A fotó Tar Ildikó hasonló című festménye.*
Csípős májusi reggel van. Nagy a harmat, ilyenkor nem lesz eső, mondják a régi öregek. Narancssárga ábrázattal most kel a Nap. A kocsiút és a búzatábla között szép zsenge a fű. Negyven-ötven kisliba és egy kislány. Olyan ötéves forma, mezítláb, hosszú, vékony vessző a kezében. Ő a libapásztor.
Ő felel a kislibákért. Az ő gondja, hogy ne érje kár a csapatot és nőjenek a libák.
— Vigyázz, mindig legyen tele a begyük, a búzába ne engedd őket, ügyelj a rókára és a héjára! Ha a Nap a nyárfa hegyéhez ér, hajtsd őket haza. Nyugodtan, ne törjék magukat. Idegenekkel ne állj szóba! Az ennivalódat ne egyszerre edd meg, mert soká lesz este. A vizet, azt tedd a hűvösbe.
Ezekkel az intelmekkel, parancsokkal látta el édesanyja. Lassan melegedett az idő, meleg lett a vékony ruhácskára felvett szvetter, randa volt és kopott, kifakult, új korában piros lehetett, de erre már senki nem emlékezett. Levetette és betakarta vele a vizet, amit magával hozott.
A gyermek megszokta a magányt, fantáziáját engedte szabadon szárnyalni, most éppen királylány volt, akit elvarázsoltak és az udvartartása a kislibák. Apa sok-sok mesét mondott régi várakról, régi országokról. Hát most ő egy ilyen régi ország királyának az elvarázsolt királylánya. Majd jön a békakirály és minden a helyére kerül. A vén banya, aki elvarázsolta, majd meglakol. Mert ugye minden mesében jóra fordul minden. Alattvalói engedelmeskedtek. Ha szól nekik, vagy énekel, akkor köréje gyűlnek, és ott legelnek karnyújtásnyira tőle. Van köztük egy, sötétebb színű, az dacol vele, igyekszik kilegelni magát a csapatból. Azért az se olyan rossz, mert ha rászól, visszafordul. A törvény az rá is vonatkozik, együtt kell maradni. Erre a törvényre büszke, mert ezt ő tanította meg a kislibáknak: Nem megyünk el. Botját keresztbe tette a füvön és a kis pelyhesek tudták, hogy ott a határ. Tovább nem mehettek. Ez a kislány törvénye volt, amit neki is be kellett tartani, mert máskülönben a csapat szaladt utána.
A kis pásztor leült és énekelt, a libák nyugodtan legeltek körülötte. Amikor teleették magukat, elültek, seppegve, libanyelven kitárgyalták az új dalt, amit kisgazdájuk énekelt nekik. A kislány talált egy bogarat, porból akadályt épített elé, de hamar megszánta szegény párát, hisz olyan nagyon megijedt, nem tudott kiszabadulni. Az összes lába az égnek állt, szegény, halálra rémült; elengedte. Akadt más néznivaló. Talált egy széles hangyacsapást. Hangyák bábjaikat menekítették másik várba. Egy fűszálat tett melléjük és látta, azok nem félnek, vonulnak mellette. De amikor keresztbe tette a csapásukon a fűszálat, egyből kialakult egy nagy kavarodás. Azután jöttek másmilyen hangyák, és elvitték az útból a fűszálat. A lapulevél alatt nyugodtan meneteltek, az nem okozott semmi riadalmat.
Figyelmét kicsit távolabb hirtelen mozgás vonta magára. Apró állatka szaladt az úton, hirtelen megállt és két hátsó lábára ülve, első mancsocskáit világosabb pofácskájához dörgölve végezte a reggeli mosdást. A kislány felismerte, ürge! Fon. Apa azt mondta, mosdik, vagy fon. Ez is törvény. Az ürge fon. Legbelül büszke magára, mert lám, felismerte az ürgét. Igen egyedül, és ő ezt is tudja. Nem csodálkozunk mindenen, elfogadjuk: ez a törvény. Apa mesélte, hogy az ürgék nagyon sok búzát hordanak a várukba, mert nagy ám az ürgenemzetség és enni kell, ez is törvény. Van olyan ürgevár, hogy három-négy zsák gabonát is rejt. Azt is apa mesélte, hogy volt olyan szegény világ, amikor az emberek kiásták az ürgék várát, és elvették az ennivalójukat. Ennek az ürgének biztosan nem vették el, mert nem félt a kislánytól.
