H.Pulai Éva : 83. Ünnepi Könyvhét és 11. Gyermekkönyvnapok

20112. június 7. – 2012. június 11. A Torony több lakójának alkotása is megjelenik kötetbe foglalva az ünnepi könyvhéten!

 

 

A Magyar Örökség-díjas Ünnepi Könyvhetet és a hozzá kapcsolódó Gyermekkönyvnapokat alapítóként szervező Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése minden esztendőben arra törekszik, hogy maradéktalanul valóra váltsa az egész világon példátlan hagyományra visszatekintő irodalmi és könyves ünnep alapítójának, Supka Gézának nyolc és fél évtizede megfogalmazott javaslatát. Megszólítják Magyarország minden számottevő településének polgármesterét, hogy idén június 7-11. között a legszebb terüket, utcájukat kultúra támogatógesztusként bocsássák az értékes könyveket megjelentető kiadók, hazai és határon túli magyar írók rendelkezésére. Idén a könyvhét hagyományos központi helyszíne, a Vörösmarty tér és környéke mellett a fővárosban még öt kerületben, s szerte az országban több mint nyolcvan városban,községben lesz egy időben könyvheti rendezvény, s tavaly óta, 70 évelteltével magyar könyvhét lesz idén is a határon túl, Erdélyben,Kolozsvárott. A 83. Ünnepi Könyvhetet a budapesti Vörösmarty téren, az oroszlános kút előtti színpadon, június 7-én Ferdinandy György JózsefAttila-díjas író nyitja meg.

 

Az Ünnepi Könyvhét lényege író és olvasója személyes találkozása. Csak a központi helyszínen, a Vörösmarty téren több mint ezer alkalommal ülnek dedikáló asztalok mellé a magyar írók, költők, művészek. Még csak hasonlóra sincs példa sehol a világon.

 

A könyvheti rendezvényeken az irodalmat népszerűsítik színészek,zenészek, színpadi társulatok és nagy közönséget vonzó zenekarok. Budapesten fellép többek között Palya Bea, a Sebő Együttes, a Kaláka Együttes és a Göncölszekér zenekar, Huzella Péter, Gryllus Vilmos. A Gyermekkönyvnapok ifjú látogatóit az Ametist és a Figurina Bábegyüttes szórakoztatja. A Magyar Rádió régi együttműködő partnerként számos alkalommal élő adásban kapcsolja a könyvheti színpadokat, s tudósítói révén a vidéki helyszíneket is.

 

Hagyománnyá vált, hogy a könyvheti szombaton, június 9-én a Vörösmarty téren megrendezik a Könyvek Éjszakáját, utcabállal, sok-sok játékos programmal, éjszakai dedikálásokkal.

 

A 83. Ünnepi Könyvhétre 95 hazai és határon túli kiadó 335 újdonságot jelentet meg, kizárólag magyar szerzők köteteit, s ezek közül 46 szól a gyermekeknek.

          

          

Hagyományok szerint az Ünnepi Könyvhét nyitónapján,

2012. június 7-én, 17.30 órakor, az Aranytíz Kultúrház Lovagtermében

kerülnek átadásra a Szép Magyar Könyv 2011 Verseny elismerései

 

 

Köztársasági elnöki különdíj:

Beleznay András: Erdély történetének atlasza – Méry Ratio, Somorja

 

Miniszterelnöki különdíj:

Száraz Miklós György: Mesés Magyarország – M-érték

 

Főpolgármesteri különdíj:

Bán Dávid: Utazás a pályaudvar körül – Matúra TN – L’Harmattan

 

Antall József Emlékdíj:

Korniss Péter – Závada Pál: Egy sor cigány – Corvina

 

Tamás László Emlékdíj:

Hübner Teodóra borítója Réber László: Korrajz c. kötetéhez – Móra

 

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma különdíjai:

Bárd Johanna – az Európa szövete c. kötet tervezéséért; Iparművészeti Múzeum – Dobrányi Ildikó Alapítvány

Pintér József – Folk György: Vonal c. kötetének tipográfiájáért; Noran Libro

Vargha Balázs – Ferkai András: Molnár Farkas c. kötetének tervezéséért; Terc.

 

Közönségdíj:

a XIX. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál és a Veszprém Városi Művelődési Központ Március 15. úti Könyvtára látogatóinak szavazata alapján:

Gaál Zsuzsa: Vacka-kóstoló – Móra

 

A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének díjai:

 

Finy Petra: Maja tizenkét babája – Pozsonyi Pagony

Kiss Sándorné – Dr. Sato Noriko – Dr. Székács Anna: Dekiru 1. Japán nyelvkönyv -Nemzeti Tankönyvkiadó

Szabó Péter – Hoitsy György: Halak és halételek – Corvina

Ferkai András: Molnár Farkas – Terc Szakkönyvkiadó

Geskó Judit – Pierre Wat – Nádas Péter: Hollán Sándor: A Fa útja –

Szépmővészeti Múzeum

Réber László: Korrajz – Móra Könyvkiadó

 

A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének oklevelei:

 

A csuka parancsára – Manó Könyvek

Ratkóczy Gáborné – Szelczi Ivett – Urbán Mónika: Matematika gyakorló 1. – Mozaik

Bán Dávid: Utazás a pályaudvar körül – Matura TN -L’Harmattan

Bereznay András: Erdély történetének atlasza – Méry Ratio, Somorja

Crawshaw – Jackson: Civil bátorság – HVG Kiadó

Jankovics Marcell – Méry Gábor: A szepesszombati Szent György templom

Méry Ratio, Somorja

Korniss Péter – Závada Pál: Egy sor cigány – Corvina

Száraz Miklós György: Mesés Magyarország – M-érték Kiadó

Vrábel Krisztina: Főzd magad! – Alinea Kiadó

Wilhelmi: Miért sós a tengerő – Móra

Pölös Annamária – Kovács Nikoletta: Játékmozaik – Mozaik

VARRÓGasztroenterológia – Medicina

Bajnai Nóra – Bodor Lilla: Félvégtelen – Én tősarok, te macskakő – Scolar

Kerouac: Úton, az eredeti tekercs – Európa

Batta András – Domokos Zsuzsa – Eckhardt Mária – Kaczmarczky Adrienne – Watzatka Ágnes: Génie Oblige! – Helikon

Haarberg, Orsolya és Erlend – Jökulsdóttir, Unnur : Izland – a végletek földje

Geographia Kiadó

Könyv, grafika – Korunk – Komp-Press Kiadó, Kolozsvár

Eckhardt Mária: Liszt Ferenc Krisztus oratóriuma és a Zeneakadémia – Helikon

 

 

A Torony több lakójának alkotása is megjelenik kötetbe foglalva az ünnepi könyvhéten.

