Vendégjog
Eszter már nagyon készült haza. Tanulmányait befejezve gyorsan munkát keresett magának. Első próbálkozásai nem sok sikerrel jártak. Nem a munkájával volt probléma, mert teljes mértékben megoldotta a rábízott feladatokat. A fizetés és a bérezés valahogy nem álltak arányban. Történt, hogy pályázat útján elnyert egy külföldi munkát. Szülei nem igen akarták, hogy kirepüljön a családi fészekből. Önállóságra nevelték, és egyetemei évei alatt is teljesen magára utalva, a szőlői háztól kissé távol élt. Inkább attól féltették, hogy egy teljesen ismeretlen országban, idegen emberek közt hogyan lesz képes helytállni. A kezdeti nehézségeket leküzdve sikeresen vette az akadályokat Angliában.
Nyolc hónap távollét után lázasan készült hazamenni, hogy kéthetes szabadságát a régi környezetében töltse. Még mielőtt hazarepült volna, gyors levelezésbe kezdett régi ismerőseivel, barátaival, hogy a két hét alatt találkozhasson velük. A hazaérkezést követő második nap már forrósodott a telefonvezeték. Rengetegen keresték és akartak vele találkozni. Igyekezett is minden kérésnek eleget tenni. Egy régi barát Budapestről jelentkezett, hogy szívesen találkozna, csak egy nagy gondja van, mégpedig a szállás. Mert noha az évek során jó párszor megfordult Eszternél, és ott is aludhatott, miután a szülők ebbe belementek. Most nem egyedül jött volna. Újdonsült barátnőjét és szándékozta magával hozni.
— Eszter, ha gond az, hogy viszem a barátnőmet is magammal, akkor nem megyünk. Akkor te gyere hozzám. Amúgy is régen jártál már Budapesten.
— Ne félj, majd elintézem a szüleimmel. Bele fognak menni. Még a hely sem lesz gond. Én kiköltözöm a nappaliba, ti megkapjátok az én szobámat.
Eszter hosszas beszélgetések eredményeként elérte, hogy szülei beleegyezzenek tervébe.
— Nem kell idegeskednetek. Nem lesznek itt, csak két éjszakát. Béla nem zavar sok vizet, hisz sokszor járt itt, amíg egyetemre jártam, és néha, a nyári szünetekben ellátogatott ide. A barátnőjét kétszer láttam, de nem hiszem, hogy gond lenne vele, hiszen nagyjából olyannak kell lennie, mint Béla.
A jelzett időpontban meg is érkeztek.
— Jól utaztatok, remélem — fogadta őket Eszter. — Anyám sajnos dolgozik, apám meg valahol intézkedik éppen. Tegyétek le magatokat, én készítek valami ennivalót.
Béla barátnője készségesen ajánlotta fel segítségét.
— Ne fáradj, én egyedül gyorsabban készen vagyok.
— Egy kávét kaphatnák?
— Persze! Ismered ezt a masinát, ugye — kérdezte Marát, Béla barátnőjét!
— Jé ez egy Nespresso gép.
— Szóval ismered. Itt vannak a kapszulák, ezekből tudsz választani.
Megmutatta, hova kell behelyezni és melyik gombbal tudja működésbe hozni.
— Jaj, ez remek! Én még nem ittam ilyen kávét. Csak a reklámokban láttam eddig.
— Kedves egészségedre.
Közben hazaérkezett Eszter apja. Béla bemutatta a barátnőjét, aztán beszélgettek is egy pár szót.
— Eszter! Hoztam friss epret a városból. Ehettek belőle.
Mara elvette a gyümölcsöt és gyorsan megmosta, megpucolta. A megtisztított gyümölccsel teli tállal kényelmesen elhelyezkedett egy fotelban és tömni kezdte magába. Alig húsz perc alatt az egész elfogyott, anélkül, hogy bárki más evett volna belőle. De nem is tette szóvá senki, hogy másnak nem hagyott.
— Gyertek enni kész a kaja — szólította Eszter apját és barátait. — Nem valami nagy durranás. Egy kis párolt zöldség, rizs és pulyka melle fűszeresen megsütve.
Jóízűen nekiálltak a friss ételnek. Eszter úgy számított, marad az ebédből munkából hazatérő anyjának is, de nem maradt szinte semmi, csupán egy kevés rizs meg zöldség. Mara ezúttal is kitett magáért. Eszter direkt félretett anyja számára egy adagot, Mara senkitől sem zavartatva magát, gyorsan megette. Este derült csak ki a dolog, miután Eszter anyjának akart tálalni. Senki sem tette szóvá, hogy hova lett a mamának félretett adag. Vacsora után elmentek egy kicsit a városba szórakozni. Eszter otthon felejtette a kulcsát. Benyúlt a táskájába és a mobiltelefonon hazaszólt.
