(Rilke és Cernuda talán találkozik)
Rettentő minden angyal – akkor is félem, ha jó vagyok, de az milyen.
Szárnya acélját mellembe mélyeszti, közben mosolya kegyelemteljes.
Nem láttam messzire, énem határai tartottak vissza magamtól, a kert
és a hajnali köd folyvást engem igazolt, akár az éjszaka sötétje.
Szentjánosbogarak és macskák szeme világítanak az ég csillagaiban,
a tócsákban földereng némi távlat, talán a történelem és a felejtés.
Nem tudom, melyik lépésnél, a legbiztosabb követ találtam, megrepedt;
selyemfinom szél kaparta le róla emlékemet, valósággal ráírta hiányom.
Biztos dolgokba már nem kapaszkodom, magam vagyok dolog, némi zene,
jelen csupán annyira, amennyire emberek szemt?l szembe és vetítenek.
Legutóbbi módosítás: 2012.06.27. @ 23:45 :: Petz György