 

 

Péter Erika: ZabfaLók (Ab-Art, Pozsony)

 

Köszöntöm az olvasót

 

abból az alkalomból, hogy Péter Erika gyerekekhez szóló negyedik verseskötetét tartja a kezében.

 

Nem véletlen, hogy ezúttal a LÓ ihlette a költőt, mert hőséges négylábú társunk élő legenda, testi, lelki egészséget őriz, felfrissít, szórakoztat, gyönyörködtet, rendre tanít, tükröt tart elénk.

 

Ez a tükör Kedves Gyerekek azt láttatja Veletek, hogy fegyelemmel, szorgalommal, szüleitek és nevelőitek iránti tisztelettel az életben messzire juthattok – akár a lovak csodálatos világába is, melyekhez ezek a szép versek is közelebb visznek hozzájuk benneteket.

 

Mukiról szól az egyik vers. Szívesen mondom el nektek, hogy testvéremmel Zolival az első lovunk Muki volt, ő indított el bennünket a lovak, a fogathajtás varázsához.

 

Olvassátok szívesen és haszonnal a verseket.

 

2012. június, Szent Iván hava

 

Lázár Vilmos

a Magyar Lovas szövetség elnöke,

hétszeres fogathajtó világbajnok

 

 

 A lódoktornál

 

Sanyinak, a sunyi lónak

bedagadt egy szeme,

pocsolyába lépett tegnap:

sár mehetett bele.

 

Bogárnak, a telivérnek

fogazata kopott,

emiatt már nehezebben

rágja meg a zabot.

 

Sanyi szemébe a doktor

szemcseppeket csöppent,

Bogár fogát meg rendesen

megreszeli fönt s lent.

 

Gyorsan gyógyul mindkét paci,

kis gazdájuk gondos,

örülnek, hisz nem hiába

dolgozott az orvos.

 

 

Néró és a hóember

 

Kinn a tanyán kergetőzik,

havat rugdos négy ló,

kisgazdájuk hóembert gyúr,

felfigyel rá Néró.

 

Örömében kettőt nyerít,

odanyargal nyomban,

s a hóember répaorra

foga között roppan.

 

 

AbrakoLó

 

Kicsi a nagy lovak gyomra,

ezért sokszor esznek,

a ló elé négyszer, ötször

kis adagot tesznek.

 

Sőrő, fényes lesz a szőrük,

hogyha jó az abrak,

s ha a zab és árpa mellé

desszertet is kapnak.

 

 

Dedikálás

Békéscsabán, június 8-án, pénteken 9-14-ig

az Andrássy úton a  Korzó-tér melletti részen,

rossz idő esetén az Ibsen-házban.

 

*

 

Budapesten,

júnus 9-10-én, szombaton és vasárnap

a Vörösmarty téren

Vásárlás és dedikálás  szombaton és vasárnap

A Felvidéki Magyar Kiadók ( AB-ART ) pavilonjában

9-én szombaton délelőtt 10-től és vasárnap délután 14 órától,

valamint

a Pillangó Kiadó 61-es és a  Fullextra 114-es pavilonjában

 

 

Radnai István: Tilalmak kertje (Littera Nova)

Válogatott versek, Batta Eszter grafikáival

 

 

A könyv bemutatója és dedikálása:

2012. június 10. vasárnap15.00-16.00

Radnai István: Tilalmak kertje(válogatott versek, Batta Eszter grafikáival)

Budapest, V. kerület (Deák téri metró)a Deák teret és a Vörösmarty teret összekötő Deák Ferenc utcában, 3-as számú pavilon

 

 

LITTERA NOVA KIADÓ ÜNNEPÉLYES KÖNYVBEMUTATÓJA

 

Bemutatásra kerülő művek:

Siklósi Horváth Klára: Vencel és Mór (regény)

Balogh F. András:

Herta Müller útja a Nobel-díjig (monográfia)

Radnai István: Tilalmak kertje

válogatott versek, Batta Eszter rajzaival

 

Helyszín: Körönd Könyvesbolt és Galéria

1068 Budapest, Felső Erdősor u.18.

Időpont: 2012. június 13. 16:30 –18:30-ig.

A műveket méltatja, a szerzőkkel beszélget

Balázs Tibor PhD, a Magyar Írószövetség tagja.

 

 

JÓLFÉSÜLT VERS

 

tilalmak kertjét örököltem

liliom illatát lengeti a szoknya

füveket tépek két marokra

eszembe jut szekéren ültem

 

sarjúval megrakva magasan

a tehénfogat mélyen ballagott

lóbázó lábam alatt maradok

gyerek görcsöl a hasam

 

kérges fák melle piros arcú

körte egy mosoly a befont

varkocsú lány átosont

az utcán szúrós a szikkadt sarjú

 

akkor még ostorral kergettem

futottam utána felcsapott a szoknya

izmos lába látszott kifordult a korca

kívántam ami tiltott bár felettem

 

az ég zivatarnyi törvényt ült

akkor még langyos volt a zápor

blúza sejlett megáztunk párszor

ma letépné a legény aki megvénült

 

s a lány talán már ránca sincsen

kevéssel idősebb volt ezért kitelt

hullatják lombjukat az évek iker

halálomra készülök bilincsben

 

képzeletben a szénaillatú rét

a boldog temetőkertig terjed

fejfát keressek vagy keresztet

hallgassam ott a tücskök neszét

 

ez kimaradt tilalomfa sorvad

a temetőben rábutul a sírra

neve kikopott korhadt fára írva

a szellő szoknya illatát hordja

 

pedig csak a nyár virága játszik

a sövény éled lepergett a zápor

jófiú voltam bánom százszor

ölében hiába nyílna már a jázmin

 

*

 

 

BÚZAVIRÁG ÉJSZAKA

 

kék a holdfény sátra

ezüst tálból ömlik a tájra

táncos lábú lányok

keze a derekán keze a derekán

selyem palló

siklik a víz felett siklik a víz felett

domborodnak a dombok

dorombolnak a dombok

óntükör a tenger

kimerni nem kell

ringnak a csónakok

ringnak a csónakok

áll az éj álmodik

áll a víz megfagyott

 

állnak a csónakok állnak a csónakok

menekül a lányok

táncos lába

kékül a palló

szitál a holdsugár sátra

ezüst tálból ömlik a tájra

részeg csónakok álma

tengeren elhever öbölben elhever

 

 

Csontos Márta: Egográfia 3. (Littera Nova)

 

Az aforizmák „gondolatforgácsok”. De az igazi mesterművek készültekor a forgácsot se dobd a szemétre, abban is értékre lelhetsz!

