A kihalt utcán egyedül ballagok,
ez a borongós nap valahogyan más.
minden lépésem visszhangzó kopogás,
elöl, mint fekete gyöngy gurul a csend.
füzérré egyesül, körbefon az est.
Az alkony sután bókol a sötétnek,
félhomályból sz?tt estélyiruhában,
mosolyát átsatírozza álmában,
hátára kavargó ködb?l von boát,
nyakéknek a lenyugvó nap sugarát.
Az éjjel házak ablakán át kacsint,
én visszaintek, mint annyiszor, megint.
Margit híd robusztusan íveli át
a Duna vize felett Pestr?l Budát,
rajta a villamos, mint sárga lárva,
csikorogva siklik az éjszakába.