között, de mind a kettő nagyon szívesen vette az udvarlását. Jókedvű, jó beszédű, udvarias gyerek volt Dezső, pedig özvegy édesanyja egyedül nevelte, s a birtokocska minden gondját megosztotta vele a nehéz napi munkával egyetemben. Szorgalmas munkabírását apjától — kit egy kidőlt fa csapott agyon —, s a mindig válaszra kész fürge észjárását anyjától örökölte.
Nem létezett olyan téma, amihez nem tudott volna hozzászólni, legyen az repcetermesztés, vadászat, vagy akár ipari dolgok, „városi” ügyek, de a tréfák, adomák sem hozták zavarba. Szikrázott a levegő körülöttük, mikor hárman összetalálkoztak. Nagyokat kacagtak, Anna néni, a lányok anyja csak hallgatta őket a sarokból.
— A nagy jókedvnek sírás a vége! — jegyezte meg nem egyszer.
Neki lett igaza. A sok évődésből végül is sértődés lett. A két leány egymás fejéhez vágott mindenféle bántó, sértő dolgot. Kiabálás, veszekedés hanga töltötte be a házat. Ábris Zsiga az istállóból rohant be a házba, gondolván, valami szerencsétlenség történhetett.
— Csönd! — harsogta, ahogy belépve rájött, miről is van szó.
A szobában egy pisszre csend lett. A lányok megszeppenve, Dezső csodálkozva hallgatott, Kata lehajtott fejjel folytatta a varrást, csak Anna szólalt meg halkan.
— Felbosszantottátok apátokat. Kellett ez nektek?
Ábris Zsiga dühösen nézett egyikről a másikra.
— Te vagy a főkolompos! — fordult Dezső felé. — Csak hitegeted őket, hogy nem tudják hányadán állnak veled. Döntsd el végre, mit akarsz!
— Döntöttem! — szólott a legény, s odalépett Kata elé.
Csönd lett, hogy még azt is hallhatták, hogyan szövi a pók a hálóját.
— Fogd meg a kezét szaladgáló kicsi fiacskádnak, s gyere, menjünk!
Kata felállott, a kézmunkáját a kezéből lerakta az ablak talpára, s mint egy alvajáró megindult Dezső után. Csak nézték a házban lévők megkukulva. Csak amikor hármójuk után becsapódott az utcai kapu, akkor tört ki Ábris Zsigából a természet.
— Menjetek, vissza se gyertek, de még a kelengyéért sem! Innen a házból ki nem visztek semmit!
Nem válaszoltak csak mentek az úton, amíg Dezső házához nem értek. Az édesanyja éppen a tehenet fejte. Dezső megállott az istálló ajtajában, s megvárta, amíg az édesanyja végzett.
-.-
„édesanyám, de szépen felneveltél,
mikor engem karjaid közt rengettél”
— Édesanyám! — szólott. — Én elhoztam árva Katát, Ábris Józsi özvegyét, s futkosó kisfiát. Béfogad-é minket?
— Ellesznek a tiszta szobában, amíg a pap kihirdet — válaszolta. — Te meg a nyári konyhában hálhatsz a kanapén.
Így is történt. Háromszor hirdette ki őket a pap, ahogy a szokás követelte, s az utolsó kihirdetést követően összeadta Dezsőt és Katát. Lakodalom nem volt, csak négyesben ültek asztalhoz. A két leány — Bella és Eszter — nem sokáig búsult Dezső után, mert hamarosan mindketten párra leltek. Sorra jöttek a kérők, hogy a vetélytársuk félreállt az útból.
A háziak alig ültek le a szertartás után enni, mikor szekér állt meg a ház előtt, s majd a kaput szélesre tárva be is zörgött az udvarra.
— Nagyapa, nagyapa! — ugrott talpra Kicsijózsi.
Valóban Ábris Zsiga hajtotta be a lovakat. Mindannyian felálltak és megdöbbenve nézték a jövevényt. A feszült helyzetet a kicsi gyermek oldotta fel, azzal, hogy átölelte a nagyapja lábát, majd felkérezkedett annak ölébe. Az öregember ellágyulva vette fel, majd megköszörülve a torkát illően köszöntötte a jelenlevőket.
— Isten áldása legyen e ház lakóin!
— Isten hozta! — fogadta a köszönést Dezső édesanyja. – Mi járatban minálunk?
— Elhoztam a Kata holmiját, mindent, ami ő hozott a házhoz, s azt is, amit együtt szereztek szegény fiammal.
— Köszönöm, apám! — szaladt ki a szó Kata száján, s megszeppenve hozzátette. — Ugye tovább is szólíthatom így?
— Igen! Kicsi fiad is akkor jöhet hozzánk, amikor kedve van, s te engeded!
A szigorú ember szemében könnyek csillantak meg, de hamar elfordult, s a gyermeket letéve a szekérhez indult…
* osztováta — szövőszék
* révézeteskedik — rémüldözik
Legutóbbi módosítás: 2012.06.24. @ 10:33 :: dr Bige Szabolcs-
