Táncos, vidám léptekkel érkezett a Tavasz. Úgy jött, akár a fecskék röpte. Egy villás-farkú madár követte, cikázott körülötte, h?sítette kipirult arcát. Rajta volt még azon az út pora.Hajnali harmatot simított a nyírfák derekáról, ebben mosdatta kezét, arcát. Aztán kacagott, kíváncsian lehajolt a fák alá, valamit suttogott, és ott lent, a földben mocorogni kezdtek a fűszálak, nyújtóztak, gyökeres lábujjukkal megkapaszkodtak a földben, kíváncsi fürtjeik pedig pár nap múlva zölden virítottak a nyírfa törzse mellett. Amerre elhaladt a Tavasz táncos léptével, a fák ága duzzadni kezdett a rügyektől. Alig múlt el pár hét, az ibolya ruhában érkezett Tavasz, már sárga nárcisz köpenyben pompázott. Hajnalban kelt, lábujjhegyen osont az emberek közé, langy meleget lehelt kora reggel a barkaágakra, és egészen a templomig kísérte a korán kelőket, s aztán belesett utánuk. Látta azt a pár csepp vizet, szentelt vizet, amelytől frissek lettek az ágak. Felnézett a keresztre. Ő is érezte azt a csodát, amiről az emberek beszéltek. Később fitos orrát felhúzta a főtt sonka illatától… S a kolbász, meg a tojás…? Erről jutott eszébe a tyúk.Rohant a tyúkólba. Kis kocsiba rakott hófehér tojásokat, hogy másnapra varázslatos színekben pompázzanak majd az ünnepi tálakon. — Jaj, a festék! — Virágok szirmából csavart kis gömböket, a szivárvány minden színében ragyogtak. — Még ecset is kell! — Sürgölődött. — Kis fecském, segíts! A kicsi madár apró tollakat hozott. — Jaj, ezt ne! Gyorsan elküldte a Szellőt, aki valahonnan, talán a mókusok téli bundájából főzött ecsetet. A nyúlfiak egész éjjel dolgoztak, friss füvet ígért nekik a Tavasz: Pompás munkát végeztek. Minden kész volt, mégsem tudott pihenni, vitte a kíváncsiság, illatot gyűjtött virágkehelyből, locsolkodáshoz. Apró üvegekbe zárta, különös gonddal rejtette a fiúk zsebébe. Szellővel fésültette a lányok haját. Aztán megpihent a réten, amíg faluban, városban Húsvét volt, ő bárányok szőrét göndörítette. Este pedig rábírta a macskákat, hogy adjanak éjjeli zenét az embereknek, akik ettől különösen indulatosak lettek. Hogy simítson kicsit ballépésén enyhe éjszakai szellővel cirógatta az arcukat, jó illatú virágok felől terelgetve azt. Elvette az álmukat. Sétára hívta őket, kéz a kézben, s aztán kuncogott mögöttük egész éjjel. A faluban a fiúk szalaggal díszített fákat tűztek a lányok háza elé. Ő is segített, vígan lebegtette a színez szalagokat, aztán messze űzte a felhőket a földek felé, ott kifacsarta őket, hogy eső hulljon a vetésre. Csörgedező patakok vize nőtt, s amikor a Tavasz átkelt egy keskeny hídon, különöset látott a vízben. Egy fakó árnyék tekintett vissza rá. Megtapogatta nemrég még karcsú, formás testét, de ott csak csontokat talált a tarka virágok, zöld levelek alatt. — Lejárt az időd — nevetett rá a kerek kép? Hold. — Hogyan? Csak ennyi volt? — eszmélt a Tavasz. — Nézd az utat! — tolta szét a felh?ket a Hold.
Ott, messze valami felragyogott. Nővére, a Nyár közeledett, boldog mosollyal simogatta a még zöld búzatáblákat aranyszínűre.Visszanézett a Tavasz,mögötte bókoltakhalvány árnyak.Messze két emberboldogan összehajolt.Ők gyermeket vártak.
Legutóbbi módosítás: 2019.05.29. @ 13:22 :: Sonkoly Éva