 

Trokán Péter

színművész

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A 83. Ünnepi Könyvhétre megjelenő kiadványok

 

 

Antológiák

 

Az év esszéi 2012 (Magyar Napló)                    360 oldal        2500 Ft

Édes hazám (Magvető)                    384 oldal        3200 Ft

Figurák után kutat (Basiliscus, Zenta)                 116 oldal        2000 Ft

Gregorina-kanyar  (Concord Media Jelen – Irodalmi Jelen Könyvek, Arad)

260 oldal        2500 Ft

Gyöngykapu (Kortárs)                    360 oldal        3500 Ft

Körkép 2012 (Magvető)                    380 oldal        2600 Ft

Szeged effekt 2 (Areión Kulturális Közhasznú Egyesület)  166 oldal        1600 Ft

Szegedtől Szegedig Antológia 2012 (Bába és Társai)         320 oldal        2500 Ft

Szép Versek 2012  (Magvető)                288 oldal        2200 Ft

Szlovákiai magyar szép irodalom 2012 (Szlovákiai Magyar Írók Társasága, Dunaszerdahely)                                 232 oldal        2900 Ft

Szó–kincs 2012  (Aposztróf)                      216 oldal        2100 Ft

 

 

Magyar vers

 

Aczél Géza: (búcsú)galopp (Jelenkor)             72 oldal        1900 Ft

Áfra János: Glaukóma (József Attila Kör – Prae.hu)      80 oldal        1490 Ft

András Sándor: Mi vagyunk most a vandálok is (Kalligram, Pozsony)

156 oldal        2300 Ft

Babits Mihály versei (Sziget)                    250 oldal        2680 Ft

Báger Gusztáv: Mégis, mégse, mégis (Írók Alapítványa – Széphalom Könyvműhely)

144 oldal        2000 Ft

Baranyi Ferenc: Vad vadon (Hungarovox)              80 oldal        1400 Ft

Borsodi L. László: Feljegyzések a földről (Pallas-Akadémia, Csíkszereda)

  80 oldal          900 Ft

Csokonai Attila: A Pilátus-park (Fekete Sas)        160 oldal                1300 Ft

Dobos Tas László: VII. poéma emberiség-költemény (Littera Nova) 370 oldal    3500 Ft

Fazekas István: Bennem csillagok égnek (Napkút)          80 oldal        1290 Ft

Győrei Zsolt: A Velemi Névtelen versei és levelesládája

(Syllabux)    146 oldal        2500 Ft

Gyurkovics Tibor: Túlvilági extázis (Kráter Műhely)        232 oldal        3500 Ft

Jánosházy György: Árnyékvitéz (Mentor, Marosvásárhely)  96 oldal        2100 Ft

Juhász Ferenc: A Pegazus istállói (Kossuth)        112 oldal        2600 Ft

Kaiser László: Galambok és vérebek (Hungarovox)      88 oldal        1400 Ft

Kántor Péter: Köztünk maradjon (Magvető)             120 oldal        2290 Ft

Kiss Anna: Lepkék útján a lélek (Kortárs)            192 oldal        2500 Ft

Kiss Jenő: Nyíl helyett toll (Mentor, Marosvásárhely)    352 oldal        2940 Ft

Kiss Judit Ágnes: Koncentrikus korok (Európa)        240 oldal        2500 Ft

Kovács katáng Ferenc: Ajánlott versek 2 (Pont)        136 oldal        2100 Ft

Kozma Tamás: Ami engem illet (Pont)              56 oldal        2100 Ft

Ladik Katalin legszebb versei (Ab-Art, Pozsony)        140 oldal        2100 Ft

Lázár Balázs: Szívucca (Holnap)                  76 oldal        1900 Ft

Markó Béla: Boldog Sziszüphosz (Bookart, Csíkszereda)   160 oldal        2490 Ft

Marno János: Kairosz (Palatinus)                130 oldal        2100 Ft

Marton Mária: Kettős vallomás (Hungarovox)        144 oldal        1600 Ft

Móra Ferenc: Himnusz a búzamezőn (Szent István Társulat)120 oldal        1600 Ft

Nagy Bandó András: Nagyon fájl (Szamárfül)        144 oldal        2200 Ft

Péntek Imre: Hajtűkanyar (Magyar Napló)            110 oldal        1500 Ft

Radnai István: Tilalmak kertje (Littera Nova)        130 oldal        2300 Ft

Simai Mihály: Valaki mindent elszeret (Hungarovox)    200 oldal        2400 Ft

Simándi Ágnes: A mennybeszállás gyakorlata (Concord Media Jelen – Irodalmi Jelen Könyvek, Arad)                          82 oldal        1300 Ft

Soós Gábor: Szép lassan (Fapadoskonyv.hu)                86 oldal        1750 Ft

Sopotnik Zoltán: Saját perzsa (Libri Kiadó)              200 oldal        1490 Ft

Szabó Palócz Attila: VERSeny(v) (Püski)               64 oldal        1500 Ft

Szálinger Balázs: Köztársaság (Magvető)             360 oldal        2990 Ft

Szenti Ernő: Időtest (Írók Alapítványa – Széphalom Könyvmőhely) 112 oldal    1800 Ft

Szilágyi Ákos: Szokatlan ügy (Palatinus)            200 oldal        2500 Ft

Thiele-Csekei Enikő: Szakítópróba / Zerreisprobe (Ab-Art, Pozsony) 80 oldal    1100 Ft

Tornai József: A semmi (Magyar Napló)            100 oldal        2000 Ft

Tóbiás Krisztián: Túliratok (Basiliscus – zEtna, Zenta)      88 oldal        1600 Ft

