A tábor közepén állt a nagy vezéri jurta, amit aztán körbevettek a vezér h? embereinek jurtái, majd azokat meg az ? szolgáik kisebb szálláshelyei.
Amint említettem már, a vezér sátrától nem messze terült el a harcosok gyülekez? helye, odébb meg a kiképz? és gyakorló hely.
A lovak kipányvázásához alkalmas faoszlopok mindenegyes jurta elmaradhatatlan kellékei voltak, hiszen a lovas emberek a lovaikat mindig a közelben tartották, hogy bármely pillanatban kéznél legyen, ha indulni kell.
A vezéri jurta volt a legnagyobb, amit leírni nem nehéz, hiszen ugyanolyan köralakja volt az alapjának, mint a többié, csak persze sokkal nagyobb, és több szobával, mellékhelyiségekkel, szolgák szálláshelyeivel, éléskamrákkal volt ellátva.
Általában a jurta törzse henger alakú, kör alapra épül, oldala rácsos ollószerkezet, tetejét karikába fogott lécek takarják. Nemezzel fedett ideiglenes lakóépület.
Itt megemlítem, hogy — a közhiedelmet meghazudtolva — Magúrnak több faháza meg k?épülete is volt a közeli hun faluban. A jurtát nyáron lakták be, amikor az állatokat a falutól távolra elterül? sztyeppéken legeltették. Megesett, hogy háború idején, télen is abban laktak, vagy ha menekülni kellett.
A jurta tehát, csak idénylakás volt, a sztyeppövezet természeti viszonyaihoz alkalmazkodva a nagyállattartó lovas népek élettapasztalata és gyakorlatias életvitele formálta ki igényeiknek megfelel?en.
Ez a lakóépület az ázsiai puszták széls?séges természeti adottságaiban tökéletesen megfelelt a célnak.
Írott forrásokból tudjuk, hogy a nagyállattartó lovas népek jurtája hengerszer?, teteje csonkakúp- vagy félgömbalakú, a tet? közepén kerek nyílás van. A jurtákat mélyen ásott körcsatorna, azon kívül sánc veszi körül.
A tet?nyíláson száll ki a füst, de a lyukon világosság is szüremkedik be. Felületén a szél támadó ereje megtörik, oldalt kitér. A jurta közepén állandóan t?z ég, így bels? tere télen gyorsan felmelegszik, nyáron pedig, mivel a füstlyukon kimen? meleg leveg? helyébe alulról hidegebb áramlik, afféle „légkondicionáló”, illetve az egész légteret érint? leveg?-kicserél? berendezésnek tekinthet?. A jurta anyaga és kialakítása nyáron a forróság, télen pedig a hideg ellen jó védelmet nyújt.
A jurta ajtaja a mi h?seinknél kelet felé nézett.
A cifra, hegyes kopjában végz?d? oszlop a tet?nyíláson keresztül magasan állt ki a sátor közepéb?l, és azon a Magúr címerét visel? zászló lengedezett.
A vezér szobájának kárpitja fegyverekkel volt teleaggatva, a széles ágy szépen kimunkált állatb?rökkel leterítve, azon kívül sok sz?nyeggel, prémmel és brokáttal gazdagították. Felt?n? a keleti pompa, a sok kínai ezüsttel díszített használati tárgy, ostorok, er?s b?rszíjak, t?rök, szablyák, íjak és dárdák.
A jurtaváz fels? lécén, akasztókampókon lógtak a fegyverek, nyergek, szíjak, szerszámok és az edények is. A sátor rúdjára a vezér kilenc ?sére emlékeztet? ábrát akasztottak, a tulipánosláda fölé pedig a sátrat véd? jó szellem ábrázolását helyezték.
A többi jurtában a családf? helye az ajtóval szemben a t?zhely mögött volt; az attól jobbra es? rész a férfiaké, a balra es? a n?ké. A családf? jobbján ülhetett a megtisztelt vendég.
Az alsóbbrend? vendégek helye a bejárat közelében, az asszonyok és a felszolgáló cselédek között volt.
Ezt a nagyon hiányos leírást Magúr táboráról valahogy, nagy nehezen kikínlódtam, a többit a nyájas olvasó fantáziájára bízom.
Hunóra, Arszák lánya, Magúrral együtt nevelkedett fel, mivel szüleik a fels?bbrend? urakhoz tartoztak, teméntelen szolgával, lovas katonával és egyéb vagyonokkal bírván, úgymond így aztán senkit sem lepett meg az, hogy annak felesége lett, immár hat esztendeje. Ötéves fiuknak a Bence nevet adták, és nagy szeretettel nevelték.
A kor szokásainak megfelel?en, Hunóra asszony nemcsak a n?i dolgokhoz értett, hanem a fegyverforgatás tudományát is elsajátította. Már nagyon hamar, kislány korában kezdte az íjjászkodást, utána meg a többi fegyver kezelésének fortélyait gyakorolta.
Íjjal ellenséget lenyilazni gyerekjáték volt a számára, de a t?rt és a kardot is biztos kézzel forgatta, mire férjhez adó lett, és nem egy támadóját küldte már a másvilágra.
Vért ontani szórakozásból, vagy gy?löletb?l, mint általában a hunok, ? sem szokott, csak önvédelemb?l ölt, ha úgy adódott. Pedig megtehette volna, hiszen a nagyúr neje volt és azt tehetett a szolgákkal, rabszolgan?kkel, amit akart, de ? mindenkivel emberségesen bánt és csak egyet utált mindenkiben, de azt aztán nagyon.
