Szavakba rejtve
Koosán Ildikó
Fernezelyr?l Fels?bányára mentünk apámmal,
szürke öltöny volt rajta, és kalap,
Szentistván napi búcsút ünnepeltünk, augusztus húszat,
s mint mindig, gyalog, – így volt szokás -,
hajnalfény?, harmatos erd?szél alatt,
szelídgesztenyésen, almáskerteken át,
rétek, kaszálók ösvénye vitt toronyiránt,
derékig f?ben a hegyoldalon,
szénaillatú mez?n margaréták, harangvirágok között
ránk nyárvégi napláva- sugár gyöngyözött,
kakukkszó, távoli harangkondulás
rezdült törékenyen a tájba.
Lenn a völgyben, színes templomi zászlók erdeje,
fejkend?s anyókák elnyújtott hangú litániája,
s reszel?s férfibariton,
hegyoldalakról visszaver?d? kereszttüzében
körmenet sodort a templom tömjén-h?sébe,
velük áldottuk istent apámmal;
barázdált arcán szelídség ült, jóság;
imádkoztam, az Örökkévalóság
tartsa meg ?t soká nekem.
Hazafelé, hátunk mögött a nappal,
élményem kincseit cipeltem magammal
mikor hirtelen valami elemi er?
mozdult meg bennem, akárha forrás tör el?,
buzogva, s a domboldalon fölfelé utunkba’
megtáltosodva f?b?l, virágból,
lapulevélb?l gy?jtöttem csokorba
– csodáltam, részekre szedtem,
rímekbe fontam, ízlelgettem-
a szavakat….. mint a mézet,
mezítláb, fekete poros félcip? kezemben,
fehér zokni a hónom alatt;
b?völtem belül a szavakat,
s a szavak rímekkel b?völtek engem,
míg jó apám,- sosem felejtem-
karján kabáttal, dinnyével anyámnak, el?ttem haladt,
mint jóságos óriás, aki példát mutat,
kalapját lóbálva elégedetten,
fáradt talpaim elé terelte csendben
az alkonyfénnyel szegélyzett utat.
2012. június 8.
Legutóbbi módosítás: 2012.06.08. @ 14:37 :: Koosán Ildikó