Két kakas szoknyában
Eleinte Zajzoninak ugyancsak meg kellett erőltetnie a kreativitását, hogy rávegye tanítványát játékos tanulásra. Amint a „kell” elhangzott, kiült az undor a kislány arcára, és nem volt látszatja a tanulásnak. Nem téveszthette szem elől, hogy a kislány az „alkalmazottja” volt, kinek a ház körüli munkában kellett segítenie. Inkább mosogatott — pedig azt nagyon utálta —, mintsem tanuljon. Ha pedig a kertben kellett tenni valamit, na, azt nagyon szívesen csinálta. Valójában csak ez esett tényleg a tanító nehezére, hajolgatni a gyakran fájós derekával. De hát azt mondja a közmondás, segíts magadon, és az Isten is megsegít. Tényleg ő járt-e közbe a szerencsés ügyben, vagy sem, nem lehet tudni, de egyik nap Devla ragyogó arccal jelent meg, és büszkén jelentette, édesanyját be akarták csapni, de ő nem hagyta! Utánaszámolt! A néni elővette a számológépet, de ő megmondta, hogy hazudik, és akkor egy bácsi meghallotta, és neki adott igazat, és megszidta az eladó nénit! Azt mondta, szégyellje magát!
— Édesanyád mit szólt hozzá? — kérdezte reménykedve, hogy ez majd őt is meggyőzi, a cigánynak sem árt, ha tud írni-olvasni és számolni.
— Csúnyát! — nevette el magát a kislány, ajkait pajkosan a szájába kapva.
Persze az öreg nem erre gondolt, hanem arra, változott-e a véleménye az iskolaügyben. Első ötlete az volt, elmegy Kanalasnéhoz, majd úgy döntött, jobb lesz, ha valamilyen ürüggyel idehívatja, például szegfűgombát kér tőle. Végül nem kockáztatta, hogy kioktatásnak, vagy „Ugye megmondtam!”- típusú ujjongásnak vegye. Lesz még vitájuk, majd csak akkor hozza szóba.
Zajzoni jól számított, ettől a sikerélménytől Devlának megjött a kedve a számoláshoz. De hát nem is azzal volt a baj, hanem az olvasással és főleg az írással. S mivel másodikban már románul is kellett írni-olvasni, kavarta is a két, számára idegen nyelv helyesírását. Mikor kell az „s” betű alá vessző és mikor nem, s az „sz” hangot mikor írjuk sz-nek és mikor s-nek, gyakran eltévesztette. A leglátványosabb haladást a magyar beszédben érte el, még a kiejtése is sokat javult. Az „e” és „é” valamint az „a” és „á” közötti különbség is jól felismerhető lett beszédében. A sok beszélgetés megtette a hatását. Ám az undorral írás-olvasás nem hozott látványos javulást.
Tudta azt is, nem feszítheti túl a húrt. A kislány motiválását sem vihette túlzásba, de még arra is gondolnia kellett, mint legnagyobb gyermeknek, hogy Kanalasnénak ő a legnagyobb támasza. Akár kistestvérei felügyelésében, akár a gyűjtögetésben, de még a piacon is tudott már árulni. Két kosárból nagyobb hatásfokkal lehet… Így Devla csak minden második nap jött hozzá.
Már-már elfeledkezett a rosszindulatú pletykákról. „Minden csoda három napig tart, kicsámcsogták magukat, hamarosan elfelejtik, Karcsi fölöslegesen vészmadárkodott” — reménykedett. Ám egyik nap egy sarkon befordulva meglepte Mári nénit, a falusi „Rádió Sánc[1]” főszerkesztőjét, amint két barátnőjével beszélgetett. Azonnal zavart csend lett. Egy szót sem hallott, de csak róla lehetett szó. Első ötlete az volt, hogy átviszi a vele szemben lakó öregasszonynak a már nyugdíjba vonult, de még használható fényképezőgépét, s ígéretet tesz, ezután nyitva tartja az utcára nyíló ablakot, végül lemondott a tervről. Csak Bajkó Péternek mesélte el. Majd leesett az álla, amikor rájött, szomszédja is hallott a pletykákról. „Még elmesélni is szégyelltem, olyanokat állítottak…” — magyarázkodott a férfi. Szegedinek mégis igaza lett…
„Eh, élvezkedjetek!” — fakadt ki, de a pletyka azt juttatta eszébe, vajon Orsika, az unokája miként fogadja Devlával való kapcsolatát. Néhányszor járt ugyan már itt, mióta ő helyettesíteni kezdett, de mindig csak hétvégeken. Még nem találkoztak. Ám nemsokára egy hónapra ideköltözik. Tudott tanítványáról, hiszen mesélt neki róla. Abba is beleegyezett, hogy nekiadják egy-két kinőtt ruhácskáját, de hát ő is még csak ötödikes. Nem mindegy hallani az elajándékozott ruhákról, vagy meglátni amint más hordja őket, esetleg kézbe veszi a babáit, játékait is… Vagy tudni arról, hogy egy kislány idejár tanulni, és szembesülni Nattata iránti ragaszkodásával, valamint, hogy nagyapja vele van elfoglalva, amíg ő itt van. Devlának nem hiányozna, hogy a nyelves Orsi „kiossza a helyét”, esetleg idézzen a családban elejtett jelzők vagy mondatok közül. Hiszen ami unokája szívén, az a száján is… Mondott már imádott Nattatájának is csípős megjegyzéseket.
