Egy régi,
vert vályog test?
szúrágta vasalt gerendás
kifésült fejfed?n mohaverte nád .
Mellé szeg?dve fiatal öccse
Bramac cseréppel köszönt
csupa-csupa máz.
Kellemes küls?, pillantástól is románc
de mondd, mi jut eszedbe arról ott.
Kinek alapja a földben már eloszlott
ablak keretben fellazult a szeg, átfúrta falát
a fázó téli est.
Látképe tompa, teli éjszakákban
árnyak tapossák ajtajában nedvét a sz?l?nek.
Nála ott vannak mind, azok,
kik csupa máznak látták ablakát, ajtaját,
mi már régen elkopott.
Öreg présház a gazdag soron,
id?s bácsi lesütött szemmel, talán szégyelli,
ahogy kulcsa felveri a csendet,
a mázas gazdagságot, pedig tudod:
kétszáz év, annyi szó, büszkeség a falakból
el nem költözött…