Tóth Erzsébet: Kőrózsa (Nap)                       72 oldal        2625 Ft

Tőzsér Árpád: Fél nóta (Kalligram, Pozsony)              80 oldal        2100 Ft

Turcsány Péter: Tisztítótőz fényében (Kráter Mőhely)    472 oldal        3800 Ft

Véghelyi Balázs: Terepasztal (Hungarovox)              60 oldal        1000 Ft

Zalán Tibor: Fáradt kadenciák (Kortárs)              68 oldal        3000 Ft

 

 

Magyar próza

 

Balázs F. Attila: Casanova átváltozásai (Ab-Art, Pozsony) 140 oldal        1500 Ft

Baley Endre: Nyarak, melyek hol így, hol úgy végződnek (Napkút) 112 oldal    1490 Ft

Ballai László: Szerelmi dalkeringők (Hungarovox)        208 oldal        2000 Ft

Balogh Gyula–Bíró Gyula–Kocsis Csaba: Az utolsó párttitkár És más történetek

(Concord Media Jelen – Irodalmi Jelen Könyvek, Arad)     136 oldal        1400 Ft

Balogh Robert: Hárompercesek C. E. jeligére (Noran Könyvesház) 160 oldal    2300 Ft

Bán Zsófia: Amikor még csak az állatok éltek (Magvető)        208oldal    2690Ft

Baráth Katalin: A borostyán hárfa (Agave Könyvek)                320 oldal        2980 Ft

Bárdos József: Kísértetregény (Concord Media Jelen – Irodalmi Jelen Könyvek, Arad)

156 oldal        1600 Ft

Barnás Ferenc: Másik halál (Kalligram, Pozsony)        304oldal        2800 Ft

Bächer Iván: Idegen ország (Ab Ovo)                200 oldal        3300 Ft

Békés Pál: Összegyőjtött bélyegek (Palatinus)        150 oldal        2500 Ft

Bencsik Orsolya: Akció van! (József Attila Kör – Prae.hu – Forum, Újvidék)

150 oldal        1990 Ft

Benkő László: Viharlovasok (Lazi)                384 oldal        2999 Ft

Bokodi Balázs: Szuicidrománc (Jószöveg Műhely)        216 oldal        2990 Ft

Bozsik Péter: A pálinka dicsérete és más történetek (zEtna, Zenta)

220 oldal          2000 Ft

Böszörményi Zoltán: Füst – Lénárd-novellák (Ulpius-ház)   144  oldal        2999 Ft

Bőthe Csaba: Üdv a harmadik évezredben! (Gondolat)    332 oldal        3000 Ft

Csontos Márta: Egográfia 3. (Littera Nova)              98 oldal        1690 Ft

Czigány Zoltán: Az utolsó mondat (Hungarovox)        192 oldal        1900 Ft

Darvasi László: Vándorló sírok (Magvető)             328 oldal        3490 Ft

Dunajcsik Mátyás: Balbec Beach (Libri)            260 oldal        2990 Ft

Engel Edit: A bécsi tolmács (Noran Libro)            310 oldal        3200 Ft

Ferdinandy György: Pók a víz alatt (Magyar Napló)        304 oldal        2500 Ft

Finy Petra: Madárasszony (Libri)                 320 oldal        2990 Ft

Gärtner-Kertész Tibor: Nagyapám fegyvert rejteget (Scolar)    280 oldal        2950 Ft

Gerlóczy Márton: Igazolt hiányzás (Scolar)            336 oldal        2950 Ft

Gerőcs Péter: Tárgyak (Scolar)                160 oldal        1990 Ft

Grendel Lajos: Távol a szerelem (Kalligram, Pozsony)      96 oldal        2300 Ft

Györe Balázs: Barátaim, akik besúgóim is voltak (Kalligram, Pozsony) 192 oldal    2500 Ft

Győrffy Ákos: Haza (Magvető)                           104 oldal        2290 Ft

Győri Zsolt: A zarándok útja avagy egy spirituális utazás története (Alterra ) 120 oldal 2700 Ft

Hackett, Brandon (Markovics Botond): Az ember könyve (Agave Könyvek)    320 oldal        2980 Ft

Hajdú Farkas-Zoltán: A homályban maradás ösztöne (Bookart, Csíkszereda)

240 oldal        3590 Ft

Horváth Viktor: A Kis Reccs (Jelenkor)            456 oldal        3200 Ft

Inkei Bence: Mirelit (L’Harmattan)                162 oldal        2000 Ft

Jász Attila: Csendes Toll élete avagy A–Z örökké valóság (Kortárs)

160 oldal        2200 Ft

Jávorkai Judit: Lájfsztori 2. (Alexandra)            200 oldal        2699 Ft

Jenei László: Bluebox (Bíbor)                    416 oldal        2940 Ft

Jókai Anna: Éhes élet (Írók Alapítványa – Széphalom Könyvműhely)

342 oldal        3500 Ft

Kálmán Mari: Ecetudvar (Atlantic Press)            144 oldal        2690 Ft

Katona B. Katalin: Hópelyhek a tenyeremben (Alterra )

56 oldal        1500 Ft

Kerékgyártó István: Rükverc (Kalligram, Pozsony)        184 oldal        2500 Ft

Kiss Angéla: Dominika csak oda (Jószöveg Műhely)        210 oldal        2990 Ft

Kondor Vilmos: Budapest novemberben (Agave Könyvek)    320 oldal        2980 Ft

Konrád György: Elutazás és hazatérés (Európa)        120 oldal        3000 Ft

Kósa Csaba: A kincstár összedől (Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaság)

176 oldal        2000 Ft

Körmendi Ferenc: Júniusi hétköznap (Napvilág)        180 oldal        2800 Ft

Kőrösi Zoltán: Az utolsó meccs (Kalligram, Pozsony)    192 oldal        2700 Ft

Lator László: A megmaradt világ (Európa Könyvkiadó)    288 oldal        3200 Ft

Lengyel János: Mitracsek úr elfuserált életének hiteles története (Intermix, Ungvár)

172 oldal        1000 Ft

Lukáts János: „Ez légyen ostorod…” P. E. grófné levelei Rodostóba, M. K. úrfinak

(Hungarovox)                            160 oldal        1800 Ft

Marafkó László: Dávid és Góliátok (Anonymus)        224 oldal        2100 Ft

Markovits Rodion: Aranyvonat (Kráter Műhely)        338 oldal        2500 Ft

Márton László: M. L., a gyilkos (Kalligram, Pozsony)     192 oldal        2600 Ft