Arra csak Orsi érkezése előtti napon jött rá, hogy az éremnek van egy másik oldala is. Az elapátlanodott kislány is — akit védelmébe vett, megszabadított a javító intézettől, akinek sikerélményt adott, mondhatni örökbe fogadta — válhat féltékennyé. Bizony, eddigi helyét ugyancsak veszélyezteti a megjelenő unoka, aki jogosan kéredzkedik fel az ölébe, akinek vannak itt saját tulajdonú tárgyai, és igényt tart Nattatájára, aki az övé és nem másé, hiszen egyetlen unokája, és ezt tudja Devla is. Ezt a kis „bejárónőt” is XX-ből faragták, és szokásokat alakított ki a konyhában, már őt is szólította meg, hogy „Tanító bácsi, azt nem oda kell tenni!” Most pedig megjelenik a ház új királykisasszonya… A kigúnyolt, mellőzött cigánylánykában fellángolhat a gyűlölet. Valami apróság kapcsán nekitámadhat Orsinak, hiszen nemegyszer tette nálánál erősebekkel is, nem törődve azzal, hogy ő húzza a rövidebbet. Igaz, ennek ellenére Gábor arcbőre látta kárát… Menye úgy penderítené ki a házból, hogy a lába se érné a földet. A magába fordulás se sokkal jobb lehetőség. Feltehetően nem látná többet, és minden eddigi munkája kárba veszne. Ráadásul édesapja „elvesztése” után, ha a kedves tanító bácsija is cserbenhagyná, az lelki egyensúlyára nézve tragikus lenne. Viszont tény, hogy Orsika mégiscsak egyetlen unokája…
Főtt a feje, miként fogja kezelni a várható konfliktusokat. El kellene kerülnie, hogy Orsi úgy érezze: „azt a cigányt” pártolja vele szemben. Hiába törte a fejét, nem jutott eszébe semmi. Szerencsére unokája Devlának egyik szabadnapján érkezett, így volt alkalma elbeszélgetni vele. Ennek ellenére — vagy tán éppen ezért? — már az első pillantásváltás a két kislány között deja vu érzést keltett benne.
Ugyanebben a házban, ugyanebben a konyhában váltott hasonlót hosszú idő után hazatérő édesanyja a már néhány hónapja itt lakó feleségével. Az ötvenhatos események sodrásába került mama megjárta a román gulág poklát. A pedáns asszony nem vette jó néven a menye által bevezetett új házirendet, a konyha átszervezését, néhány „lom” kidobását. A konyha új királynője se rajongott a trónfosztásért. Első napokban még mindketten igyekeztek… Végül ők Brassóba költöztek, tömbházba. Nem kellett többé ingázni sem…
Ebédig tartott a hidegháború, az előzetes ígéretek még tartották a féket a nyelveiken. Igaz, az öreg egy pillanatra sem hagyta magukra a kis amazonokat. „Ki beszél az öreggel?” volt az egyetlen téma, amellyel kapcsolatban hangosan is összecsaptak. Bár a vita többször is fellángolt, e versengés még viszonylag könnyen kezelhető volt. „Azonnal téged is meghallgatlak…” Nyílt kenyértörésre akkor került sor, amikor befejezték az ebédet. Orsi felállt az asztaltól, megfogta a tányérját és a mosogatókagylóba akarta tenni. Devla nem épp finom mozdulattal tépte ki a kezéből:
— Az az én dolgom!
Még lökött is egyet rajta. A kulturáltabb viselkedéshez szokott kis hercegnő hirtelen szóhoz se jutott, így nagyapjának volt ideje közbelépni. Mivel hirtelen jobbat nem tudott kitalálni, rávette unokáját, hogy meséljen görögországi élményeiről. Ezzel meghagyta Devlának a győzelem illúzióját, míg Orsi kisajátíthatta őt. Ám ezt alig ejtette ki száján, már arra is rájött, az ilyen elérhetetlen élmények emlegetése nem a legszerencsésebb a kis bejárónő füle hallatára.
