Zenthe Ferenc temetésekor
A mozit lassan kiürítik
a magukat néz?nek képzel?k,
állsz unokáddal a teremben,
vársz valakit. Gépkocsi suhanás festi
alá beszéded, nincskezed fog albumot,
régi szereplések fényképeivel
támasztod alá, igazolod szavaid.
Szétesett nézés, de mégis a huncutul
zavarba ejtett arcomat fürkész?, „Ön itt,
meglepetés! Tiszteletem Zenthe kapitány!”
Anyám kezében m?virágcsokor.
Középeurópai február.
Lefátyolozva a megválthatatlan hamu.
Kertben jártam elébb, virágok, de
f?leg haszonnövények: káposzta,
paradicsom, paprika, krumpli, alföld
pálmája: ricinusfák terebélyes árnya.
Pillangó röpködött, nem akarta
elhagyni szemem – így szól a látszat.
Bejöttem a szobába. Ágyszéle. Bekapcsol
a kép: urnafülkére igazított hosszúkás
márványlap, csavarozás.
„A Nemzet Színésze: Zenthe Ferenc.
1920-2006” Lehet, búcsúzene szól.
Mélységes csendben mardosó;
túl sok már a holtam, meddig
még? Húznak magukhoz: kép képre,
Taki bácsi, Jób. „Sok sikert az életben,
Sándor!” Szavakat szájmozgásokat váltunk.
Arcomat szájszögletbe bújt mosoly
fürkészi, szem per zálogemberség,
visszavonhatatlan Istenakarat.
Legutóbbi módosítás: 2012.06.18. @ 14:50 :: dudás sándor
