Ha lámpás tüzétől hígul a zsíros éj,
a vaskapukon arany lesz a rozsda,
s a töredezett járda, mint a dióhéj,
villog, mintha nehéz selymet vonszolna,
s rajta fehér boríték a Hold. Mily posta! –
melyet a félhomály félig megtépett
s szétszórt szavait zengi egy madár torka!
Fülemmel falok fel minden Szépséget!
Ha citromszínű Nap jön egy víg reggelen,
e lángvilág fényből szőtt fürge gyíkja,
arany medálként ragyog hűs, hölgy kebleken,
melyekben a szív, mint apró kalitka,
kincsként magához vesz mindent, ami ritka,
s mint egy csodás bánya, olyan az élet,
hol a meddőhányást is kristály tarkítja!
Szememmel falok fel minden Szépséget!
Ha a kései, ködös órán az álom
óhaja ellen akaratom kevés,
gomolygó felhők közt azt a Nőt látom,
ki lelkemnek szüntelen dédelgetés,
kókuszligetek zamata! Óh, mily mesés
illat lengi körül, szilvaszín fényt vet
ajkam ajkára, melyben Bánatom elvész!
Szívemnek falok fel minden szépséget!
AJÁNLÁS
Herceg, az esti légben is ital számban, jó
bor, melyet egykor a Szeretet érlelt,
mennyei ízt ad, s így szomjam nem oltható!
Rágok, eszek, falok minden Szépséget!
Legutóbbi módosítás: 2012.06.03. @ 09:52 :: Kapus Attila