Miklya Anna: Eső (Jelenkor)                    256 oldal        2700 Ft

Nagy Károly: Zeusz felesége VVMA (Változó Világ Mozgalomért Közhasznú Alapítvány)

276 oldal        2890 Ft

Nagy Zoltán Mihály: Túl a fényeken (Intermix, Ungvár)    172 oldal        1000 Ft

Neubauer Pál: A jóslat (Kráter Műhely)            384 oldal        2500 Ft

Németh László: A másik mester (Kráter Műhely)        260 oldal        2300 Ft

Novák Valentin: Páternoszter (Pont)                128 oldal        2310 Ft

Onagy Zoltán: Páros játék A-val (Occident Media Kft., Arad) 300 oldal        2400 Ft

Parti Nagy Lajos: Fülkefor és vidéke (Magvető)        120 oldal        2490 Ft

Pergel Zsolt: Apácabordély (Atlantic Press)            144 oldal        2690 Ft

Péter I. Zoltán–Tóth János: Ady Endre nagyváradi sajtópere és börtönnapjai

(Noran Libro)                            220 oldal        2490 Ft

Péterfy Gergely: Örök völgy (Kalligram, Pozsony)        276 oldal        2900 Ft

Polgár Lea: A damaszkuszi mester (Noran Libro)        200 oldal        2600 Ft

Pusztai Anna: Anna választása (Alexandra)            384 oldal        2999 Ft

Pusztai János: Öregség (Püski)                438 oldal        3800 Ft

Reisinger Attila: Sárvíz (Littera Nova)                110 oldal        1590 Ft

Rott József: A ragaszkodás mámora (Napkút)        320 oldal        2500 Ft

Sánta György: Az alku (Papirusz Book)            480 oldal        2600 Ft

Serdián Miklós György: Képmutató lett a világ (Püski)      88 oldal          980 Ft

Séllyi Károly Gyula: Hívójele: Alfa, Bravo, Charlie (Alterra )  276 oldal        2700 Ft

Siklósi Horváth Klára: Vencel és Mór (Littera Nova)        340 oldal        2790 Ft

Simon Tamás: Vérmacskavér (Könyvmolyképző)        224 oldal        2499 Ft

Singer Magdolna: Nélküled (Libri)                360 oldal        2990 Ft

Sipos Ferenc: Nevében él a nemzett (Noran Libro)        348 oldal        3980 Ft

Spiró György: Kerengő (Magvető)                452 oldal        2990 Ft

Szabó Magda: Régimódi történet (Európa)            528 oldal        3400 Ft

Szabó Róbert Csaba: Fekete Dacia (Libri)            210 oldal        2990 Ft

Szalóczi Dániel: Mosakodj Petike Addig Nem Nézlek Indiánnak (K.u.K.)

224 oldal        2200 Ft

Szántó T. Gábor: Édeshármas (L’Harmattan)            276 oldal        2700 Ft

Száraz Miklós György: Andalúziai kutyák (M-érték)        272 oldal        2500 Ft

Szögi Csaba: Utolsó éjszakánk Velencében (zEtna, Zenta)   88 oldal        1600 Ft

Szörényi László: Éljen Kun Béla! Suzy Nimfomán (Kortárs) 160 oldal        2200 Ft

Sz. Tóth Gyula: Tanári notesz 6. (Hungarovox)        302 oldal        2200 Ft

Tárnok Zoltán: Az ötödik égtáj (Kortárs)            188 oldal        3000 Ft

Temesi Ferenc: Bartók (Alexandra)                600 oldal        3600 Ft

Térey János: Termann hagyatéka (Libri)            140 oldal        2490 Ft

Toót-Holló Tamás: Üsse kő (Napkút)                576 oldal        4900 Ft

Tóth Gábor Ákos: Édesvízi mediterrán (XXI. század Kiadó) 388 oldal        3450 Ft

Trux Béla: A templomos lovag (Aba)                710 oldal        3499 Ft

Turcsányi Ervin: Megrontók és rontottak (Püski)        224 oldal        2900 Ft

Vadár István: Sejtszintű kötődés (Accordia)            150 oldal        2300 Ft

Varga-Körtvélyes Zsuzsanna: A Radnayak (K.u.K.)        548 oldal        4500 Ft

Vári Attila: Súrlott Grádics (Mentor, Marosvásárhely)        360 oldal        3150 Ft

Vekerdy Tamás: Szeretők (Saxum)                200 oldal        2300 Ft

Vida Gábor: A kétely meg a hiába (Magvető)            152 oldal        2690 Ft

 

 

Magyar dráma

 

Kristóf, Ágota: Tegnap / A Szörny (Cartaphilus)        224 oldal        2500 Ft

Spiró György: Drámák V. (Scolar)                240 oldal        3250 Ft

 

 

Ismeretterjesztés

 

Aczél Endre–Török Péter: Acélsodrony Sport 1962-1989 (Park) 500 oldal        4500 Ft

Bíró Judit – Csepeli György: Kis emberhatározó (Kossuth)       kb. 112 oldal    2980 Ft

Bisztrai Márton: Hit, fegyverek, szüzek (Libri)                kb. 250 oldal     kb. 2990 Ft

Böjte Csaba: A család a szeretet bölcsője (Helikon)            160 oldal         3490 Ft

Brauch Magda: „Jó szóval oktasd, játszani is engedd” (Concord Media Jelen – Irodalmi Jelen Könyvek, Arad)                        106 oldal        1400 Ft

Csupor Dezső – Szendrei Kálmán: Gyógynövénytár (Medicina) 600 oldal        3600 Ft

Erdélyi Z. Ágnes–Hermann Irén: 33 világhírő magyar a XX. századból (Sanoma Media Budapest)                            128 oldal        3300 Ft

Erős Zoltán dr.: Magyar irodalmi helynevek A-tól Z-ig (Sanoma Media Budapest)

672 oldal        3900 Ft

Jávorszky Béla Szilárd: Sziget 1993-2012 (Kossuth)         Kb. 288 oldal        2990 Ft

Ki kicsoda az Olimpián? Műveltségi kártyajáték sorozat(Helikon)    100 oldal    3990 Ft

Kísértet járja be Európát…  A kommunizmus füveskönyve (Lazi)  128 oldal        1956 Ft

Magyarország ritka fa- és cserjefajainak atlasza (Kossuth)     354 oldal        7990 Ft

Nádasdy Borbála grófnő: Ízes élet (Méry Ratio, Somorja)    138 oldal        3900 Ft

