Legbelül is esett.
Csorgott nyelvünkön
és orrlyukainkból.
Illata koncentrálta
a természetet.
Ha a felhők szagos
bánata hullt is,
mosolyt csalt,
szmogba csavart
kések nyúzták őket.
E vér átlátszó
vizét nyelte mind, ki
növésre adta fejét.
A szellemgyerek fütyült,
mélán leste az embert.
Nem hívta e sok
lenti csoda, csak
nézte anyját, ahogy
felszabadulva lépett
a téren, szebbé lett
mosolya, s a sok
pillanat, ahogy
ringott, ahogy
szaladt, és érezni
vélték együtt
a fontos dolgokat.
Legutóbbi módosítás: 2012.06.04. @ 17:25 :: Marthi Anna