Már egy órája futott gyors tempóban a sínek mellett, a szikrázó, téli napsütésben. Fagypont alatt volt a h?mérséklet, de a futás felmelegítette, és a napfény sütötte a hátát. Remekül érezte magát, jó volt futni a téli tájon. Már látszott a cél is, egy vasúti híd, alatta egy patak keresztezte a síneket. A fákra rakódott zúzmara vakítóan csillogott, a keményre fagyott hópelyhek sok-sok színben ragyogtak az ösvényen. Zsolt mintha gyémántokon futott volna.
Még ötszáz méter, még százötven és odaért a hídhoz. Pár percig nézel?dött a f?zfák alatt, majd egy tégladarabbal újabb vonást húzott a híd falára a többi mellé. Megnézte az óráját, megállapította, hogy nagyon jó id?t futott, majd elindult visszafelé. Mikor megfordult, látta, hogy távolabb az ég fekete, és ahogy távolodott a hídtól, úgy t?nt el a napsütés. Aztán szállingózni kezdett a hó, majd egyre s?r?bben esett. Megállt, felvette a keszty?jét, felhúzta a cipzárt és a kapucnit, a szegélyét szorosra húzva, hogy arcának csak kis része látszott ki. Ekkor már szakadt a hó.
Ez sem vette el a jókedvét, jól ismerte az utat, egy hóvihar legfeljebb színesítheti a délel?ttjét, neki semmi sem árthat. Kissé azért lelassított, mert csak pár méterre lehetett látni, és id?nként kiáltott egyet, hogy figyelmeztesse az esetleg arra járót. Lassan elhagyta a félúti nyírfaerd?t és arra gondolt, hogy hazaérve anyjával készíttet egy nagy bögre forró kakaót, lefürdik és rohan Klárihoz. A szülei elutaztak, így kettesben lehetnek. Aztán így elmélázva valaminek keményen nekiszaladt. Elesett, és ahogy felkelt, érezte, hogy a jobb oldalon fáj az egyik bordája, a keze is véres volt, mert a jég pár centis szakaszon megvágta. Egy kerékpár feküdt az úton keresztben, és ahogy körülnézett, felfedezte a tulajdonosát is, pár méterre a hóban, ahová esett. Egy hét év körüli srác volt, odament, felemelte, örömmel látta, hogy nem sérült meg az ütközést?l, a bringájának viszont letört a pedálja.
— Nyugi, nyugi kisöreg! Merre laksz?
— A Bem utcában. Amikor eljöttem jó id? volt, most nem tudom, merre menjek.
A Bem utca kitér? volt, mégis úgy gondolta, hazakíséri a gyereket. A kezét bekötötte a zsebkend?jével és elindultak. Mire a Bem utcáig értek, elállt a hóesés. Mindenesetre elkísérte a kapuig és becsengetett. Kijött egy n?, és Zsolt rögtön megismerte, párhuzamos osztályba jártak valamikor. ? volt az iskola szépe, mindenki vele akart járni, Zsolt sem bánta volna, de semmi esélye sem volt. Aztán érettségi után hamarosan férjhez ment, néha találkoztak, ilyenkor kissé leereszked?en köszönt vissza. Vagy csak ? gondolta így.
— Helló, hazahoztam a srácot, a vasút mellett találkoztunk.
— Ó, köszi, már a Rend?rségre is telefonáltam, két órája, hogy elment bringázni.
Beinvitálta a házba, megetette a gyereket és bevitte a szobájába aludni. Zsolt közben egyik lábáról a másikra állt, fájt a keze és az oldala, éhes volt és feszélyezte a találkozás.
— Megsérültél? — kérdezte és bekötötte a kezét úgy, hogy Zsolt közben a bokájáig bepillanthatott a dekoltázsába.
— Azt tudod, hogy annak idején tetszettél nekem? — kérdezte, és Zsolt hitte is, nem is, hiszen igazándiból sosem állt vele szóba. Most viszont, ahogy ültek szemben egymással és mosolygott rá, talán picit mégis hihet? volt.
— Te Zsoltika, van egy kis id?d? Segíthetnél nekem. A fest? tegnap végzett a nappaliban, és egyedül képtelen vagyok a bútorokat helyre tologatni. Nem leszek hálátlan.
Bosszantotta a Zsoltikázás, mégsem szólt. Inkább a n? kivillantott combjait nézte, ahogy ültek egymással szemben.
— Rendben, kezdjünk hozzá.
A hozzákezdés leginkább csak ?t érintette, a n? a dirigáláson kívül nem tett semmit, így nagyon megszenvedett, mire minden a helyére került. Közben újra felrepedt a keze, és bekékült a bal lábán két köröm, mert ráesett egy szék. Verejtékben úszott mire készen lett. Menni akart, de nem volt kegyelem.
— Zsoltika, igazán nem akarlak feltartani, de felhoznál némi fát a pincéb?l? Tudod, én nem nagyon bírom el, és ha már az Isten így utamba ejtett egy atlétát… — nyomatékként kicsit szétnyílt a pongyolája, láttatni engedte fehér tangáját.
Zsoltika megadóan felhordta a tüzel?t, aztán lecipelte az üres üvegeket, és miután a kertben rendbe rakta a szanaszét dobált fest?eszközöket, a szépség kikísérte a kapuhoz és kis puszival búcsúzott. Zsoltika hazafelé indult, és akkor látta csak, hogy a nadrágja több helyen kiszakadt, egy törött uborkás üveggel megvágta a másik kezét is, és Casio óráján berepedt az üveg a cipekedés alatt. Elfutotta a méreg.
— A jó fenébe is ezzel a némberrel meg a kölykével! Meg velem is, amilyen hülye majom vagyok. Bordatörés, kéz- és lábsérülések, törött óra! A fenébe, a fenébe, a fenébe!
Közben elhagyta a Bem utcát, az egyik ház el?tt egy üres, fekete, m?anyag kuka állt. Zsolt mérgében lendületesen belerúgott.
Mégsem volt üres. A lábát akkor törte szilánkosra.
Legutóbbi módosítás: 2012.06.09. @ 08:09 :: Torjay Attila