Papp Rita: Szakácskönyv cukorbetegeknek (Medicina)    160 oldal        1960 Ft

Török András: Budapest (Park)                    540 oldal        4900 Ft

Varga Csaba: A számjelek és a számírás története (Fríg)      408 oldal        3300 Ft

 

 

Interjú, memoár, napló, riport

 

Agócs Máténé Csernók Margit: Minden ideköt (Antológia)       168 oldal        2200 Ft

Benedek Szabolcs: Beatles-apokrif (Scolar)            232 oldal        3250 Ft

Berecz János: Kádár élt… IV. (Duna International)        kb. 300 oldal        2995 Ft

Czigány Magda: Szigetmagyarság – londoni magyar sziget (Kortárs) 168 oldal    3500 Ft

Deutsch Gábor: Virágzik, mint a pálma (Gabbiano)         372 oldal        2300 Ft

Förster Vera: Kapaszkodj… (Saxum)                200 oldal        2950 Ft

Gion Nándor: Véres patkányírtás idomított görényekkel (Noran Libro)

600 oldal        3800 Ft

Hovanyecz László: Értékteremtők 2012 (Kossuth)        200 oldal        2800 Ft

Izsák Norbert: A lélek titkai (Harmat Kiadói Alapítvány)        132 oldal        2500 Ft

Kozma Ottó–Temesváry György–Valentyík Ferenc: A győzelem a fontos (Antológia)

320 oldal        3200 Ft

Kulcsár Ferenc: A pillangó szárnyverése (Madách-Posonium, Pozsony)

248 oldal        2200 Ft

Küldetésben Horthy futáraként (Hungarovox)             184 oldal        1800 Ft

Liffa Aurél dr.: Pécstől Isonzóig (Püski)                200 oldal        4980 Ft

Márai Sándor: A teljes napló 1959-60 (Helikon)            424 oldal        4990 Ft

Móricz Zsigmond: Naplók 2. (1926–29) (Noran Könyvesház) 808 oldal        5000 Ft

Palkovics György: Milliárdosok között (Duna International)    200 oldal        2495 Ft

Regös István: A megfagyott idő I-IV. (Duna International)

490, 380, 338, 566 oldal         2495 Ft/kötet

Szabó Zoltán: Amerikai jegyzetek (Kortárs)            144 oldal        2000 Ft

Szárszó Budapesten, 2012. február 26. (Püski)              96 oldal        1980 Ft

Végel László: Bűnhődés (Noran Libro)                170 oldal        2480 Ft

 

 

Irodalmi esszé, publicisztika

 

Ady Endre: A világosság lobogója alatt (Nap)            380 oldal        3150 Ft

Albert Gábor: Sok itt a baj, Uram! (Pont)            136 oldal        2100 Ft

Albert Pál: Alkalmak, 2 (Kortárs)                    960 oldal        5500 Ft

Ambrus Lajos: Lugas – tertium datur (Kortárs)            264 oldal        3000 Ft

Báthori Csaba: Ellenmérgek (Napkút)                344 oldal        2990 Ft

Bertha Zoltán: Erdély felé (Napkút)                304 oldal         2790 Ft

Bertha Zoltán: Sorsmetszetek (Kortárs)                160 oldal        2200 Ft

Czakó Gábor: Beavatás (CzSimon Könyvek)            240 oldal          kb. 3000 Ft

Fűzfa Balázs: Mentés másként (Pont)                160 oldal        2490 Ft

Füzi László: Kötések, szakadások (Kalligram, Pozsony)    464 oldal        2700 Ft

Gellért Kis Gábor: A lelkek piacán  (Mentor, Marosvásárhely) 200 oldal        2390 Ft

Görömbei András: Irodalom, nemzet, harmadik út (Nap)     304 oldal        3300 Ft

Harkai Vass Éva: Szív és nők, igen és nem (Forum, Újvidék)    160 oldal           2500 Ft

Kántor Lajos: Konglomerát (Kossuth)                288 oldal        2600 Ft

Komán János: Az emotív közlés művészete és tudománya (Concord Media Jelen – Irodalmi Jelen Könyvek, Arad)                        160 oldal        1600 Ft

Kosztolányi Dezső: Látjátok, feleim (Tarandus Kft.)         324 oldal         3490 Ft

Lackfi János: Csak úszóknak! (Helikon)                496 oldal        3990 Ft

Markó Béla: A vörös kaptár (Pont)                136 oldal        2100 Ft

Sárközi Mátyás: A Szfinxtől az üres szobáig (Noran Könyvesház) 240 oldal           kb.1900 Ft

Spiró György: Magtár (Magvető)                    352 oldal        3490 Ft

Szepes Erika: a mocskos mesterség (Hungarovox)        272 oldal        2400 Ft

Tőzsér Árpád: Faustus Pozsonyban (Madách-Posonium, Pozsony) 288 oldal    2800 Ft

Tusnády László: A boldog Dante (Hungarovox)            216 oldal        1900 Ft

Végh Attila: A ragyogás ideje (Helikon)                208 oldal        2490 Ft

 

 

Irodalomtörténet, irodalomtudomány

 

Ady Endre: Ember az embertelenségben (Nap)            196 oldal        2500 Ft

Bakonyi István: Serfőző Simon (Antológia)            192 oldal        2500 Ft

Fried István: Bevezetés az összehasonlító irodalomtudományba (Lucidus)

280 oldal        2800 Ft

Gál Mihály: „A nemzet lelkiismeretének” (Gondolat)        324 oldal        2950 Ft

Horváth Kornélia: Petri György költői nyelvéről (Ráció)        176 oldal        2250 Ft

Kelemen Erzsébet: Testet öltött szavak (Magyar Mőhely)      328 oldal        3750 Ft

Kőbányai János: A magyar–zsidó irodalom története (Múlt és Jövő) 650 oldal    7000 Ft

Lengyel Imre Zsolt: Beszélgetés fákról (Szépmesterségek Alapítvány) 178 oldal    2500 Ft

Németh Ferenc: Ady vonzáskörében (Vajdasági Magyar Művelődési Intézet, Zenta)

192 oldal        2000 Ft

Szerző – szöveg – olvasat (Madách-Posonium, Pozsony)    272 oldal             2800 Ft