Az elpuhultságot megvetette, és ha valakiben ilyet vélt felfedezni, arra nagyon tudott haragudni.
Ne gondolja azt senki, hogy az én h?seim csupa-csupa jó tulajdonságokkal felruházott, Istent?l és jó szellemekt?l minden jóval és okossággal megáldott jó lelkek voltak. Á dehogy, hiszen emberek voltak, és embert hiba nélkül, fényt, árnyék nélkül, rózsát tövis nélkül nem találni.
Megvolt mindegyiknek a maga hibája, például le se lehetne tagadni, hogy Hunóra néha tudott kegyetlen is lenni, ha a helyzet úgy hozta.
Ezt csak azért mondom, mert a véletlen most is úgy hozta!
Bár nem bánta, hogy férje ágyasokat is tart, mégis, valahogy ezt a kis kínai lányt nagyon nem szerette, nagyon a begyében volt neki. Olaj a t?zre, hogy épp az éjjel is, amint kitekintett szobája kínai színesüveggel díszített kis kerek ablakán, hát meglátta a férjét, amint épp azzal a kis idegen cseléddel enyeleg.
Úgyhogy, reggel Estifényt (éjfekete haja után kapta ezt a nevet a hunoktól) holtan találták a sátor közelében.
Szívét ütötte át a gyilkos nyílvessz?. A holttest mellett annak két szolgálólánya sírt nagy keservesen, de Magúr ezt már nem láthatta, hiszen ? korán kilovagolt Abos, Tuma és Tegze test?reivel, hogy a szokásos ellen?rzéseket megtegye.
Amikor megjött, rögtön megtudta, hogy ki volt a gyilkos, a nyílvessz?ben a szajkótoll mindent elárult.
Magúrnak nem volt kétsége a fel?l, hogy Hunóra ölte meg Estifényt.
— Nem fért meg az a lány melletted? — kérdezte az indulattól elváltozott hangon, de visszafogottan.
— Kend csak hallgasson! — sziszegte Hunóra. — Mindent elnéztem eddig is kendnek, de ami sok az sok. Mivé leszünk, ha így folytatja? Így is már mindenki megel?zött, csak a gyönyöröknek, a szórakozásnak él, miközben mások…
— Miközben mások?
— Miközben mások már a seny?ségig vitték, ha nem tudná azt kend.
— No és kik azok?
— Hát kik? Hát nem tudja kend? Kölönte! Az a senki, az a kétbalkezes, elpuhult disznóhólyag lett a seny?! Hát rovást küldött kendnek, nem látta?
(Kölönte hun uralkodó, kínai krónikákban Ojente-ként van felt?ntetve, uralkodott 20 évet, kr.e 85-t?l Kr.e 65-ig)
— Azt a rovást Hollók? írta.
— Hollók?? F?be harapott! — kiáltotta most már indulatosan Hunora, hogy a szolgák is jól hallhassák. — Mert a sok dorbézolás megártott neki, a sok kínai kurtizán, az! Úszni a kéjben meg a mámorban, az. Magának is az lesz a veszte, ha nem vigyáz magára!
— És kit érdekel?
— Hát kit? Családja van kendnek, kötelessége van kentnek, ha család kellett! És itt vannak a római rablók a nyakunkon, ugyé no. Egy igaz jó seny?je volt ennek a népnek, Bátor, aztán elpuhultunk, elromlánk, mint akiknek semmit sem kell már tenni, csak mulatni és élvezeteket hajhászni?! Mondja meg kend! Hát nem elvesztettük a csatát VuTu kínai császárral is öt éve? Oda lett háromszáz jó harcosunk, a buta, lagymatag és gyáva vezet?k miatt.
— No, elég már, no, aztán mért ócsárolsz ezért mindenkit? Hunóra!
— Mért? Hát ez az, mért viselkedik úgy kend is, mint amazok? Ha rám hallgat, akkor most lehetett volna maga a seny?. De én hiába beszélek, itt már menyen minden veszend?be, utolsók leszünk, ha így megy ez tovább!
Magúr megsarkantyúzta a lovát és elvágtatott, nem bírta tovább hallgatni a vádakat, amelyekben volt ugyan sok igazság, de asszony szájából mégis sért?nek hatottak a szavak az ? számára.
— Talán utolsók leszünk, mi? Hát nem vagyunk azok már? Na és Bátor volt a nagy seny?? ? volt az ünnepelt h?s? És ? nem hibázott sosem? Dehogynem, ej, dehogynem! Szerintem a legnagyobb hibája a nagy becsvágya volt. Menjünk, ugye és hódítsuk meg a világot, mert mások is azt teszik, mi miért ne tennénk? Na és aztán oda lett a nemzet színe-java. Megérte h?snek lenni? Megérte mi! Lett egy nagy-nagy országunk és nem volt már a nemzetnek fia, aki belakja, aki a lázadókat leverje. Szerezzünk nagy országot másnak, ez a mi bajunk, sokat fogunk, keveset markolunk.
Már messze járt, de még mindig beszélt magában, három test?re, tisztes távolságból árnyékként követte ?t.
Folyt. köv.
Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 10:57 :: Székelyvajai János
