Az én gyerekkoromban a termést nagy tételben adták el egy-egy kereskedőnek, vagy az állami MEZŐKER-nek. Erre szerződést is kötöttek, hogy biztosítva legyenek, nem marad a nyakukon a dinnyéjük. A sárgát, ugyanígy a tököt és az uborkát is, ládákba rakták, azzal együtt kerültek szállításra, így ezekkel kevesebb munka volt. A görögdinnyét viszont rengeteg kéz érte, míg a szárától a fogyasztóhoz került.
Az igazán jó üzletnek az export számított, mivel azért magasabb árat fizettek, bár sokkal több foglalatosságot igényelt. A külföldre küldött dinnyét 80%-os érettségében szedették le, és szigorúbban ellenőrizték, főleg ha a nyugati piacra szánták. Nem lehetett benne túl kicsi, de túl nagy sem. A szállítás vasúton történt, a vagont díszes csomagolópapírral kellett kibélelni, esetenként a dinnye csumájára kis színes nyomású bilétát húzni, sőt előfordult az is, hogy a „kényes” vevő részére ládákba pakolták, s előtte még cifra selyempapírral is be kellett burkolni.
Egy kör alakú címkére nagyon jól emlékszem, nagybajuszú, mosolygós paraszt bácsi csábította a magyar dinnye vásárlására a feltehetően nyugat-német embereket.
A dinnyések, még ha jól meg is fizették, nem szerették a túl sok cicomázással, babusgatással történő leadást, jobban kedvelték a „sima” exportot, ami Csehszlovákiába vagy a Szovjetunióba ment, mivel azoknál csak a vagon belsejét kellett másfél-két méter magasan körbepapírozni.
Egy-egy ilyen teherkocsi bepakolása nekünk, gyerekeknek, még ha komoly munkát végeztünk is, izgalmakban bővelkedő nagy élmény volt. Nemcsak a vasútállomás nyüzsgése miatt, de időnként a nevünket, címünket rákarcoltuk egy-egy dinnye héjára. Jó mélyre rejtettük, mert ha a határon a vámosok megtalálták, nemcsak kiemelték, de akár vissza is fordíthatták az egész rakományt. E nagy szigorúság ellenére is minden gyerek próbálkozott ezzel, sokszor szülői tiltás ellenére titokban, s volt nagy öröm, ha a dinnye-üzeneteket olyan valaki vette meg, aki érdekesnek találta, és választ küldött rá. Elég hosszan tartó levélbarátságok is kialakultak ily módon külföldi gyerekekkel.
Augusztus vége felé, hacsak az időjárás miatt nem tolódott ki a dinnyeérés, már nem sok minden akadt a földeken. Ha igény volt rá, hogy az állatokkal megetessék, akkor ilyenkor szokták összeszedni a féloldalas, a kicsi, a már teljesen beérni úgysem tudó, halványrózsaszín belsejű dinnyéket; a tehenek különösen jó étvággyal falatozták.
Az egészen apró — cseresznye és tojásnagyságú — kisdinnyéket az asszonyok szedték össze, és savanyúságot készítettek belőle télre.
Másfajta készülődés jelei is mutatkoztak. Betakarították a táblák közötti sorokból a babot, krumplit, de közben már egy-egy elvégzendő feladatra naponta mondták: majd otthon…
Ugyanúgy, mint tavasszal, ősztájban is erős mehetnékjük volt már, de most hazavágytak.
Vége következik
Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 10:57 :: Józsa Mara