Tények melankóliája (Ráció)                    256 oldal        2750 Ft

Ungvári Tamás: A szépség születése (Scolar)             240 oldal        3750 Ft

Veres András: Kosztolányi Ady-komplexuma (Balassi)        300 oldal        3200 Ft

 

 

Néprajz

 

Jung Károly: Ikerkönyvek 2. (Forum, Újvidék)            336 oldal        3300 Ft

Pétër László: Kërësztapám nadrágja (Vajdasági Magyar Művelődési Intézet, Zenta)

272 oldal        3000 Ft

Vári Fábián László: Kárpátaljai magyar népballadák és népdalok (Intermix, Ungvár)

326 oldal        1500 Ft

 

 

Tanulmányok

 

Baranyai B. István: Sokágú síp (Dotnet Kft.)            424 oldal        950 Ft

Egyén és közösség (Vajdasági Magyar Mővelődési Intézet, Zenta) 480 oldal        3500 Ft

Molnár Gábor Tamás: A (tömeg)vonzás szabályai (Ráció)     248 oldal        2500 Ft

Rugási Gyula: A historizmus fantomja (Jószöveg Műhely)      224 oldal        2990 Ft

Tarpai Szilágyi András: Könyvecske a házasság és válás keresztyéni módjáról

(Fekete Sas – KRE Puritanizmuskutató Intézet)        188 oldal          950 Ft

Turcsány Péter: Hőség a szabadsághoz! (Kráter Műhely)    624 oldal        3600 Ft

 

 

Társadalomtudomány

 

Abafi Lajos: A szabadkőművesség története Magyarországon (Tarandus Kft.)

468 oldal        3490 Ft

Bagi Zsolt: Helyi arcok, egyetemes tekintetek (Szépmesterségek Alapítvány)

184 oldal        2500 Ft

Ferge Zsuzsa: Vágányok és vakvágányok a társadalompolitikában (L’Harmattan)

270 oldal        2600 Ft

Hankiss Elemér: A nincsből a Van felé (Osiris)            312 oldal        3280 Ft

Hankiss Elemér: Egy ország arcai (L’Harmattan)        522 oldal        4200 Ft

Hermann Zoltán: Varázs/szer/tár (L’Harmattan)            268 oldal        2600 Ft

Inzelt György: Mély kútforrása a bölcsességnek (L’Harmattan)250 oldal        2600 Ft

Ladányi János: Leselejtezettek (L’Harmattan)            230 oldal        2300 Ft

Letenyei László: Kulturális antropológia (Typotex)        220 oldal        2900 Ft

Perényi Roland: A bőn nyomában (L’Harmattan)        318 oldal        3100 Ft

Simon Melinda: Kiadói és nyomdászjelvények Magyarországon 1801–1900

(Balassi)                                408 oldal        5000 Ft

Sz. Molnár Szilvia: Szavak visszavonulóban (Ráció)        160 oldal        2800 Ft

Zeidler Miklós: A labdaháztól a Népstadionig (Kalligram, Pozsony)    384 oldal    3500 Ft

 

 

Történelem, politika

 

A nyugattalan Magyarország (L’Harmattan)            200 oldal        2000 Ft

Baráth Magdolna: Szovjet diplomáciai jelentések Magyarországról a Hruscsov-korszakban (Napvilág)                            600 oldal        4500 Ft

Borsi-Kálmán Béla: Megközelítések II. (Lucidus)        220 oldal        2400 Ft

Bozóki András: Cenzorok helyett fekvőrendőrök (L’Harmattan) 360 oldal        3200 Ft

Dupka György: A mi Golgotánk (Intermix, Ungvár)        356 oldal        2000 Ft

Ferenczi Enikő: Dionüszosz kultuszának nyomai a Kárpát-medence helységneveiben (Fríg)

160 oldal        2200 Ft

Frank Tibor: Kettős kivándorlás (Gondolat)            350 oldal        4500 Ft

Gyászos idők tündöklő csillaga – Kratochwill Károly válogatott írásai (Méry Ratio, Somorja)                                    148 oldal        4400 Ft

Kardos József: A Szentkorona-tan és a legitimizmus (Gondolat)250 oldal        3000 Ft

Kun Miklós: Sztálin alkonya (Unicus Műhely)            552 oldal        4998 Ft

Lendvai, Paul: Magyarok (Kossuth)                496 oldal        3800 Ft

Majtényi Balázs–Majtényi György: Cigánykérdés Magyarországon, 1945–2010

(Libri)                                260 oldal        3990 Ft

Miskolczy Ambrus: A modernitás útjain és tévútjain (Lucidus) 270 oldal        2800 Ft

Ormos Mária: Van-e történelem? (Kossuth)            224 oldal        2490 Ft

Paksa Rudolf: A magyar szélsőjobboldal története (Jaffa)     250 oldal        2940 Ft

Petrák Katalin: Emberi sorsok a 20. században (Napvilág Kiadó) 316 oldal         4200 Ft

Rozsnyai Ágnes: ősök könyve (Püski)                490 oldal        5400 Ft

Szilágyi Sándor: Erdélyország története különös tekintettel mívelődésére I-II. (Tarandus Kft.)

568, 616 oldal        4690, 4690 Ft

Ungváry Krisztián–Tabajdi Gábor: Budapest a diktatúrák árnyékában (Jaffa)

250 oldal        3150 Ft

Vitári Zsolt: A Hitlerjugend és Délkelet-Európa (Gondolat)    400 oldal        4500 Ft

 

 

Filozófia, pszichológia, pedagógia

 

Gőbel Orsolya: Csupa szépeket varázsolni (L’Harmattan)        200 oldal    3500 Ft

Gőbel Orsolya: Tanulni, örülni, szeretni (L’Harmattan)            110 oldal    2900 Ft

Popper Péter–Ranschburg Jenő: Személyiségünk titkai (Saxum)    260 oldal    2950 Ft

Ranschburg Jenő: Én és a többiek… (Saxum)                168 oldal    1680 Ft

Trencsényi László: Gyerekek színpadon, nézőtéren (Fapadoskonyv.hu)220 oldal    2400 Ft

Schmal Dániel: A kezdet nélküli kezdet (Gondolat)            302 oldal    2490 Ft

Vajda Mihály: Ifjúkori írások (Kalligram, Pozsony)            900 oldal    3500 Ft

 

 

Művészetek

 

Álom a vár alatt – Áprily Lajos (PéterPál Könyvkiadó)            104 oldal    8300 Ft