Apró fehér felhőfoszlányok jelennek meg az égen. A kislány elgondolkodik.
— Hova mennek a felhők? Ki parancsol nekik, hogy mikor, hova menjenek?
A Nap elbújt egy felhőpamacs mögé!
— Ilyenkor pihen egy kicsit, vagy éppen most ebédel?
Gyomra őt is figyelmezteti, itt az ebéd ideje! Eszik egy keveset. Nem lehet mindet, mert későbbre is kell, anya megmondta, be kell osztani! Nagy a kísértés: De jó lenne még egy kicsit enni belőle, csak egy kicsit, hogy még maradjon! Későbbre is kell. Szép lassan, apró darabkánként kicsipkedi a kenyér belét.
— Nem látta meg senki, nem tudja meg senki!… Ez egyáltalán nem biztos, mert Anya azt mondja, ő mindent lát és mindent hall. Ha én anya leszek, én is mindent látok? — kérdezi, talán önmagától, a széltől, a napsugártól, a pelyhes kislibáktól.
Negyed század múlva választ kap kérdésére, addig elnapolva! Érzi, és valahol belül tudja, hogy nem minden kérdésre jön meg azonnal a válasz, de hogy mi legyen a válasz, az sokban tőle is függ. Bizonygatja, ő másképpen fogja szeretni a gyerekeit, nem úgy, mint Anya. Ő majd megöleli, megpuszilgatja őket, és ha jót csinálnak, akkor meg is simogatja az arcukat, a fejecskéjüket. Ő igazán fogja őket szeretni, nem csak úgy mondja. Anya is mondja, hogy szeretlek, de akkor miért veri meg akkor is, amikor nem csinált semmi rosszat. Reggel is, jól megtépte a haját, mert…
— Minek kócoltad össze! A sírba teszel, semmire nem vigyázol, nem kellett volna összekócolnod.
— De hát én nem csináltam vele semmit.
— Még feleselsz is, az ilyen gyereknek ki kell égetni a nyelvét, visszabeszél az anyjának. Kitől tanulod ezeket a rossz szokásokat?
Anya mindég ideges, mindenért veszekszik. Kutyaugatás téríti el a reggel történtektől. Ökrösszekér közeledik. Gazsi bácsi hajtja az ökröket, amikor még kicsi volt, négy éves, Teca bácsinak nevezte az öreget.
Illedelmesen köszönt.
— Csókolom Gazsi bácsi.
— Szervusz! — fogadta, szálfa termete kiegyenesedett. — Rendes gyerek vagy, szépen tele van a libáid begye. Nem akarsz egy kiskutyát, ne legyél ilyen egyedül.
— Nem vagyok én egyedül, itt vannak a libák, meg Anyukám nem engedné úgyse, az fölösleges kenyérpusztító, nincs semmi haszna. De azért jó lenne egy kiskutya… — alig hallhatóan, szinte lehelte a gyermek.
— Beszélek én anyáddal.
Mosolyogva megtörölte bajszát, az ökrök elindultak. Egy rövid időre mindenki elgondolkodik. Az öreg a szekéren, a kislány az árokszélen. Az öregember a bölcsek magabiztos mosolyával, a kislány pedig öt éve összes tapasztalatával érzi, és tudja, csak olyat kívánjunk, amit lehet, és szabad…
Amúgy meg minek kívánni, úgyse teljesül. A múltkor azt mondta Bözsike, ha egy csillag leesik az égből, és kívánsz valamit, akkor az teljesül! Egyik este leszaladt egy csillag, szép fényes volt, ő akkor kívánt, de nem történt semmi! Hiába potyognak a csillagok, a kislányoknak még nem lehet kívánságuk, majd ha felnőnek!
Folytatása következik.
Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 11:45 :: Győri Irén