A mosogatásnak hamarabb vége lett, mint a mesének, így a kislány egy fájó pillantás után elindult füzetei felé. Azt azért nem állta meg, hogy az egyik útjába eső babát, amely egész nap csigázta fantáziáját, kézbe ne vegye. Ez persze nem kerülte el a látszólag elmélyülten mesélőnek a figyelmét sem. Felpattant és kikapta a „cigány mocskos kezéből” a görög népi viseletbe öltözött babát. Nagyapja hálát adott a Fennvalónak, mert csak annyit főzött hozzá:
— Heléna az enyém!
Devla leforrázott arcáról látszott, hogy olvasott a gondolataiban. Feszült arcvonásokkal ült le füzete mellé.
— Mi most tanulunk — jelezte unokájának, keressen elfoglaltságot magának. — Be kell pótolnunk a hiányosságokat. Ő ezért is jött. Meséltem neked róla…
Devla legalább olyan kelletlenül ült a könyve és füzete mellett, mint amiként a „nattatátlanított” hercegnő félrevonult. Zajzoninak egy pillanatig megfordult a fejében, hogy odaülteti unokáját is, de azonnal elvetette az ötletet. Túl nagy volt a kontraszt az ötödiket végzett osztályelső és a pótvizsgára készülő másodikos között. Még ha sikerülne is megvalósítani az ötletet, tanítványát csak letörné vele. Az viszont nem lenne butaság, ha miközben ők tanulnak, unokája a kötelező házi olvasmányokra fordítaná az időt. Jó példa lenne. „Miután Devla elmegy, beszélnem kell vele. A babaügyre is megoldást kell találnunk” — morfondírozott magában. — Meg kellene előzni a maihoz hasonló jeleneteket.
Harmadnap, amint Devla megérkezett, szemével Orsit kereste. Olyan pillantással nézett körül, mintha „harapós kutya” feliratú udvarba lépett volna be.
— Elment egy barátnőjéhez — világosította fel az öreg.
Ez a hír láthatóan megnyugtatta. Végigmérte tanítóját, mert várakozást érzett a hangjában. Hamarosan megtudta miért. Nagy szemeket meresztett, amikor meglátta Orsi féltett babáit, játékait a szobában, az ágyon felhalmozva. Előtte egy hatalmas felirat hirdette, „Tilos hozzányúlni!” Nála csak Orsi lepődött meg jobban, amikor este hazaérve Devla könyvei és füzetei előtt hasonló felirat várta. Kölcsön kenyér visszajár!
Unokája lelki egyensúlya kissé helyrebillent, amikor azt tapasztalta, hogy a tanítvány csak néhány órára sajátítja ki Nattatát, a nap többi részében kizárólagosságot élvez. Ám abba már nehezebben tudott belenyugodni, hogy őt az a betolakodó egyszerűen félreállítsa, és előjogai legyenek a házimunkában. Abban a tevékenységben, amelyre a „kissé” körülrajongott Orsi őfelségét elég nehezen lehetett rávenni, főleg ha szülői és nagyszülői rajongótáborának több tagja volt jelen. Igaz, ezt nem tette szóvá, de ebéd előtt rákérdett:
— Megmostad rendesen a kezed? — Ne feledje ez a kis fruska, hogy ő van a saját házában!
— Meg! — vetett rá a kis bejárónő egy gyilkos pillantást.
Elhangzott már ez a mondat a tanító bácsi szájából is, de nem ebben a hangnemben. Devla hallgatása az asztalnál jelezte, hogy az „anyósmegjegyzés” mélyebben érintette, mint ahogy azt Zajzoni gondolta. Megint két fehérnép közé került, akik megfojtanák egymást egy kanál vízben!
Ebéd után még a „jobbat nem tudok” diktálta neki, hogy kérje meg Devlát, engedje meg unokájának, hogy segítsen mosogatni. Rögtön megbánta, hiszen ezek képesek összeverekedni a mosogatókagyló mellett. Megpróbálta szelídíteni a dolgot:
— Akkor hamarabb kész lesz, s esetleg tudunk egyet snapszerezni…
Még azt is ajánlotta, hogy Orsi törölgesse el, amit Devla elmosogat. Ez azért nem volt jó ötlet, mert a kis anyós lett a minőségellenőr.
— Mikor a felével megvagytok, majd cseréltek! — tette még hozzá. A kis hercegnő ugyancsak meglepődött, amikor neki is visszaadták a tányért a „nincsen rendesen elmosva” epés megjegyzéssel. A kocka megfordult!
Következik: Egy diszkriminált baba
[1] Pletykafészek
Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 10:57 :: Vandra Attila