Bacsó Béla: Ön-arc-kép (Kijárat)                        250 oldal    2500 Ft

Csengery Kristóf: Soproni József (Holnap)                260 oldal    2700 Ft

Gyenes Kálmán: Fekete-fehér (Bába és Társai)            200 oldal    5500 Ft

Halász Ágnes: A szépség geometriája, a geometria szépsége (Littera Nova)

180 oldal    6800 Ft

Jankovics Marcell–Méry Gábor: A bakabányai Szent Miklós templom szárnyasoltárai

(Méry Ratio)                                 116 oldal    7900 Ft

Lipcsey György: Szobrok (Ab-Art, Pozsony)                140 oldal    2100 Ft

 

 

Gyermek- és ifjúsági könyvek

 

Arnold Szilvia – Arnold Viktória: Galambkaland (Ciceró)        80 oldal    2490 Ft

Balázs Ágnes: Menjünk világgá! (Móra)                    24 oldal    1990 Ft

Barsi Ödön: A tenger meséi (Fapadoskonyv.hu)                      160 oldal    2540 Ft

Bartos Erika: Bogyó és Babóca bábkönyv – Az elveszett nyuszi (Pozsonyi Pagony)

48 oldal        2850 Ft

Bátky András: A kedves Pincerém (Manó Könyvek)        96 oldal        1490 Ft

Benina (Ortó Istvánné): Megsebzett szabadság (Könyvmolyképző)    344 oldal    2999 Ft

Berg Judit: Rumini Ferrit-szigeten (Pozsonyi Pagony)        104 oldal        2990 Ft

Berg Judit: Tavasz a Nádtengeren (Tavasz) (Sanoma Media Budapest)72 oldal    2690 Ft

Both Gabi: A hintarabló (Lilipótvárosi kalandok) (Pozsonyi Pagony) 64 oldal        2850 Ft

Böszörményi Gyula: Lúzer Rádió, Budapest (Könyvmolyképző) 240 oldal        1999 Ft

Csécs Andrea: Süti, a víziló kalandjai (Aposztróf)        48 oldal        3490 Ft

Csukás István: A nagy Hohoho-horgászverseny (Könyvmolyképző) 64 oldal        1999 Ft

Csukás István: A téli tücsök meséi (Könyvmolyképző)        98 oldal        1999 Ft

Csukás István: Pom Pom meséi 9. (Lesbőltámadó Ruhaszárítókötél) (Könyvmolyképző)

32 oldal        1699 Ft

Erdős István: Aprótörpe indiánok (Pozsonyi Pagony)        56 oldal        2650 Ft

Ferencz Imre: Madárkirakat (Pallas-Akadémia, Csíkszereda) 40 oldal            1100 Ft

Finta Szilvia Hanna: A szív ügye (Noran Könyvesház)        144 oldal        1900 Ft

Gombos Edina: Első naplóm (Partvonal)            96 oldal        2990 Ft

Gyárfás Endre: Terüljasztalkám (Móra)                32 oldal        1690 Ft

Hajós Erika: Illem Kata és a varázsfogkefe És más történetek (Ciceró)62 oldal    2290 Ft

Jeney Zoltán: Rév Fülöp (Libri Gyerekkönyvkiadó – Kolibri)     150 oldal        2490 Ft

Kamarás István: Kereső-mese (Pont)                96 oldal        2310 Ft

Korányi Kinga: Lizzie Blue (Nap)                    224 oldal        2835 Ft

Kun Fruzsina: Formák (Libri Gyerekkönyvkiadó – Kolibri)    32 oldal          990 Ft

Kun Fruzsina: Arcok (Libri Gyerekkönyvkiadó – Kolibri)    32 oldal          990 Ft

Majoros Nóra: 3×1 család (Móra)                64 oldal        1890 Ft

Maros Krisztina: Tücsök a Holdon (Manó Könyvek)          32 oldal        2490 Ft

Mándy Iván: A locsolókocsi (Holnap)                140 oldal        2100 Ft

Mia – Lola – Nyanyi: Pacsiták (Jószöveg Műhely)        224 oldal        2990 Ft

Miklya Luzsányi Mónika: Macskaút (Harmat Kiadói Alapítvány)224 oldal        1500 Ft

Nagy Bandó András: Százszorszép (Szamárfül)        168 oldal        3000 Ft

Nemes Nagy Ágnes: Lila fecske (Móra)                  40 oldal        1790 Ft

Németh István: Felhőnézők (Forum, Újvidék)            128 oldal        3300 Ft

Nógrádi Gergely: Balhés Beni naplója (Gabbiano Print Nyomda és Kiadó) (hangoskönyv) dupla CD

Oláh Gábor: Holnap más leszek (Ciceró)             224 oldal        2490 Ft

Osvát Erzsébet: Ribillió (Holnap)                    64 oldal        2500 Ft

Péter Erika: ZabfaLók (Ab-Art, Pozsony)            40 oldal        1800 Ft

Polgár Jutka: A gomolyfelhővár (Alterra)             66 oldal        3100 Ft

Prágai Tamás: Vadállatok a kabátzsebben (Móra)        112 oldal        2490 Ft

Prakter Mariann: Paprika és Rózsa (Móra)            48 oldal        2990 Ft

Spirit Bliss (Hujder Adrienn): A múlt árnyai (Könyvmolyképző) 480oldal        2999 Ft

Szurovecz Kitti: Borostyánkönny (Könyvmolyképző)         472 oldal        2999 Ft

Tersánszky Józsi Jenő: Kacor Dani (Holnap)            64 oldal        2500 Ft

Tersánszky Józsi Jenő: Misi Mókus kalandjai (Holnap)        164 oldal        2500 Ft

Vidra Gabriella: A labirintus titka (Libri Gyerekkönyvkiadó – Kolibri)350 oldal        3490 Ft

Wass Albert: A fogfájós róka (Mentor, Marosvásárhely)    36 oldal        2520 Ft

Weinrauch Katalin: Kunkorodó kutyahang (Intermix, Ungvár)    oldal                 Ft

 

 

 

Forrás:

unnepikonyvhet.hu

 

 

Legutóbbi módosítás: 2019.11.19. @ 09:16 :: H.Pulai Éva
Szerző H.Pulai Éva 1146 Írás
A H. a nevem előtt, csak egy megkülönböztető jel, hogy ne keveredjenek össze a hírösszeállítások a firkáimmal. *Pulai Éva