(Nádori Gergely) *
A katedrális mellett álldogál öt-hat turista, s néhány helybeli. Az autóbuszt várjuk, amelyik felvisz Assisi-be. A járdára nagy betűkkel felfestették, hogy Pax et bonum. A felirattól téglaszín kerámiatéglából kirakott járda, ösvény indul. Párkilométeres zarándokút csupán. Közadakozásból épült, s aki megvásárolt hozzá akár egyetlen téglát is, annak nevét őrzi a járdányi ösvény.
Mit is jelent ez a szent ferenci mondás? Fordíthatjuk így, hogy békét és jót, vagy békét és áldást — valószínűleg ebből származik a szép magyar köszönés is, hogy „áldás, békesség!” Nem véletlen, hogy elterjedt ez a köszönési forma, hisz abban az időben, mikor szárnyra kapott, nagy szükség volt mindkettőre: békességre és áldásra is! Békétlen és áldatlan idők voltak. Bár ekkor keletkezett a Halotti beszéd, és 1217-ben II. András királyunk elindul a Szentföldre, 1222-ben pedig kiadja az Aranybullát, de a mongolok ereje, hatalma és hódításai is erre a századra estek. A későbbi századok is adtak elég okot a béke és áldás utáni könyörgésre.
Elkalandoztam. Visszatérek a zarándok járdához. Sok ezer ember adakozása kellett az öt kilométeres út megépítéséhez. Végig gyalogolni rajta, ha nem is El Camino, de lélekemelő és gyönyörködtető, az adakozóknak hála. Az említett autóbusz megálló a Santa Maria degli Angeli-bazilika mellett van — innen indul a gyalogút is. Gyönyörű, hatalmas templom a bazilika, és érdekes a története. Eredetileg egy régi, kis kápolna állt itt, melyet Szt. Ferenc renováltatott, később pedig — több mint 400 év múlva — egy háromhajós, impozáns, díszes barokk bazilikát építettek rá, köré úgy, hogy a kis kápolna Porzuncola néven a helyén maradt. Templom a templomban a szó szoros értelmében! Itt alakult ki Szt. Ferenc közösségének központja, itt szeretett legtöbbet tartózkodni és itt halt meg.
Elnézem a szerény kápolnát, és szinte látom a szerzeteseket, akik Assisi Szent Ferencet követték és szegénységi fogadalmat tettek. Mezítláb, szürkésbarna ruhában, kötéllel a derekuk körül járják a vidéket, adományokat gyűjtve, s a kápolna körüli faágakból font kunyhókban húzódnak meg éjszakára. Most a gazdagságot hirdető templom emelkedik az égre nyújtva büszke tornyát, s előtte gondosan karbantartott kövezett tér várja az ájtatos híveket, kik az esti mise után vonulnak ki és ott folytatódik a szertartás — a halk zsolozsmától a messze hangzó énekig.
Induljunk el a „jelzett” ösvényen, melynek neve „Via Padre Giovanni Principe”. Utunkat fenyők, tuják, ciprusok, platánok és a levegőt betöltő illatot árasztó hársak kísérik. A város forgatagából kilépve egy-egy ódon palota örvendezteti meg a szemet, s az út végén felsejlő város. A sziklára épült város!
Santa Maria degli Angeli-t elhagyva, szántóföldek között vezet az ösvény. Éppen aratják a búzát. Hét ágra süt a Nap, s nem is vállalkoznak az útra rajtunk kívül, talán ha még ketten. A nagy útmenti fák alatt meg-megpihenünk, aztán tovább…
A lapályon könnyedén haladuk, de hegyre érve sem volt olyan nehéz, mint amennyire előre elijesztettük magunkat! Itt már több jövő-menő emberrel találkozunk, s olyannal is, aki felfele sprintel mérve az időt — hegynek fel 10,09-et futott. Szerintem nagyon jó idő!
Kissé lihegve, de közel sem fáradtan elérkezünk az ösvény végéhez, a Szent Péter térre (Piazza S. Pietro). Itt derül ki, hogy ez a nyúlfarknyi út a nagy Il. Cammino della Luce része. Ez a zarándokút Aquileia-tól indul és többek között Assisit is érintve Rómáig tart.
A zarándok Renato Corazzini* arra a kérdésre, miért vágott neki a Róma-Assisi zarándoklatnak, azt az egyszerű mondatot válaszolta: „azért, hogy kitöröljem a mindennapok szokásait”. Ez be is következik még az olyan rövid útszakaszon is, mint a S. Maria degli Angeli-bazilika és a Piazza S. Pietro közötti. Út közben azon kívül, hogy nézzük a tájat, a középkori villákat, figyeljük a körülöttünk fel-feltűnő embereket, valahogy kilépünk a megszokott világunkból, megérint az időtlenség… és elképeszt az a gyorsaság, ahogy annak idején elterjedtek Szent Ferenc elvei, gondolatai, példája és rohamosan nőtt híveinek sokasága — hiszen néhány év alatt ötezret is meghaladta követőinek száma (így a pápa jóvá is hagyta a rend működését). Az akkori embereknek szükségük volt visszatérni az egyszerűséghez, a hithez, az anyagi függőség tagadásához. És a napsütötte téglákon lépdelve felötlenek a Naphimnusz szavai:
„Áldott légy Uram s minden alkotásod,
Legfőképpen urunk-bátyánk a Nap,
Aki a nappalt adja és aki ránk teríti a te világosságodat”
A tértől, ahova beérkezünk, rövid séta a Szent Ferenc Bazilika. Ennek ismertetése, bemutatása már az útikönyvek világába tartozik…
Assisi 2012. 07. 01
-.-
*Assisi Szent Ferenc (Assisi, 1182. július 5. – Porziuncula 1226. október 3.)
*Renato Corazzini: Diario (6-16 Gennaio 2010)
Legutóbbi módosítás: 2012.07.04. @ 14:00 :: dr Bige Szabolcs-