— Bocs mama. Otthon hagytam a kulcsomat. Igyekezni fogunk haza, mert tudom, holnap is dolgozol, de majd engedjetek be minket.
Már majdnem éjfélre járt az idő, amikor végre hazaértek. Igyekeztek gyorsan lefeküdni, hogy ne sokat zavarogjanak. Reggel Eszter anyja hiába akart bejutni a fürdőszobába, az bizony foglalt volt már. Benézett a nappaliba ahol Eszter aludt. Éppen ébredezett.
— Eszter! Légy szíves szólj Marának, hogy igyekezzen. Nekem be kell érnem a munkába. Ő még tud aludni, nem kell sehova sem mennie. Vagy van valami fontos, halaszthatatlan dolga? De bocsásson már meg a világ, ez a mi lakásunk ő csak vendég itt. Nem tudna egy kicsit alkalmazkodni, vagy nekem kell? Ha semmi mást legalább a koromat akceptálhatná. Az anyja lehetnék.
— Jaj mama, ne csinálj már ekkora lármát. Biztosan csak kezet meg fogat mos.
Vagy tíz perc múlva jött ki, törülközőt maga köré tekerve. Elnézést sem kérve bevonult, vissza Eszter szobájába. Eszter és anyja egymásra néztek, de nem szóltak semmit.
Volt vagy tíz óra mire kikecmeregtek az ágyból és asztalhoz ültek. Eszter és apja már túl voltak a reggelin. Mara senkitől sem zavartatva magát nyitotta ki a jégszekrényt és válogatta ki a számára gusztusosnak kinéző ételeket. Utána egyenest a Nespersso géphez ment és gyors egymásutánban három csésze kávét is készített magának, amit el is fogyasztott.
— Nem lesz egy kicsit sok ennyi kávé egyszerre? — kérdezte a már kissé paprikás hangulatba került papa.
— Jaj, én akár tízet is meg tudnák ebből inni.
— Nem sajnálom tőled, nehogy félre értsél, de ha elfogy, akkor a városba kell menjek kapszuláért, mert itt a környéken nem lehet venni. Havonta tíz csomagot szoktam venni, ami háromszáz darab. Elég egész hónapra, most meg már alig van.
Mara válaszra sem méltatta a méltatlankodó apát. Sőt! Ugyanúgy, mint előző nap, válogatott a hűtőben. A szeletelt sajtot úgy ette, mint a kenyeret. Csak kikapta a tálból és mohón nyeldekelte. El is tüntette szinte az egészet. Eszter csak ült magába roskadva, és nézte a nagy pusztítást. A három nap leteltével távoztak. Mara annyit nem mondott, hogy köszönöm, csak összepakolt és ment.
Három hét sem telt el. Eszter már visszautazott Angliába. Egy nap e-mailt kapott Marától, hogy éppen most fog oda utazni, és Eszter, ha tudja, adja már kölcsön neki a másik ágyat, ami a szobájában van. Eszter válaszra sem méltatta. Viszont Mara ennek ellenére odament.
— Figyelj ide, Mara. Én nem tudom, hogyan gondolod, de ez nem megy. Először, én bérelem ezt a lakást, nem a tulajdonom. Kettő, nem vagyok hajlandó „megosztani veled” a szobát és még kevésbé az élelmiszeremet, amit ugye nem ingyen osztanak az utcán.
Mara reakciója fura, de egyértelmű volt.
— Mi bajod van? De fennhordod az orrodat. Én egy szegény magyar diák vagyok, és még ennyit sem vagy hajlandó adni nekem? Igazán nem kerül neked semmibe sem az a pár nap, hogy tudjak spórolni egy pár fillért. Az ágy az ingyen van, nem kér enni. Az a pár falat, amit meg elfogyasztok, csak nem ver a földhöz.
— Mara! Van a környéken éppen elég szálloda. Még diákszálló is, ahol kedvezményt kaphatsz. Itt te nem fogsz királykodni, mint annó Bécsben. Te túlságosan visszaélsz azzal, hogy ismersz, és én meg köztudottan elég jó vendéglátó vagyok. Azonban van egy határ is. Volt szerencsém.
Két nap sem telt az eset után. Mara hálából a fecebook oldalain feltett egy írást a következő címmel: „Milyenek a kint élő magyarok gyermekei az új magyar „lehetőségkeresőkkel”.
Nem okozott osztatlan sikert, ahogy várta. Többen is visszaírtak neki, hogy mindenki addig takarózzon, ameddíg a takarója ér. A vendégjog nem jogosít fel arra, hogy azzal korlátlan visszaéljenek.
Legutóbbi módosítás: 2019.08.15. @ 11:31 :: Avi Ben Giora.
