Rögök között ekevas táncol,
fehér lovak húzzák el?re.
A gazda dörmög, az ostor röppen,
mert kész kell lenni delel?re.
A szántott föld barnán hullámzik,
valószín?tlen szürkéskék éggel.
Nyárára sz?ke lesz a tenger,
mit barnára húzott vasekével.
Kaszák suhogtak nem is olyan régen,
veríték fürdette a tarlót.
Lányok melle ringott, a kévék gy?ltek,
merült er?kkel, derült szívekkel.
Igák csörtettek, barmok lihegtek,
ilyenek is, meg olyanok is.
Vajon melyiknek volt a könnyebb?
Talán a szekeret húzóknak…
A forró szélben az este sem áldás,
hazafelé a csend ural,
fáradt szívekkel, áradt fáradsággal
ballag az ember s barom el?re.
Rövid a csend, a csillagoké.
A rózsaszín? pír a bágyadtaké.
Már újra talpon, létre zavar
kiégett szívekkel, vásott vágy özönnel
egy újabb munkazivatar.